"Mozi" címke archívuma

Sikerült olyan évet zárnom, hogy alig láttam filmeket. Talán simán kijelenthetem, hogy 2010-ben sikerül eddigi életem során a legkevesebb mozifilmet megnézni, igazán nem is éreztem késztetést moziba menni, ez látszik jól a listán is.

01. Felolvasó - The Reader
Könnyfakasztó, imádom a sírós filmeket, de ez eddig sem volt titok. Ralph Fiennes pedig régi nagy kedvencem Kate pedig ezzel lett igazán az.
02. Eredet - Inception
Végre egy film amiről mindenki áradozott és nekem is tetszett. Ritka pillanatok egyike. Persze DiCaprio érdeme ez egyrészről, őt is bírom mostanában. Kezdek kifordulni magamból.
03. Juno
04. Julie és Julia - Két nő, egy recept
05. Az időutazó felesége - The Time Traveler's Wife
06. Végrehajtók - Repo Men
Ez volt már képregény? Nekem végig az volt az érzésem, hogy ez is egy ilyen megfilmesítése.
07. Hasonmás - Surrogates
08. Salt ügynök - Salt
Ez meg Angelina Jolie film! Döbbenet, hogy hová süllyedtem! Persze volt már film amiben imádtam, például az 1999-es Girl, Interrupted-ben.
09. Szex és New York 2.
10. 2012
11. 500 nap nyár - 500 Days Of Summer
12. Bábel - Babel
13. Kincsem - Loverboy
14. Alice csodaországban - Alice In Wonderland
15. Star Trek
16. 16  utca - 16 Blocks
17. A doboz - The Box
Írtam róla amikor láttam, még annyi jutott most eszembe, hogy ha ez a lista 10 évvel ezelőtt készült volna és ez a film akkori lenne, biztos az első háromban végez.
18. Avatar
19. Wall-E
Amikor megjelent nem néztem meg, most véletlenül belefutottam és nem értem mi volt benne a nagy szám. Hülyén halok meg ha nem mondjátok meg!
20. Árvaház - El Orfanato
Mexikói és spanyol thriller, a különlegessége, hogy Del Toro volt a producere. Ha nem ő lett volna, nyilván sosem nézem meg!

Ez az a mozifilm amin órákig lehetne agyalni, keresni a mondanivalóját, értelmet vinni bele, feltenni számtalan kérdést, csupán az nem világos, hogy ezután a feleslegesnek tűnő és fárasztó másfél óra után az embernek van-e még erre energiája. Legyen? Mert már a billentyűk koptatása miatt is lelkiismeret-furdalásom van, és egyre lassabban fog az agyam ... Mit is akartam vajon írni?

Ja, talán azt, hogy én minden esélyt megadtam Richard Kelly munkájának, úgy ültem neki, hogy a Donnie Darko után, ha csak fele olyan jó filmet sikerült összehoznia, már akkor is megérte, de nem. Pedig sokakkal ellentétben, nekem még Cameron-nal sem volt sosem bajom, mindig is szerettem, és talán a Doboz egyetlen pozitív hozománya, hogy most már várom, mikor fog megint drámai szerepkörben feltűnni.

Pedig egészen a könyvtáras jelenetig fogtam a dolgokat, tetszett a hangulat, borzongtam, de aztán minden kusza lett, kifelé bámultam az ablakon kétségbeesésemben, persze lehet, hogy ez az én hibám, de untatott a befejezés. Sőt mi több, az egész alkotás értelmét vesztette a végére, besoroltam a Lady In The Water, és a Cecil B. DeMented közé valahová. Azokat is próbálom elfelejteni!

Nolan neve garanciát jelent, mégis az utóbbi idők misztikus kalandjai után kissé fenntartásokkal kezeltem a hype-ot ami kialakult az Eredet köré, és félve ültem be a moziba, nehogy egy újabb The Happening-et kapjak.

Nos azt kell mondjam, ugyan semmi korszakalkotó, semmi egyedi, semmi kimagasló nincs az Eredetben, de ha nem várunk tőle ilyet, akkor baromira szórakoztató, pont olyan film, melyet akár az RTL-en is megnéznél egy unalmas vasárnap délután, de annyira azért nem jó, hogy megvedd és kitedd a kincseid közé a polcra.

