"M7" címke archívuma

... mert amint három sávossá osztódik Székesfehérvár után, az emberek megőrülnek, én meg egy bohózat kellős közepén találom magam. Hogy lehet az, hogy amíg két-két sáv van, addig mindenki a jobbra tarts szabályait szinte tökéletesen betartva közlekedik, de amint több sávot észlel, veszetten és eltántoríthatatlanul középre helyezi át a valagát?

Persze értem én, hiszen a szélső sávban már évtizedek óta csak a vesztesek közlekednek, az igazán sikeres, "unokáink is fizetni fogják" autók, már csak és kizárólag középen, illetve a belső sávban helyezkednek el. Meg aztán középen kényelmes is, figyeljétek csak meg! Aki egyszer oda beáll, el nem hagyja az Erzsébet hídig, miközben általában szendvicset majszol, telefonál, nyomkodja a GPS-t, vagy rá van feküdve a kormányra, és alszik, míg a gyerekek hátul tévéznek. Vagy ott a másik véglet, aki biztonsági okokból fekszik a kormányon és közben ezrek életét, köztük a sajátját veszélyezteti.

Bizonyára nem tanították a legtöbbünknek akkoriban a három sávon, netán többön való közlekedést, hiszen nem is volt, na de mi van a fiatalokkal? Ők sem tanulták, vagy már elfelejtették, mivel senki sem alkalmazza?

Tényleg, te aki középen terpeszted a picsádat, mit gondolsz, mire való a szélső sáv, és másoknak hogy kellene viszonyulni a te nem is egyedi szokásodhoz? 

Az előző bejegyzésben már említést tettem a főnököm kedves kis húzásáról, így most taglalom is egy kicsit bővebben azt is. De csak többek között, mert azért ez a második hét szabi kicsivel több érdekességet is tartogatott ennél.

Először is a lagzit, melyet szintén említettem már, aztán a sok strandoltást a nagyatádi termálfürdőben. Komolyan mondom, ki kell próbálnotok nektek is, hogy aztán igazat adjatok nekem abban, hogy ez az ország egyik legjobb strandja. Mert az is lehet, hogy nekem nincs igazam, és csak azért érzem így, mert a szülővárosomról beszélünk. Pedig én aztán finnyás kis buzi vagyok, nem mászok bele akármilyen koszos medencékbe, nem fizetek bármilyen szar szolgáltatásért, de itt eddig minden rendben volt, ha attól eltekintünk, hogy a pénztáros nénik mosolya hagy némi kivetnivalót maga után. Lévén, hogy nincs. Mindig csak nagy szemekkel bámulnak, így valamiért az az érzés uralkodik el rajtam, hogy az óriásira nyitott szájukba jól beleütnék egy százas papírzsebkendő csomagot, persze egészben, felbontatlanul. De a viccet félretéve, a büfé kiváló, friss, nem zsírban tocsogó és bűzös. A pultosok kedvesek, a fű szépen rendben tartott, a medencék nem elhasználtak, a vécé pedig olyannyira patyolat, hogy még én is ráültem. Szóval tip-top!

Adok nektek még egy jótanácsot az előző mellé, méghozzá azt, hogy soha ne álljatok meg az M7-es autópályán Budapest felé, a 101 kilométernél, és ne menjetek be az ott található non-stop büfébe. Ugyanis az történt, hogy amikor már leadtuk a rendelést, kijött a nő az evőeszközökkel, erre mondom neki: "Lehetne szólni a szakácsnak, hogy a rántottát jól átsütve szeretnénk?" Erre ő: "Dehogy szólok neki, már így is tiszta ideg, hogy 11 órakkor még reggeli rendelést veszek fel." Kérdeztem tőle, a bunkó hangnem ellenére, hogy ha az neki jobb, akkor rendelünk mást, de megrántotta a vállát és bement. Ott ültünk és köpni-nyelni nem tudtunk. Fél perc múlva bementünk, hogy lemondjuk a rendelést, erre a pultos: "Ne parádézzá má! Megkapjátok a rántottát nem?" Aztán meg nem akarta visszaadni a pénzt, amit csak hosszas vita után sikerült megszerezni, amikor pedig a vásárlók könyvét kértem, azt a választ kaptam, hogy olyan már nincs. Fél órán keresztül hívogatam a fogyasztóvédelmet, de sajnos nem vették fel, pedig elmeséltem volna nekik az esetet. Szóval hagyjátok ki ezt a büfét és inkább egyetek pár pihenővel feljebb a Mol kútnál, vagy az outletben található Belfrit-ben. Mi ez utóbbit választottuk, és komolyan mondom, hogy az ottani csajok kárpótoltak az előző incidensért is, olyan kedvesek voltak.

Ja, és néztük a Hal a tortán mostani adásait, de nem nagyon tudott lekötni ez a cigány különkiadás. Gondolkodtam, hogy miért nem, de igazán nem tudom a választ. Margit aranyos volt, Junior is kevésbé volt idegesítő mint eddig bármikor, de valahogy mégsem bírtam ráhangolódni a műsorra. Talán túl sok(k) volt számomra a mulatás?

A kisfőnökre visszatérve pedig csak annyi történt, hogy én hétfőn kezdtem a szabadságot, ő pedig pont aznap, minden előzetes jel nélkül ki akarta rúgni a kollégámat arra hivatkozva, hogy nem tud vele együtt dolgozni. Semmi baj nincs a munkájával, csak nem kedveli. Érted? Ezért ment a huzavona a gilisztaagy és Endy között, aminek végül az lett az eredménye, hogy mégsem lett elbocsátva. Ennek még az a legszebb része, hogy pont két hete bementünk hozzá azzal, hogy mivel már két eladó is elment, vajon mik a további tervei. Lesznek-e még felmondások, és mire lehet a közeljövőben számítani. Az volt a válasza, hogy senkinek az állása nem forog veszélyben, főleg a miénk nem. Ezek után szerintetek mire lehet számítani? És vajon a hasgörgcseim nem emiatt a hülye picsa miatt vannak? Komolyan mondom, napi százszor nézem lassan a telefonom, hogy nem hívtak-e valamelyik helyről ahová beadtam az önéletrajzom. Nem is értem, hogy a központban még annak ellenére, hogy mindenki utálja, és ő az aki nem tud beilleszkedni a csapatba, miért őt támogatják és szabadulnak meg mindenki mástól? Na jó, értem ha nagyon akarom, de az már rég kevés lenne nálam, hogy ő a valakinek a valakije. Én megnézném mennyit hoz a cégnek, aztán ha azt látnám, hogy a dolgozók többet, akkor neki mondanám, hogy: "Bye-Bye!"