"Pénz" címke archívuma

Le vagyok döbbenve, hogy milyen szinten fogy a pénzem. Az amit még egy éve, sőt fél éve is jó fizetésnek gondoltam, elégedett voltam vele, mostanra tovaszállt. Egyszerűen annyi a kifizetni való dolog, annyit emelkedtek az árak, hogy kezdenek mindennapos problémává válni a vacsorák.

Jó ez így túlzás, de gondolj csak bele. Lassan egy ezresből reggelizni nem lehet, lassan hetente kell 20 ezret otthagyni a bevásárlások alkalmával, míg nem is olyan rég, ennyiből vásároltunk havonta, lassan nyáron lesz annyi a gázszámla, mint pár éve télen volt.

Ha így haladunk, megint másodállás után kell néznem, vagy elmenni aranyat mosni, vagy nem tudom. Te nem vagy kétségbe esve?

Anyám rettenetes szavai még így két nap után is csapdába esett dongóként zümmögnek a fejemben, pedig jól tudom, hogy valahogy inkább arra kellene koncentrálni, hogy ettől még az anyám, és segíteni neki átvészelni ezt a még depressziósabb (mint amilyen az egész élete volt) időszakot, de egyre kevésbé megy.

Hogy hatott-e rám a gazdasági válság? Hát ha azt nézzük, hogy a legújabb ruha is amit most viselek, több mint egy éves, akkor azt hiszem igen. És rád?

Azon gondolkodtam, hogy vajon meddig bírnám, ha napi 1000 forintot költhetnék, a rezsi, a kutyakaja, orvos, és nagybevásárlás kifizetése után naponta.

Mert ezt most próbálom ki először, pár napja naponta csak ennyi pénzt viszek magammal a munkába, és ebből veszek cigit (nem kellenek a leszokós beszólások, nincs akaraterőm) és kaját. Eddig egész jól bejött, nem érzem kényelmetlennek, és az sem mellékes amellett, hogy egy csomó pénzem megmarad, még nem is zabálok össze feleslegesen minden szart.

Mondjuk egyrészről mindegy, hogy meddig bírom, mert a jövő hónapban még ezt a szokást fogom követni kényszerűségből, aztán ha bejön, akkor tavasszal megyünk nyaralni, illetve veszek új laptopot, ha már megint nem nyertem milliókat.

A volt főnökömnek ma van a születésnapja, és erről megint eszembe jutott, hogy milyen szép is volt az élet, amikor még a Diesel-nél dolgoztam. Azt hiszem életem egyik legjobb munkahelye volt, és még mindig azt az érzést keresem mindenhol. Szerettem ott dolgozni nagyon, talán még a mai napig is ott lennék, ha nem üt be a krach.

Biztos én vagyok a hülye, de például nekem baromi fontos, hogy jól érezzem magam egy munkahelyen, hogy szeressek ott dolgozni, olyan legyen a termék, amellyel tudok azonosulni, a kollégákkal kölcsönösen szeressük és tiszteljük egymást, és megbecsülve érezzem magam. Végülis a fél életemet ott töltöm! Nekem nem jó ha semmibe vesznek, ha a munkatársaimat nem kedvelem, vagy viszont, ha megy a harc folyton, ha a főnök egy fasz, ha nem vagyok kellőképpen ösztönözve, ha eladhatatlan a termék, vagy csak hazugságokkal lehet túladni rajta. Dolgoztam ilyennel, úgy hívták, hogy üdülési jog. Azt hiszem még egy teljes hónapot sem bírtam, és egy szerződést sem kötöttem. De legalább nem szárad a lelkemen egy nyugdíjas kifosztása sem!

Emlékeztek amikor a Nike-nál voltam interjún? Ott kérdezte tőlem a csaj, hogy: "De hát minden munkahelyen vannak szarságok, nem?" Talán vannak, és talán az idő megszépíti a dolgokat, de bizony nálam már eltörpültek azok a nüansznyi gondok, amelyekkel az első budapesti helyemen találkoztam. És ti dolgoztatok már olyan közegben, ahol minden "tökéletes" volt? Ugye van ilyen?