Ami a sztorit illeti, a tökéletes bűntény története már ezerszer lepergett a szemünk előtt, ebben azt hiszem Mr. Ripley verhetetlen lesz még egy jó darabig, de az álmokban és az agyban turkálás is megvolt már több szinten is, ebben nálam a Sejt az abszolút nyerő. A befejezés volt az ami a legjobbat tette a filmmel, az a kihagyott pár másodperc amit levágtak a végéről. Szeretem ha nyitva marad a történet, bár azt már nem szeretem amikor folytatása következik. Egyébként a fenn is említett Tom Ripley uralta filmeben és ebben is az a nagyon jó, hogy mindvégig kitartják az érzelmek túlcsordulását, hogy aztán pár pillanatig tartó katarzist okozzanak, elsöprőt, mélyet, megdöbbentőt, talán még megkönnyezhetőt is. Mondom talán. Mert Leonardo-nak ez csak a majdnem sikerült kategória.

A szereplőgárda egyébként elég ütős, nem szarrá játszatott arcokkal próbál minket győzködni a rendező, bár DiCaprio nekem mindig is unalmas volt, egy időben baromi hiteltelennek is tartottam, de a Tégla óta beveszi a májam már őt is. Joseph Gordon-Levitt fapofája viszont mindent visz, Ellen Page imádni való itt is, Tom Hardy pedig még Édespofát is levette a lábáról, ahogy engem Ken.

Tehát ha eddig hezitáltál, úgy voltál vele mint én, hogy nem akartál bedőlni egy újabb sikercsinálásnak, nyugodj meg és élvezd az álmok urának balszerencséjét!

Meryl Streep mérgezést kaptam, már ha létezik ilyen. Előbb az It's Complicated, melynek a vége azért hagyott kívánnivalót maga mögött, majd a Julie & Julia, mely teljesen letaglózott, pedig azt mondtátok nem olyan jó. Hát de!

Mert egy egyszerű kis vicces filmecske is néha mennyivel több annál mint ami. Legalábbis számomra ez a mozi szól otthonkeresésről, útkeresésről, ezek megtalálásáról, a blogolásról, az írásról, szerelemről, hűségről, humorról, és nem utolsó sorban arról, hogy milyen zseniális színésznő is Meryl Streep.

Azt szeretem benne a legjobban, hogy olyan minden szerepben, mintha a kisujjából rázná ki őket. Zseniális!

Tegnap moziztunk, ami azért is ekkora szám, hogy még bejegyzés is készül belőle, mert életem első egész estés filmje volt 3D-ben! Nem, még nem az Avatar-t néztük meg, arra még fel kell lelkiekben készülnöm, inkább az új Tim Burton művet, az Alice In Wonderland-et nyeltük be.

Szerintem a film nagyon kellemes, igazán aranyos és élvezetes kikapcsolódás volt barátokkal, csak egy nagy hibája volt, a 3D. De sebaj, majd megnézem itthon is, hátha akkor élesben is látok valamit, mert a vásznon nagyon homályos volt minden, alig akadt éles pont, csak néha a közeli képek. Biztos az én szemem a rossz, ne is mond, tudom!

Hát gyerekek megnéztük. Itthon. Ilyen jókat nem is tudom mikor nevettem utoljára, tehát megéri, simán. A végén már könnyeztem! És nem kell a duma, hogy csak is 3D-ben szabad megtekinteni, ezt most hagyjuk is, engem még mozifilm csak a látványvilágával nem tudott megvenni, most sem az érdekelt. Hozzátartozik, de nálam nem tudja elvinni a hátán a filmet.

Tehát ami mindenképpen emlékezetes volt és örökké belém égett, az a Terminátor, egy szál késsel, a gépek vs. madarak, ami azért jobb mint az elefántos sztori a Nagy Sándorban, az USB kapcsolat a természettel, és persze ahogy Cameron kiírta magát a saját életéből, és visszaadta Amerikát az indián őslakosoknak. Jó film, tényleg! Megyek is, rákapcsolódom Lulukára!

Néztük ezt a 2012 című hollywoodi remekművet, és az jutott eszembe, hogy ha a maják tényleg ezt jósolták, és még igazuk is lenne, akkor mit csinálnánk most? Mondjuk ha biztosan tudnánk, hogy vége lesz 2012-ben mindennek, mint ahogy nem lesz, de azért játszadozhatunk a gondolattal, mit tennénk?

Mondjuk ha nem az történne mint a filmben, hogy a kormányok az utolsó pillanatig nem értesítik a lakosságot, és drága pénzen jegyeket árulnak 400.000 embernek a hajóikra, a többi meg le van szarva, akkor is bemennél holnap melózni? Persze káosz lenne ha nem, de mégis csak inkább az álmaid rövidtávú megvalósításán fáradoznál, mintsem a melóban aszalódnál, nem? Egyébként meg Afrikába kell menni, ez derül ki a filmből, az nem lesz a víz martaléka. Óriási bakinak könyveltem el, hogy a mindentudó amerikai tudósok pont ezt nem látták előre, bár mást sem.

