"Műtét" címke archívuma

Egész gyorsan javul az állapotom a műtét óta, így ma már meg mertem kockáztatni, hogy biciklire üljek, és tekerjek egy rövid szakaszon. Sütött a nap, mindenhol a tavasz friss illatai, sőt még csacsit is láttam.

Szóval el kellett mennem a Mandala Kertbe, lakásokat nézegetni, meg információkat gyűjteni, de sajnos nem sok sikerrel jártam. Olyan kapós volt minden teraszos lakás, hogy már csak egy darab van, amire még nem írtak alá szerződést, és nem sok esély van arra, hogy a vevők lemondják. Így is csak várólistára tudtam feliratkozni, mert másokat is érdekel ugyanez.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan elmennek ezek az új lakások. Észnél kell lennem, ha legközelebb találok egy szimpatikus lakóparkot a neten, hogy sorban állhassak a még fel sem húzott kapu előtt.

Egyébként sokkal egyszerűbb lenne a helyzet Édespofával közösen venni valamit, így tegnap meg is beszéltük, hogy együtt próbálunk belevágni. Mint tudjuk ez itthon még nem egy sima ügy, de majd beszámolok a részletekről. Ha van ötletetek, hogyan tudnánk mindezt megvalósítani, ne kíméljetek.

Édespofa azt mondta, hogy mióta megműtöttek, olyan minta felvarrták volna a seggem. És valóban, ma megnéztem én is!

Ma megint bizonyított a legkisebb kolléganőm, nem is akárhogy. A kis kíváncsi egész nap a seggemet stírölte, és megállás nélkül nyaggatott, hogy mutassam meg neki. Nem szexuális célzattal persze, csak a sebemet akarta megnézni már egy hete. Aztán egy nyugisabb pillanatban behívtam az egyik fülkébe, és letoltam neki. Meglepődött, de bámulta volna órákig ha nem unom el.

60-as ipse feküdt velem szemben, egy csomó betegséggel, immáron a harmadik műtétjén túl, de tele életvidámsággal.

Bejött egyik nap a nővérke, és kérdezi tőle: "Pistabá, mikor műtik?" Erre a fickónak kerek válasza volt, bár nem tudom eldönteni, hogy kitalálta előre, vagy csak úgy jött belőle: "Hát pénteken, de lány mondta, úgyhogy nem tudom."

A hangos felröhögésben sajnos megakadályozott a friss "késelés" után maradt seb, de a könnyeim azért kicsordultak. A minap voltam kontrollon, akkor fel is mentem Pistánkhoz, aki örömmel újságolta, hogy 67 nap után végre hazamehet, és reméli hogy ilyen körülmények között többet soha sem találkozik velem. Én is örültem, és hasonló érzésekkel intettem búcsút!

... Visszatérve a műtéthez, a korábbi rossz tapasztalataim emlékei szertefoszlottak, mikor normális módon toltak a műtőbe, letakarva, nem pedig szinte meztelenül, végig az összes folyosón, mindenki szeme láttára. Altatás előtt még viccelődött is velem az aneszteziológus, majd a doktornő is rákezdte: "Látom nem izgul." Mondtam neki, hogy nem, mert inkább az izgat, hogy a beavatkozás után mennyire fog fájni, de konkrétan a műtét és az altatás miatt nem remegek. Erre rámnéz: "Kis csalafinta! Látom ám a pulzusát, az pedig mást mutat!" A nevetésére aludtam el délben, majd 4-kor ébredtem az ágyamban arra, hogy az infúziót szedik ki belőlem. Rögtön fel is pattantam és útnak indultam volna, de még nem akartak kiengedni a folyosóra sem. Persze megszöktem és lementem bagózni! Fájdalmaim még nem nagyon voltak, hiszen vénásan kaptam fájdalomcsillapítót, bár nagyon zavart, hogy a sebből egy műanyag csövet vezettek ki, és mindenhová vinnem kellett egy vérrel és váladékokkal teli zacskót.

Aztán másnap reggel már nem izgult senki sem amiatt, hogy járkálok, és már hajnali 6-kor a kijelölt cigarettázóhely felé csoszogok. Mivel nem volt már veszély az altatás miatt, viszont Murphy nem aludt, így produkáltam is egy vérnyomáscsökkenést, és elvágódtam a liftben. Csak egy pillanatnyi szünet volt, de azért én is megijedtem, így a további napokat már óvatosabban éltem meg.

Szombat délelőtt engedtek haza, miután kivették a csövet, mely legnagyobb meglepetésemre nem a nagy sebbe volt ágyazva, hanem külön fúrtak neki egy lyukat, melyen kifelé szivárgott a cucc, aminek bent nem volt elég hely.