(Mielőtt félreértés esne, jól érzem magam a mostani helyen, egy apróságtól eltekintve, mely remélhetőleg mielőbb kiküszöbülésre kerül, és akkor az isten sem tudja majd elvenni a jókedvem és új erőre kap majd a lelkesedésem is!)

Képzeljétek, tegnap már megkaptam az első születésnapi ajándékom, pedig csak augusztusban leszek 35, akarom mondani 18. Ha a most megkezdett dolog folyamattá duzzadna, akkor nagyon jó lenne nekem. Ezért is szólok, hogy egy ilyen zsebkutyát is szeretnék, mondjuk holnapra, meg egy zsák új Diesel ruhát azok helyett amiket majd a Turitalin elárverezek, és még egy ...

Egyébként pedig tegnap valami női lapban azt olvastam a horoszkópomnál, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Dőlni fog a rengeteg pénz, siker, meglepetés, és mindenféle földi manna a nyáron, és ez a folyamat egészen az év végéig kitart. Ezen felbuzdulva már ki is néztem egy új fotelt az Ikeában, bár ha megkapom ajándékba, akkor azt a pénzt félrerakom. Ja, és lenne tippem, hogy mivel lehetne valóra váltani amit a horoszpók ír, ezért is remélem nagyon, hogy a jövő héten megcsörren a telefonom, és találkozni fogok az életem csodás álmainak megvalósításához szükséges fazonnal. Na, eléggé titokzatos voltam, ugye?

Lassan tényleg kezdem egyre komolyabban azt gondolni, hogy nem éri meg dolgozni, mert a munka manapság már semmit sem ér, de sajnos nem csak anyagilag értékelődik le egyre jobban, bár kétségtelen, hogy szoros összefüggés van e két dolog között. Nem becsülik meg a kétkezi munkát, mert egyre kevesebbet ér pénzre átszámítva.

A napokban visszaemlékeztem mennyit is kerestem 1998 tájékán, és hát nem sokkal kevesebbet mint most. Ez akkor sem számított már csúcs fizetésnek, csak a vidéken élő, és minimálbérért dolgozó emberek szemében, most meg aztán pláne nagy szarnak tűnik. Amikor olyan rezsiket kell kifizetni, ami elviszi a fizetés felét, amikor egy bevásárlást nem lehet megúszni 20 lepedő alatt, és akkor már le is mondtál a legújabb bőrfeszesítő golyócskáról, amikor a munkába járás jó esetben 10, de akár 20 ezer forint is lehet, a BKV jegy meg lassan 300 felett? És akkor még a kölcsönök a bank felé is fizetősek, ami szinte mindenkinek van egy kevés, nekem is.

Még mindig nem panaszkodom túl sűrűn, de idővel csodaszámba megy majd az olyan napok száma, melyeken nem azon kattog majd az agyam, hogy lassan luxus lesz egy gombóc fagyi. Azért az vigasztal, hogy ha lemondom az internet előfizetést, a tévét, és fürödni is csak egyszer fogok egy héten, akkor lesz pénzem a könyvekre, amelyeket akkor kell majd megvennem, amikor felvesznek a fősulira.   

Fura, de néha mégis előfordul, hogy akinek a leginkább érdekében állna valami, csak a hasznára lenne, és nem csak anyagi értelemben értem ezt, az az ember a legmagasabbról szarik az egészre, és számomra úgy tűnik, de hidd el, számodra is úgy tűnne, hogy ráadásként még teljesen értelmetlenül is viselkedik. Az ilyet hívják önmaga ellenségének?

Valaki árulja már el nekem, hogy miért jár a MÁV dolgozóinak 250 ezer forint és plusz 10%-os béremelés azért mert a vállalat eladta a Cargo-t? Van erre valami törvény, vagy született előtte egy külön megállapodás? Mert ha törvény rendelkezik erről, akkor én nagyon át lettem verve annak idején amikor a főnököm eladta az üzleteit és én egy lyukas forintot nem sok, annyit sem kaptam.

