"Poén" címke archívuma

Édespofa nagyija tud érdekes, vicces, és meglepett is lenni. Mivel az én nagyszüleim már nem élnek, így most vele bohóckodunk. Több elszólása is szállóigévé vált már, és szerintem a mostaniak sem ússzák ezt meg.

A hétvégén például Lulu láttán csodálkozott el: "Jé, még életemben nem láttam ilyen szegletes fejű kutyát! Nagyon érdekes, de aranyos!"

Aztán amikor odaadtuk neki az ananászt amit hoztunk neki: "Akkor ezt most meg kell enni? De hát hogyan? Ez nem virág?"

Új kutyájuk is van, egy öleb, ami Ficó névre hallgat, és leginkább egy fehér színű rókára hasonlít. Hát ha látnátok mennyire örül neki! Úgy simogatja, hogy lehajol hozzá, és a tenyerével a feje búbjától, a farka végéig lesimítja rajta a szőrt, miközben az orra alatt mormol neki valamit. Meg kell zabálni, mindkettőjüket!

Ilyenkor sajnálom, hogy az én nagyszüleim már nem élnek, pedig mindkét (édes és nevelő) apai nagymamámat imádtam, a papát is, aki egy baromi újhullámos fickó volt! Minden áldott nap vette fel a legújabb zenéket a rádióból, feliratozta a kazikat, meg minden, még 70 felett is. Bad Boys Blue-t, Modern Talking-ot és C.C. Catch-et hallgatott, nem ám nótákat! Imádtam! Sok-sok új muzsikát a gyerekkoromban tőle szereztem meg. Az édesapai nagyim meg egy igazi úrinő volt, bagózott, literszám itta a kávét, és nagyon vagány dumája volt. Állandón viccelődött, és nagyon sajnáltam amikor meghalt. Azt hiszem engem belőlük gyúrtak! A nevelőapám édesanyja meg a világ legfinomabb kajáit készítette, a mai napig összegyűlik a nyál a számban ha rágondolok, milyen terülj terülj asztalkám volt nála minden hétvégén. És annyira szeretett minket, ... Sosem tudjuk már éreztetni vele, hogy mi is mennyire szerettük, akkor meg talán nem is tudta. Nagyon mély nyomot hagyott bennem a személyisége, sokat tanultam tőle a szeretetről, és az élet igazán fontos dolgairól. Hiányzik. Hiányoznak. 

Néztem a Cinnamon Chasers klipjét, és már kezdtem azt hinni, hogy ócska nyúlás az egész, és semmi poén nem lesz a végén. Nem is lett, viszont lett más!

Szeretem Whitney-t, és különös, de még a dalait is, persze annak a bizonyosnak a kivételével. Örülök az új klipjének is, mely helyett most mégis inkább egy paródiát rakok ide, mert ez nagyon jól fokozta a vidámságfaktorom ezen a reggelen, és remélem nektek is fogja.

Átmegyek kutyás blogba azt hiszem, de szólj ha unod! A következő sztori is Luluról szól, azaz vele kapcsolatos, csak gondoltam felkészítelek!

Az történt ugyanis, hogy ma átszökött a szomszédba én meg közben dumáltam Annával, és szóba jött, hogy Lulut nem tudjuk lemérni, mert nem marad meg a mérlegen, pedig a táp adagolásához kellene a pontos súlya. Erre Anna felnevet: "De kis butusok vagytok! Hát magatokat mérjétek le, aztán a kutyával is és ki kell vonni egymásból a két számot, az lesz Lulu súlya."

Igazán hülyének érzem magam, de jó magamon nevetni. És különben is nem tudom mikor jöttem volna rá!

Hát én annyira röhögök, hogy közben már visítva kántálom, hogy: "Jaj, jaj, jaj, ..." Mert az az igazság, hogy már annyira fáj, könnyem sincs több, és különben is könyörülj rajtam Zoli!!!

Napok óta nem vevő senki sem a humoromra, amiben az hiszem az a legborzasztóbb, hogy én viszont nagyon jól szórakozom a poénjaimon, és a hülyeségeimen. Nincs mese, azt hiszem ebből is világosan látszik, hogy mindenki jobban kedveli a csendes depressziós énemet, és nincs szükség a vicceimre, hiszen esetlenül és sajnálatra méltóan ezek szerint kelendőbb portéka vagyok. Valahogy újra létre kell hoznom ezt az előbb is említett, sötétített verziót, mert a végén még mindenki megutál, aztán nézhetek majd nagyokat.

De az is lehet, hogy pont most van mindenki mélyponton, én meg a magasban? Hiába, hát azt is meg kell valahogy tanulnom, hogy ne működjek fordítva!

Azt hiszen drága jó édesanyám menthetetlen az egyre súlyosbodó betegségével szemben, és lassan engem is az őrületbe kerget vele, így azt gondolom, hogy ez a típusú mánia sajnos nagyon rossz hatással van a környezetére is. Mostanában a beszélgetéseink egyik fő témája a doboz, és e köré rendeződik minden más mondandója. Lassan ki kellene találnom, hogy szabadítsam meg a dobozgyűjtögető életmódtól, vagy legalább attól, hogy ne az tegye a legboldogabbá, amikor dobozokat kap tőlem ajándékba, vagy amikor visszaviszem az egyik kajával telepakolt állapotában elhozott darabot.

