"Mandala" címke archívuma

Most értem haza Thia-tól, mert átugrottam hozzá megnézni az új pecót, melyet nemrég vásároltak, és éppen felújítás alatt áll. Hát basszus nem rossz, annak ellenére sem, hogy panel. Bár panelben ilyen jó elosztást még nem is nagyon láttam. Meg is osztottam vele gyorsan az ötleteimet, én hogyan csinálnék belőle egy hozzá is illő, vidám, kissé mediterrán, de nem pasztelszínű, maximálisan élhető otthont. Remélem tudtam neki egy pár dologban segíteni. Ja, és nem mellékes, hogy az egyik kedvenc bloggeremet végre megismerthettem, és bebizonyosodott megint, hogy mennyire jó arc. Olvassátok ti is, ha eddig még nem tettétek.

Közben egy kicsit el is szomorodtam, mert én is költöznék már egy kicsit nagyobb, lehetőleg teraszos lakásba. És belegondoltam, hogy az álomlakás három hónap múlva költözhető lett volna, ha nem bénáskodják el a szüleim. De nem adom fel! Egy kicsit ugyan most várat magára a dolog, de előbb vagy utóbb lesz annyi pénzünk, hogy belevágjunk önállóan is. Ezúton is köszönöm az Abaqoos-on érkező adományokat! Az összegyűlt összeget pedig ha nem is lakásra, mert arra még elég kevéske, de ígérem értelmes dologra fogom elkölteni.

Az egyik a fejfájás, ezért megyek a konyhába és beveszek egy Cataflam-t, egy kis türelmet kérek...

Nah, szóval remélem hatni fog nemsokára, mert lassan úgy érzem, hogy a szemeim kifolynak a fejemből, az orrom meg mindjárt vérezni kezd.

Azon agyaltam egyébként, hogy szerintetek vajon az életünk során hányszor kell megbocsátani a szüleinknek? Lehet, hogy csak az én családom ilyen problémás, de miért kell úgy lennie a dolgoknak, hogy mindig én érezzem mérhetetlenül szemétnek magam, holott semmilyen bűnt nem követtem el? Lakást akartunk venni, jobb életminőséget teremteni kettőnknek és jó dologba fektetni a pénzünket, ami idővel még hasznot is termelt volna. Nem kértünk semmi egetrengetőt ehhez, csak egy aláírást és pár év jelzálogot a mostani lakáshoz. Mégis miként jutott el a párbeszéd odáig, hogy azt kelljen a fejemhez vágni, hogy: "Az én segítségemmel te ne gazdagodj meg!"

Ami nem öl meg az keménnyé tesz, mint tudjuk és tapasztaltuk. Nem adjuk fel természetesen az álmainkat, de a megvalósításához már nem a szülői szeretet, támogatás, és segítségnyújtás eszközeihez nyúlunk.

A másik kavarodás a fejemben az ügyben van, hogy a hugim már tervezgeti az esküvő lefújását, pont a mi akciónk miatt. Kurvára nem ez volt a cél, mint ahogy az sem, hogy a szüleim össze-vissza hazudozzanak, keverjenek, hadakozzanak és leköpdössék egymást. Hála az égnek, mi Édespofával annyira más értékek szerint élünk, annyira másként gondolkozunk és olyan bensőséges a kapcsolatunk, amilyen nekik már sosem lesz, és gyanítom nem is volt, ha most így bírnak egymással viselkedni.

Aztán itt a munkahely kérdése is, mindkettőnk részéről. Egyrészt már jobban érzem magam az új helyen, másrészt a pénz és az előrejutás lehetősége kicsit sem kielégítő. Ennél én többre értékelem magam, többre vagyok képes és több pénzt akarok. Előrelépni nagyon kevés az esély, törtető és másokat a sárba tipró pedig nem vagyok, soha nem is voltam. Pedig úgy lehetne! Amit most néztem, ott lenne több fizetés és talán több lehetőség is, de lassan már állásszédelgőnek (nem tudom már hol olvastam ezt a kifejezést, de annyira tetszik!) érzem magam, ami nem szeretnék lenni. Biztos, kifizetődő, fejlődő, kreatív és élvezetes munkát szeretnék.

Annyi minden változni fog, hogy azt hiszem a fejem is ettől fáj, és erre úgy érzem, hogy a gyógyszer sincs hatással. Megyek le is dőlök újra, magamra húzom a takarót és kizárom a világot egy kicsit. Csak egy pár órára.

Addig is köszönet mindenkinek aki támogatott az Abaqoos-on keresztül, vagy bármilyen más úton. Teljesen meghatódtam a lelkesedéseteken!

Én még vergődök ezen a Mandalás dolgon, nem adom fel, bár Zslati szerint már fel kellene. Tegnap felhívtam a fatert, hátha ki tudom küszöbölni az összes kifogását. Adtam neki egy olyan lehetőséget, mely után már nincs miért aggódnia. Ha ebbe sem megy bele, akkor tényleg nem tudom mi lehet a baja. Basszus, egyszerűen józan ésszel felfogni nem bírom, miért tesznek nekünk keresztbe és fosztanak meg egy ilyen lehetőségtől. Most már tényleg jobb tippjeim nem maradnak mint az, hogy buták, lusták, kicsinyesek, irigyek, maradiak és baromi rosszindulatúak, de persze az én érdekemben.