Fura volt itthon lenni, de már kezdem jobban érezni magam és teszek-veszek a sok fárasztó pihenés helyett. Az izmaim egyébként is be vannak állva, olyannyira, hogy hétfőn a kontrollon a doktornő fájdalmaimra vonatkozó kérdésére azt válaszoltam, hogy: "Nem is tudom mi fáj jobban, a műtéti beavatkozás 5 centi mély helye, vagy az, hogy a combom összes izma be van durranva a sok fekvéstől!"

Szerdán voltam megint felülvizsgálaton, ahol eltávolították a sebre varrt nyomókötést, így már csak a többi damilt kell majd kiszedetnem magamból, körülbelül 2-3 hét múlva. Mondjuk attól parázok rendesen, mert amikor a fejemből szedték ki a varratokat, az baromira fájt!

Jah, és Édespofa megnézte tegnap a sebet, majd vágott egy olyan arcot, amitől teljesen elkeseredtem és odamentem a tükörhöz én is szemrevételezni. Rémálmok garantálva!

Szóval összeszedve a tartalékaimat, kicsit visszaszokva az itthoni létbe, megtanulva milyen új testhelyzetekben tudok blogolni, most beszámoló következik a pár napos kórházi élményekről.

Aki arra számít, hogy most majd jól lehúzom az egészségügyet, anyázom a nővéreket és a dokikat, akkor csalódni fog. Lehet, hogy csak a szerencsémnek köszönhetem, de engem zuglói lakos révén az Uzsoki sebészetére utaltak be, a tályogom eltávolításának idejére. Ebben az intézményben a késesek, a szemészek és ha jól emlékszem az urológia, az új épületben helyezkedik el, mely inkább hasonlít egy wellness szállóhoz, mintsem egy kórházhoz. 9.-én a betegfelvétel után térképet nyomtak a kezembe, melyen be volt jelölve minden számomra fontosabb pont az épület területén. Tudjátok, mint amikor egy információs cucc előtt álltok, melyre ki van írva, hogy "Ön itt áll most!" Be volt karikázva a kórterem ahová mennem kellett, nyilakkal mutatva az irányt, tájékoztattak a főnővér és a kezelő elhelyezkedéséről, és a többi stratégiailag számomra fontos szobákról.

Miután beértem a 4 ágyas szobámba, meglepve tapasztaltam milyen újak az ágyak, hogy külön vécé és zuhanyzó van minden kórteremhez, és hogy már a patyolat tiszta és nem fertőtlenítő szagú ágyneműm is oda van készítve. Miután az új Benetton pizsamámba átvedlettem, még büféztem egyet, majd jelentkeztem a főnővérnél egy személyes beszélgetésre, ahol tájékoztattak a házirendről és elvégeztek még pár vizsgálatot. Később megkeresett az osztályos orvos, majd a kezelőbe kísért a doktornő, aki a műtétemet végezte. Hosszasan ecsetelte a betegségem részleteit, a veszélyeket és a beavatkozás pontos lefolyását, lépésről-lépésre. Aztán délután 2-ig szabadon járkáltam mindenfelé, majd a nagyviziten kiderült, hogy másnap fogják kivágni a cisztát, így 4 órától már nem ehettem semmit és inni is csak éjfélig volt engedélyezett. Kicsit olvasgattam, beszélgettem a szobatársakkal, majd próbáltam aludni, ami sajnos nem ment. A mellettem fekvő bácsinak valamiért súlyosan vérzett a végbele, és a következő vizsgálat előtt kapott egy gyomorszondát, melytől olyan hasmenése lett, hogy az ágyától kezdve a zuhanyzóig, mindent összefosott. És most jön az egyetlen negatívum, melyet a szolgáltatás ellen el tudok mondani, méghozzá, hogy fél napig nem tudtak keríteni egy takkernénit, így a bácsi felesége mostott fel és törölgette le a csempét, egy törölközővel. Képzelhetitek milyen megalázó volt az úrnak, hogy összekakálta magát, majd a nejének kellett rendet rakni utána, és még mi is végignéztük mindezt. Másnap reggelre sikerült kifertőtleníteni a mosdót, addig mind a hárman kijártunk a látogatói wc-be, fürödni pedig nem mentünk. ...

(A beszámoló folytatása kora délután olvasható!)

Megvan a műtét időpontja, csak addig még egy csomó vizsgálatot kell megcsináltatnom. Röntgen, labor, EKG és konzultáció az altató orvossal. Ha minden jól megy, akkor január 9.-én befekszem szépen és mire egy hét múlva kiengednek, egy dudorral kevesebb lesz rajtam. Juhé!