"Oktatás" címke archívuma

Nehogy azt higgyétek ám a sok panaszkodásból és tanácstalanságból, illetve a kérdésáradatokból kifolyólag, hogy Lulu egy butuska, és nagyon rossz kutya, én pedig egy teljesen elcseszett gazdi vagyok! Ezért is írok most a sok picsáskodás helyett inkább arról, hogy mennyi mindent tanultunk már egymástól, illetve hogy milyen szépen haladunk bizonyos dolgokkal, melyeket remélhetőleg nem cseszek majd el, és akkor neki és nekünk is baromi nyugis és boldog kis közös életünk lesz.

Mert egy dologban az elején nagyon félrecsúsztam, és elkövettem a tipikus hibát amikor Lulu hozzánk került, ugyanis eleinte nem nagyon nevelgettem, mert olyan kis cukorfalat volt. Belecsúsztam abba, hogy nem igen voltak szabályok, mert a "kicsikutyaszindrómát" toltam, azaz csak ölelgettem, csókolgattam, nem igazán haragudtam semmiért, nem volt túl sok korlát, de már rájöttem, hogy óriási, de korántsem végzetes hiba volt. Így körülbelül 3 hete elég intenzív tanfolyamot indítottam, melynek látványos eredményei lettek, ezek közül első helyen is az, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett a kutyus, és én is.

Szóval lássuk csak, ami jól megy! Például első naptól megállunk a járda végénél, az úttest előtt, melyet már magától is tud, így nagyon remélem egyszer majd póráz nélkül is tudom sétáltatni. Aztán az ül parancsszót, illetve a marad szót is gyakoroljuk, így egyre kevesebb a bosszúság. Régebben állandóan megugrált mindenkit örömében, de most mindig leültetem, hogy úgy köszöntse az embereket és az állatokat, és a mehet, azaz a gyerünk parancsot is betartatom. Ez főleg akkor lesz majd hasznos, ha a pataknál más kutyákat meglátva oda akar szaladni. Ezt még nem tudja megtenni, hiszen pórázon van addig, amíg a másik eb odajön barátkozni, és még nem ismerjük korábbról, mert akkor ülni kell, aztán jön a mehet utasítás, és a játék.

Sétánál egyébként figyelek arra is többek között, hogy ne húzzon, mert ilyenkor azonnal megállunk, és leültetem. Ezt olvastam John Ross és Barbara McKinney, Adopting A Dog című könyvében, melyet még Mazsola idején vettem, és amelyből elég sok dolgot megfogadtam. Például az utcán a földről sem szabad Lulunak enni, és a visszahívást is ebből a könyvből vett tanácsok alapján gyakoroljuk, mint ahogy a nem szabad parancsot is erre vezettük be, de jól megy már a leültetés utáni marad, majd a gyerünk parancs is.

Étkezéskor is jól jön az ül és a marad szó, mert Luller bizony imád enni, így amikor meghallja a zacskó zörgését, máris ugrabugrálni kezd, jó esetben nem a lábunkon, vagy a konyhaszekrény oldalán. Pár napja már egész nyugisan ül, és vár, de azért van még mit gyakorolni!

Jól megszokta egyébként a helyét is, ugyanis ha éjszakára készülünk, néha már magától is bevackol, és elalszik. Amby-nek igaza volt, néha be kellett zárni, mellérakni öribarit (már a bárány kimúlt, így most rózsaszín malac van helyette) és már szunyókál is. Kocsiban is jól viseli egyébként a dobozt, de legjobban láb alatt szeret lenni, amit meg én annyira nem díjazok, mert nem tudom mennyire biztonságos.

A szobatisztaság ügyében haladás van, ha csak lassan is, de a szégyenérzet már tökéletesen kialakult, bár még így is van napi egy-két pisi, de legalább kaki már csak akkor amikor hasmenése van, amiről meg nem tehet szegény, így leszidva sincs.

Ja, és a szobarend is alakulóban, ugyanis szép lassan szoktatjuk a nappalihoz, ami nálunk egyben a háló is. Eddig keveset jöhetett be, mert mindenhová, de főleg az ágy alá előszeretettel odavizelt, de most, mivel már javult a helyzet, szabadosabb a bejárkálás. Egyedül például akkor sem jön be ha itthon vagyunk, és az ágyra sem ugrál már olyan veszettül, hiszen valószínűleg rájött, hogy az neki nem pálya. Próbálom afelé terelgetni, hogy ha bent vagyunk az legyen  nyugalom szigete. Most is itt fekszik és alszik a lábamnál, bár fél óráig is eltartott mire megtalálta a helyét, és nem akart feljönni az ölembe. De most örülés, dicséret, és pihenés van, habár az előbb felkelt egy kicsit nézni a tévét. 

Ide tartozik az is, mely számomra fontos, hogy a kutyát ki lehessen küldeni, melyet szintén régóta gyakorolunk, és szinte már tökéletesen megy. Csak néha kell a túloldalra valaki aki jutalmaz, mert amikor megdicsérem, rögtön visszaszalad!

Hát így haladunk, és remélem még jobban is fogunk. Mert valamiért eddig leginkább a szobatisztaságra neveléssel foglalkoztam, és csak néhány hete figyelek oda másra is, amelynek köszönhetően Lullerovics Lullerinka egyre boldogabb kutyusnak tűnik. (Jöhetnek még a becenevek, ötletek, tanácsok, ... nem kell visszafogni magatokat!)