Habár most, hogy jobban belegondolok, tényleg nem tudom mi a helyes, vagy humánus, értesíteni a katasztrófáról mindenkit, hogy fel tudjanak készülni, és ezzel kirobbantani egy őrületes káoszt, vagy hallgatni az utolsó pillanatig? Akkor senki sem parázik, viszont szépen meghal. Szerinted?

Egyébként a 2012 átlagos katasztrófafilm, nagyon jó szereposztással, köztük Amanda Peet, John Cusack, Oliver Platt, és Chiwetel Ejiofor. Sajnos mint mindegyik hasonló film, ez is azon bukik meg, hogy mennyire kiforratlanok a karakterek, mennyire csak a látvány a lényeg, milyen finomságú fokozaton működik a humor, ami itt nincs, és persze azon, hogy mennyire Amerika központú az egész világmegváltás. Modern Noé bárkája sztori, melyet pár év múlva majd az RTL-en nézünk, egy unalmas vasárnap este ásítozva, de semmi több. Ha osztanék csillagokat, akkor 10-es skálán 3-as.

Pótolgatom a tavalyi lemaradást, de még nem mertem fejest ugrani az istenített Avatar című filmbe, inkább tegnap a Star Trek-kel kezdtünk. Bevallom őszintén, én ha jól tudom, soha életemben egy részt sem láttam végig a televíziós sorozatból, de Édespofa követte egy darabig, sőt rajongója is volt. Nekem vele ellentétben szinte semmit sem mondtak a karakterek, kivéve talán Spock-ot, de ettől még érthető, sőt élvezhető kis film volt, ha leszámítjuk, hogy néha a történet helyett a gondolataim azon kavarogtak, hogy miért nem sminkelték le jobban Chris Pine ragyáit.

Mostanában Édespofa szinte csak buzis, spanyol, francia és főzős filmeket hajlandó megnézni, így most a The Cook, The Thief, His Wife & Her Lover című Peter Greenaway rendezte műalkotást nézzük, este pedig majd Meryl Streep, állítólag nagyon jó moziját, a Julie & Julia-t. Jön velünk valaki?

(A két film között egyébként főzni fogunk, ha jól sejtem nem Michael-t, de nem is Lulu-t, inkább babos, vagy sütőtökös rizottót!) 

Megnéztem a Charlie Wilson's War című filmet itthon, melyet már a megjelenése óta meg akartam tekinteni, de mivel elég drágán adták a DVD-t, kivártam amíg leárazzák.

Hát el vagyok ragadtatva, le vagyok nyűgözve, és még azt is bátran merem mondani, hogy rég láttam ennyire élvezhető, sőt briliáns amerikai alkotást. Hibátlan forgatókönyv és rendezés, fergeteges humor, sőt mi több, zseniális színészek, melyek közül még Tom Hanks sem a megszokott arcát mutatja, nem is beszélve Julia-ról. Mintha mindenki egy új formát vett volna fel, és ezt nem azért mondom mert Philip Seymour Hoffman valaha is unalomig ismételte volna önmagát, de azt azért ismerjük el, hogy Roberts és Hanks szinte összes arcát ismerjük már, vagy legalábbis eddig azt hittük, hogy ismerjük. Jól van, azt persze elismerem, hogy Julia alakítása hajaz egy kicsit az Erin Brockovich-ra, de azt meg ugye nem lehet megunni. Jutalomjáték ez mindhárom színésznek, én mondom!

Egyébként nem is tudom miért vagyok ennyire meglepve, hiszen a rendezői székben az a Mike Nichols ült, aki többek között az HBO minisorozatát, Édespofával közös nagy kedvencünket, az Angels In America-t is rendezte! A forgatókönyvet pedig az a fickó írta, aki pár éve a Studio 60-at, azaz Aaron Sorkin.

Tegnap este kilenc körül hazaértem a melóból, bedinnyéztünk, aztán Édespofa fél órán belül kifeküdt. Én olyan fáradt voltam, hogy már aludni sem bírtam, így beraktam a Spirit című Frank Miller képregény filmvászonra álmodott változatát, ami körülbelül 15 percig kötötte le a figyelmemet. Vagy nem ajánlott fél szemmel, álomba szenderülés előtt nézni, vagy egyszerűen csak szar.

Emlékszem rá, hogy amikor Arankával (tényleg így hívták) "jártunk" a nyári táborban, ahol egyébként a ping-pong bajnokságot is megnyertem, nagyon furán néztek ránk az emberek. Leginkább azért, mert Aranka közel 10 évvel (én 13 lehettem) volt idősebb nálam, és ő volt az egyik táborvezető, illetve nem elhanyagolhatóan azért is, mert vörös vadmacska haja volt, hozzám képest 2 méteres termet, és két túlfújt lufi volt a mellei helyén. Én meg 120 centi voltam, esetlen, véznácska, és nylon ingben nyomtam, nyáron. Mellesleg van róla képi bizonyítékom is, amikor Arankával állunk a tábor többi gyereke között, ő is műanyagban és én is, de ezt jól nem mutatom meg.

