"Nők" címke archívuma

... soha semmi nem tud elég jó lenni, soha semmit nem tud eléggé élvezni, soha senki sem érhet fel az ő szintjére? Természetesen életében nem evett még jó kaját, csak amit ő főzött, és ebből gondolom baszni is csak úgy volt neki jó, ha ő volt felül.

Édespofa mondta valamelyik nap, hogy ha egy ember (főleg nők szokták, ezt is megállapítottuk) azzal jön neki problémamegoldás, illetve problémalezárás utolsó mondatai gyanánt, hogy: "Jól van, én ilyen vagyok, fogadj el így!", akkor menekülni kell. Nagyon gyorsan, vissza se nézve!

Bizony én sem hittem volna, hogy ennyit számít egy kis életmódváltás! Elsőként ugye a Vegafood ételeit kezdtem enni, aztán szinte ezzel egy időben majdnem teljesen abbahagytam a kávézást, és nem mellesleg próbálok kicsit többet mozogni. Ma például 4 megállót sétáltam, és azt tervezem, hogy ezt amikor csak tudom, mindig így csinálom.

Egyébként egyre kevésbé vagyok fáradt, ami azért egy jó dolog, főleg most, hogy totális káosz van a munkahelyen, és egyre többet melózok. Ami pedig minden közül a legjobb érzés, hogy nem görcsöl a hasam állandóan, és nem vagyok olyan mint egy lufi.

Aztán, hogy a kaján kívül írjak még valami más érdekességet is, ma rájöttem, hogy valamit nagyon szarul csinálhatok, mert 12 óra alatt kétszer is megríkattam egy nőt, pedig csak pár problémát próbáltam vele megbeszélni, a munkájával kapcsolatban. Türelmes is voltam, a hangomat sem emeltem fel, egyenesen a szemébe néztem, nem kerteltem, finoman közelítettem, nem rohantam le, mosolyogtam, és mégis. Mit rontottam el?  

Fura, de eddig egy kivétellel, akármilyen munkahelyen is dolgoztam, ha már két nő volt a csapatban, akkor szinte biztosra lehetett venni a marakodást. Előbb vagy utóbb, de elkezdték utálni egymást, csupán idő kérdése volt, hogy mikor. És szinte sosem lehetett rá kellően felkészülni, mert bármi, bármelyik pillanatban óriási erdőtűzre lobbanthatta az amúgy nagyon apró kis szikrát.

És sosem tudtam megakadályozni, ami nem tudom hogy hibámként róható-e fel nekem. Pedig már sokkal óvatosabb vagyok mint a pályám kezdetén. Próbálok figyelni az aprócska jelekre, de még így is már csak akkor eszmélek, amikor már nagy a baj. Oké, elsimítani a dolgokat sikerül néha, de megakadályozni sosem. És ellenpéldaként ott van az az egy kivételes munkahely, ahol ugyan 3 nővel dolgoztam együtt, mint a jelen esetben is, de mégsem történt egyetlen alkalommal sem öldöklés. Ők szerették és tisztelték egymást, de a titkukat nem sikerült megfejteni. A mai napig nem értem, hogy tudtak teljesen gördülékenyen együtt dolgozni, miközben az esetek többségében, azaz eltekintve ettől az egy esettől, még mindenhol hajba kaptak a nők egymás között. Volt olyan munkahely, ahová azért vettek fel, hogy oldjam meg a 8 női kolléga között kialakult feszültséget, és enyhítsem az elmérgesedett helyzetet. Életem egyik legszörnyűbb csődje volt, pedig mindent beleadva küzdöttem, de nem bírtam megérteni a dolgok lényegét, így megoldást sem találhattam rájuk.

Az pedig csupán elenyésző alkalommal adatott meg nekem, hogy férfitársaimmal dolgozzak együtt, és ez nem várható a jövőben sem túl gyakran, így azt kell szeretnem ami van. Márpedig én szeretek csajokkal melózni, de szívesen eltekintenék attól, hogy én legyek a bíró, az edzői feladatkört meg rettenetes mód kerülöm. Szerintetek miért nem vagyok képes hathatósan kezelni az ilyen dolgokat? Mit kellene tudnom, amit még nem tudok? Okosítsatok! Vajon csak számomra adatik meg, hogy napi szinten harcok tömkelegébe futok bele, vagy ez az általános viselkedés, ha több nő kis helyen sokáig van összezárva? Netán csak én nem látom a megoldás kulcsát, pedig ott van a szemem előtt?