Vagy ezzel más középkorú nők is így vannak, és nem kellene annyira komolyan fontolgatnom a gyógyíttatását? Lesznek még rázósabb időszakok is, vagy található rá gyógymód? A ti anyukátok spájzában is halomban állnak a dobozok, az Ikea típusútól, a jégrémesen át a margarinosig? Mennyire komoly ez az állapot, esetleg súlyosbodhat?

Pont ezt hallgatjuk a Glasvegas-tól, én meg a szokásos kérdést szegezem Édespofához: "Na, tudod mi ez?" Erre ő: "Hát persze, én régen nagyon szerettem a Nirvana-t, de amióta kivált az a szőke, már nem olyan jó!" Kicsit el is röhögte a végét.

Ma megtudtam, hogy a férfi már nem attól igazi, mert kivállóan lő mozgó célpontra, és mert tudja szőrén a lovat is, hanem azért, mert tud kocsit vezetni és számítógépet szerelni. Jelentkezni a hozzászólások között lehet "Külső nem számít!" jeligére!

Zoli mérgelődött valamelyik nap itt egy problémán, én meg szinte ezzel egy időben találtam meg Natsume morgolódós bejegyzését egy kicsit hasonló témában arról, hogy a debreceni Pappné Dr. Tarányi Zita szerint már a gazdasági válságról is a buzik tehetnek. De szép az élet, ugyanis mindjárt a második komment kacagásra késztetett. Kalap úr nevéhez fűződik, és szíves engedélyével ide is másolom:

"Pedig én is úgy tudom, hogy ez pontosan így van! A melegek mértéktelen síkosító fogyasztása indította el a lavinát. Ugyanis a síkosító alapanyagául szolgáló kacsoke növény a szokottnál is szárazabb Afrikai nyár következtében kiszáradt. Ennek következtében a Durex és vetélytársai képtelenek voltak feltölteni gyorsan fogyó készleteiket. A melegek megsejtvén az esetleges síkosító hiányt a boltokból felvásárolták a megmaradt készleteket is. Persze ez csak tetézte a bajt. A teljes hiány nem vetett túl jó fényt a nagy síkosító gyártó cégekre, részvényeik árfolyama hatalmas ütemben kezdett esni. Ez a teljes részvénypiac összeomlásához vezetett. A világ azóta is képtelen kiheverni ezt a gazdasági sokkot. De tökre komolyan! :)"

Főnököm ma hozott nekünk új zenéket, melyeket egytől-egyik bemutatott, elemezett, és értékelt. Ehhez tudni kell, hogy nagyon jópofa ahogy magyarul beszél, hiszen vannak szavak, kifejezések, sőt egész mondatok is melyeket csak hosszú gondolkodás után lehet értelmezni.

Például próbáljátok csak meg ezt a nagy mosollyal előadott szöveget: "Ez meg itt a Mango, ami kicsit nehéz, mert buzi!"

Lehet hogy már régi poén, de én tegnap láttam először és nagyon jót nevettem rajta. Mentem az interjú helyszínére, de amikor odaértem iszonyatosa kellett csurgatnom, így bevágódtam az irodaház mosdójába, ahol egy figyelmeztető felirat fityegett a vécé felett azzal a szöveggel, hogy: "Kérjük használja a WC kefét!" Alá pedig valaki odaírta, hogy: "Kösz, de maradok a papírnál!"

Az imént megtaláltam a Mandala Kert fórumát, és azóta ezen a gondnokhoz intézett szövegen röhögök: "Tisztelt Gondnok úr! Lehet esetleg tudni a sorompó "merevedésének" az okát? Sok idősebb férfi kifejezetten irigykedve nézheti mert már 2 napja áll. :)) ..."

Édespofa azt mondta, hogy mióta megműtöttek, olyan minta felvarrták volna a seggem. És valóban, ma megnéztem én is!

Ma megint bizonyított a legkisebb kolléganőm, nem is akárhogy. A kis kíváncsi egész nap a seggemet stírölte, és megállás nélkül nyaggatott, hogy mutassam meg neki. Nem szexuális célzattal persze, csak a sebemet akarta megnézni már egy hete. Aztán egy nyugisabb pillanatban behívtam az egyik fülkébe, és letoltam neki. Meglepődött, de bámulta volna órákig ha nem unom el.

Rettenetes rémálmom volt az éjszaka, melyből többször is felriadtam, de szabadulni nem tudtam tőle.

Az történt, hogy valamilyen okból felbéreltem egy takarítószolgálatot, a lakásom és a lépcsőház rendbetételére, de teljesen ledöbbentem, mikor kiderült, hogy kiket küldtek. A ház körül és a folyosókon a Tücsinéni takkerolt, nálam a lakásban pedig a Dolhai Attila és a Kasza Tibi. Nem is ez volt az igazán megrázó, hanem amit csinálni akartak velem. Mindhárman állandóan csókolózni akartak velem, és minden egyes alkalommal amikor ez következett volna, én fel is ébredtem verejtékezve. A Tücsinéni a rothadó szájával közelített és úgy csücsörített mint egy szatír, a Dolhai hozzám akarta dörgölni a pattanásos arcát, a Kasza meg azzal a kicsi szájával, a fura fogaival és a nyelvével egyszerre akart bejutni a számba.

A legutolsó felriadás körülbelül hajnali 5-kor volt, de akkor fel is keltem és felébresztettem magam a vécén, nehogy megint visszatérjen a rémség. Egyébként az utolsó dolog amire emlékszem, hogy a Kasza szerenádot akart nekem adni. Nem bírtam volna ki, csak úgy mondom. Az is lehet, hogy megállt volna a szívem.