Persze nem jártunk igaziból, csak sokat lógtunk együtt, és hagytuk, hogy az emberek azt képzeljenek belénk, amit akarnak. Egyszer brahiból még nála is aludtam a vezéreknek fenntartott helyiségek közül az övében, és reggel a sorakozóhoz együtt léptünk ki az ajtón, majd mikor lezajlott és mindenkinek leesett az álla, mi a faházak mögött könnyes szemmel nevetünk. Nagyon jó barátság volt ez, olyan ami sok éven keresztül tartott a két hetes nyaralás után is. Leveleztünk, minden titkunkat leírtuk egymásnak, ... a mesében talán még most is tarthatna, de mivel egyre messzebb kerültünk egymástól földrajzilag, így szép lassan megszakadt a kapcsolat.

De nem kell ennek feltétlenül így történnie, hiszen a filmeken nálunk ezerszer bátrabb emberek szerepelnek, és bizony van olyan páros, főleg egy svéd alkotásban, amelyik minden különbözősége ellenére is együtt marad, mert nem számít semmi, ha két ember szereti egymást. Még az sem, ha az egyikük nem ember, de mégis emberibb mint közülük jó néhányan.

Igen, végül is az Engedj be! egy nagyon romantikus Rómeó és Júlia történet, két gyerekről, akik számára nincs akadály. Én imádtam, imádom most is! Azt hiszem ha kijön az itthoni változat, még nézős lesz párszor, mert vannak párbeszédek benne jószerével, melyeket szó szerint idézni szeretnék majd az életem során még sokszor.

És ha már itt tartunk, a többieknek akik a Freeblog és a Cornerfilm közös vetítésén ott voltak tegnap este, hogy tetszett a film? Bennetek is mély nyomot hagyott, és ti sem a vértől borzongtatok?

Lassan Nicolas Cage levédethetné az apokaliptikus térdre borulást, mint védjegyet, hiszen már nincs olyan mozi amelyben ne láthatnánk tőle a megadás eme remek és utánozhatatlan elemét. Jó kemény térde lehet, az biztos!

A Knowing pedig az első olyan film, amelyben annyira lényegtelen a beszéd, hogy simán némafilmként is értető lenne. Szinte semmi lényeges nem hangzik el benne amit már más, a világvégét bemutató alkotásban ne láttunk volna. Én úgy az első 20 percig reménykedtem, hogy nem jönnek el a földönkívüliek és nem alkotják újra Ádámot és Évát, de aztán beláttam, hogy teljesen felesleges. Mindenesetre a kavicsok szépek voltak!

Kifejezetten tetszett ez a film, és nem csak azért, mert a főszerepben egy olyan baromi szép srác játszik, mint Quim Gutiérrez, akinek a vászonról történő pár perces eltűnése is azonnali elvonási tünetekkel jár. Nem, ez a történet is mellbevágó, és csak pont annyira adagolja a rendező a nyálas szerelmi vonalat, mint amennyit még én is elviselek, sőt igénylek is néha.

Egyébként a lényeg, amit már azt hiszem brit tudósok is felfedezték, sőt be is bizonyították, hogy ha egy egyenlet, azaz egy adott élet résztvevőinek darabkáit szépen lassan kiszedegeted a halmazból, a végére egész jó kis dolgok is kijöhetnek eredményként. Például ki lehet venni egy folyamatosan lehúzó családtagot, egy régi barátnőt, akin még nem vagy túl, de kivehető egy érzés is, mint például a bűntudat.

Ha pedig ezzel a zagyva ismertetővel felkeltettem volna a figyelmed, akkor ne menj sehová, csak nézd meg tök ingyen és legálisan a filmet te is a Filmklik oldalán, aztán írd meg ide nekem is, hogy tetszett-e. 

Megyünk este a Terminator Salvation című csodára, így ennek örömére tessék nektek egy kis ízelítő a filmből Sam Worthington személyében, aki állítólag nem csak szép.

Mostanában csak romantikus olasz, francia és spanyol filmeket nézünk, mint például a Kék papagáj Catherine-el, vagy a ma megtekintett Agata e la tempesta, Silvio Soldini rendezésében.

A filmkritika részemről tömör és lényegretörő lesz, ugyanis csak Édespofa egy mondatát idézném, mellyel a mozit zárta: "Olasz akarok lenni!" Azt hiszem ez elmondott mindent amit tudni kell a filmről. Dolce vita!