Tudom jól, hogy leegyszerűsítem, de bizonyára egyszerű a válasz is, hiszen gondolom nem csak úgy kitalálták, és egy légből kapott dologról vitatkoznak.

Sorban rabolják ki országszerte a bankjegykiadó automatákat, az elmúlt években több mint 10-et sikerült is. Biztos könnyű megtenni, hiszen most pár napon belül kettőt is felnyomtak, és elvitték belőle a pénzt. Sőt "biztonságos" is, hiszen az elkövetők közül eddig csak egyet sikerült elkapni!

Azért szólok, hogy a Bosnyák téren található Erste bankos ATM-et felesleges megpróbálni, hiszen sosem működik, így biztos nincs is benne pénz. Én eddig 10-ből 1-szer tudtam belőle kivenni. Nem is értem miért van egyáltalán. Talán dísznek. Mert tök új és szép. Csilli-villi. Majd egyszer lefotózom.

Mennek a bankok reklámjai a tévében, történetesen még minden második az olcsó hiteleket népszerűsíti, Édespofa meg fekszik az ágyban és kiabál: "Hahóóóóóóó, pénzügyi válság van!" 

Mondom ma reggel Édespofának, hogy nyugodtan vigye be a céghez a heti Magyar Narancsot, mert szinte az egész a pénzügyi válságról szól, és olyan érthetően le van benne írva minden, hogy még egy ilyen virslifejű is megérti a lényeget, mint én.

Mert én bizony csak annyira értek a pénzhez, hogy ha van az jó, mert vehetek egy új pólót, vagy bármi mást amihez éppen kedvem van. Nem úgy az édesanyám, aki akkor is megszorításokat visz véghez, amikor pedig lenne mit költeni. Nincs is hitele, sőt egy csomó tartaléka van! És én sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd meg fogom érteni a magatartását, és nem látom majd olyan szörnyűnek azt, hogy gyerekkoromban a szülői házban nem mindig volt tömve a hűtőszekrény.

Lehet, hogy a lakatos és takarítónő nem várta minden nap mennyei mannával haza az iskolából a gyerekeit, de most a saját lakásomban csücsülök, és ez jobb minden elképzelhető nyalánkságnál. És nem éheztünk, még mielőtt valaki arra gondolna. Igazából megvolt mindenünk ami kellett, bár gyerekként azt gondoltam semmink sincs. De átértékelődnek a dolgok nagyon is bizonyos idő elteltével. Ugyan még mindig túlzónak tartok néhány dolgot amit anyukám megtett azért, hogy legyen biztos jövője a gyerekeinek, de ha én nem is tudnám azt tenni amit ő, azért a megértés már megy.

Sosem leszek olyan mint ő, de most már legalább fel tudom fogni és majdnem tisztán látni, hogy mire ment ki a játék. Mert én bizony pont az ellentéte vagyok pénzhez való viszony kezelésében. És talán pont azért, mert ő olyan amilyen, és mert én nagyon szenvedtem ettől akkoriban, talán ezért igyekeztem minden szempontból más lenni. Ami (talán sajnos?) sikerült is!

Nem gondoltam volna soha, hogy annyira el leszek kámpicsorodva valaha is, hogy eladjam a féltve őrzött és sok-sok éven át gyűjtögetett, több mint 1000 darabos CD kollekciómat, de ma feltettem a Vaterára. Kell a pénz az önerőhöz, és akárhogy is számolok, ha valaki megvenné, az súlyos százezreket jelentene a családi kasszába.

A jövő hétre tervezek egyébként egy körutat is a pesti használtlemezeket áruló boltokba, hátha valaki lecsap az egész cuccra egyszerre. Sok mindent megoldana vele az biztos.

Ráadásul mikor máskor döglene be a mosógépünk mint most? Édespofa ma megy venni újat! Juhé, legalább lesz digitális kijelzős Samsung gépünk!