Sokkoltak azt hiszem pár hétig, ezért nehezen fogok magamhoz térni és vissza a régi kerékvágásba. Megadtunk minden esélyt a dolognak, átbeszéltük, akartuk, vártuk a kérdéseket, de igazából csak egy volt. Buzik vagyunk nem házasok, így semmilyen garancia sincsen semmire, a segítség pedig maximális mértékben elutasítva. Nem pénzt kértünk, csak egy aláírást, ami pár évre leterhelte volna az én lakásom. Nem kapjuk meg a fent említett okból. Ugrottak a terveink, bár azt a tanácsot kaptuk, hogy ha akarunk valamit, akkor tőlük ne kérjük. Így fogunk tenni, sőt most és itt megfogadom, hogy a szülőktől ezután csak a legvégső esetben.

Félnek, hogy szétmegyünk és ugye a gyerek az nem fog összetartani minket, mivel nem lesz. Félnek, hogy nem fizetjük a hitelt. Félnek és félnek, annyi mindentől, hogy felsorolni is nehéz lenne. Könyörgöm, nem vagyunk már gyerekek! Felnőtt emberek vagyunk!!! Hiába sorolom az érveket, döntöm meg sorban az övéiket, mintha nem is hallanák. Rizikó van, bár nagyon kevés, pont annyira kell félni, mint amikor kimész az utcára. De. Szomorú dolgok ezek? Azok. 

Édespofa szokta mondani, hogy ilyen hozzáállással Velence sem épült volna meg soha, pedig ott kosárszámra lehetett volna a kétségeket a kitalálók lábai elé önteni. Aztán meg láss csodát megépült, most meg mindenki oda jár és tátja a száját.

Írtam az egyik tegnapi postban, mennyire támogatnak otthon a Mandala ügyében, de sajnos nem eszik olyan forrón a kását. Mióta belevágtunk ennek az ötletnek a kivitelezésébe, sokszor elhangzik a bevezetőben említett mondat kettőnk között. Kevés kivétellel, mindenhonnan kétségekkel bombáznak. Persze azt könnyű kitalálni mit miért ne csinálj, építő tanácsot adni azonban annál nehezebb. Persze jóleső érzés amikor a legtöbb ötletet és támogatást, a Milánóban élő barátainktól kapjuk, itt a blogon félig meddig ismeretlenektől, vagy az ügyvédünktől, akit nem mellesleg gyerekkorom óta ismerek és nagyon szeretek.

Természetesen eddig is értetlenül szemléltük ezt a jelenséget, de most már különösen bosszant minket a langyos víz szindróma. A lakásvásárlással kapcsolatban tetőzött a dolog, de szinte minden nap akad egy eset amivel szembesülünk. Munkahelyen, elcsípett beszélgetésekből, olvasva a blogokat, ... Mit miért nem kell, nem érdemes csinálni, miért nem érdemes elkezdeni sem, sőt beszélni róla sem.

A kedvenc kérdéseink így a végére: Minek nektek lakás, úgy sem lesz gyereketek! Mi lesz ha holnap meghal valamelyikőtök? Mi lesz ha szakítani fogtok?

Ezzel az erővel akár lakhatnánk a híd alatt is, úgysem számít semmi!

Haladunk a Mandala ügyében, a bankot már intézzük, szerződést is kaptunk az Al Holding-tól, így már pár lépéssel közelebb kerültünk a közös otthonhoz. Remélem jövő tavasszal már ott tartjuk a zöldtetős teraszunkon a lakásavató blogtalálkozót!

Belevágunk a lakásvásárlásba, erre is jó volt a hétvége, hogy jól átrágjuk a dolgot, a sok tanácsot megemésszük és kielemezzük, a költségvetést átrendezzük.

Most már csak az van hátra, hogy a bankok hitelajánlatai között eligazodjunk. Sokan óvnának minket az OTP-től, akikről szinte csak rosszat hallottunk eddig. Állítólag átverik a szerződőket, időközben sokféle okot találnak a havi törlesztés emelésére, stb. Ti mit tudtok velük kapcsolatban?

Azt is átbeszéltük, bár még nem határoztuk el teljesen, hogy ha leszoknánk a cigiről, az majdnem 30 ezerrel növelné a kasszánkat, ami azért nem semmi. Durva lesz majdnem 20 év után többé nem bagózni, de legalább most jó indok lenne rá.

Töltöttem fel a fotóimhoz pár saját képet a Mandala Kertről, az egyiken be is jelöltem melyik lenne a mi szerelmi fészkünk.

Az imént megtaláltam a Mandala Kert fórumát, és azóta ezen a gondnokhoz intézett szövegen röhögök: "Tisztelt Gondnok úr! Lehet esetleg tudni a sorompó "merevedésének" az okát? Sok idősebb férfi kifejezetten irigykedve nézheti mert már 2 napja áll. :)) ..."

Egész gyorsan javul az állapotom a műtét óta, így ma már meg mertem kockáztatni, hogy biciklire üljek, és tekerjek egy rövid szakaszon. Sütött a nap, mindenhol a tavasz friss illatai, sőt még csacsit is láttam.

Szóval el kellett mennem a Mandala Kertbe, lakásokat nézegetni, meg információkat gyűjteni, de sajnos nem sok sikerrel jártam. Olyan kapós volt minden teraszos lakás, hogy már csak egy darab van, amire még nem írtak alá szerződést, és nem sok esély van arra, hogy a vevők lemondják. Így is csak várólistára tudtam feliratkozni, mert másokat is érdekel ugyanez.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan elmennek ezek az új lakások. Észnél kell lennem, ha legközelebb találok egy szimpatikus lakóparkot a neten, hogy sorban állhassak a még fel sem húzott kapu előtt.

Egyébként sokkal egyszerűbb lenne a helyzet Édespofával közösen venni valamit, így tegnap meg is beszéltük, hogy együtt próbálunk belevágni. Mint tudjuk ez itthon még nem egy sima ügy, de majd beszámolok a részletekről. Ha van ötletetek, hogyan tudnánk mindezt megvalósítani, ne kíméljetek.