"Post" címke archívuma

Amikor nagyon ki vagyok dögölve vagy akár csak kevésbé, akkor leheveredem a nappaliban a kényelmes kanapéra és nézem a tévét vagy lágy zenét hallgatok. A rendszeres stressz után kizárólag nyugalmasakat. Mivel pedig a stresszből bőven kijut, gyakorlatilag leszoktam a legnagyobb kereskedelmi csatornákról. Nekem már az is sok, ha a celebek összeszólalkoznak az argentínai túlélőtáborban vagy az egymásnak rendezett vacsorákon. Úgy találom, az ezen műsorokban támasztott feszültségek, például, céltalanok és értelmetlenek is. Akkor meg minek? Heveskedünk élőben éppen eleget.

Aztán, itt van ez a Gus. A blogján rendszeresen olyan zenéket tesz fel post-ban, amelyek szintén nem a lenyugvás irányába hatnak. Attól a lakótelepes, öregasszonyos, zombis kliptől majd' a frász jött rám és legalább egy napomba tellett, mire sikerült kivernem a fejemből a megrázó élményt. Több lelkes kommentelő el volt ragadtatva tőle és mások nyilvánvalóan nem a semmiért fektettek pénzt a klip elkészítésébe, hanem mert éppen erre a sikerre számítottak. Ez gondolkodtatott el. Valamennyien zaklatott világban élünk. Tele vagyunk feszültséggel, türelmetlenséggel, ki-kirobbanó agresszívitással. Ettől csak keveseknek sikerül függetleníteniük magukat. Vajon korunk aktív emberének miért van szüksége arra, hogy a szabadidejében is feszültségkeltő szórakozásokban merüljön el? Csak ettől érezzük úgy, hogy élünk és riaszt a csend, mert nem tudnánk mivel kitölteni? Vajon mennyi ideig lehet ezt szünet nélkül csinálni és mi fog jönni utána?

Ezúttal én szeretném feltenni Gus visszatérő kérdését: Van itt valami titok, amit csak én nem tudok? Miért gondolom úgy, hogy a lelkünknek is szüksége van időnként nyugalomra és nem a zaklatottság örökös fenntartására, a folyamatos pörgésre? Egyáltalán, miért pozitív érdem, ha valaki pörgős vagy/és adrenalin, dopamin függő? Vajon eme állandóan felhevült embertársaink látnak egyáltalán bennünket? És ők már látták milyen a búgócsiga, amikor elfogy a lendülete?

(Ez a poszt egyébként Traiano nevű olvasóm első próbálkozása a blogvilágban, mely ezen kezdeményezés első terméke. Ha te is blogolnál, de előtte kipróbálnád magad, mert félsz belefogni, vagy egyenlőre még nem látod értelmét, esetleg csak kíváncsi vagy, akkor nálam megteheted!)

Kibaszottul egyet tudok érteni ezzel a bejegyzéssel Azbeszt oldalán. Mi is ismerünk olyat, aki azért fűti magát halálba, mert az jár neki. Meg több olyat is, aki már elmenekült ebből az országból, többek között a hasonló gondolkodás miatt:

"... Vegyük már észre, hogy bármi, ami ebben az országban manapság történik (bármelyik politikai oldalon) az egyszerű parasztvakítás! Miközben mindkét oldal pontosan tudja, mit kéne tenni, még csak behazudni se merik, hogy legalább megpróbálnák. Nem kell félni, nem fog fájni, ez az üzenet, közben meg merhetünk nagyokat álmodni. Populária polgárai elnézően simogatják a hülye nép fejét, látod, mennyire szeretünk, mi törődünk veled! A hülye nép meg beszopja, nyelvét lógatva örül és tapsol, jajj, de jó, fizessenek a gazdagok. Ja, fizessen a mocskos energiaszolgáltató, hiszen oda rengeteg pénz megy. Tehát lopnak. Nem csak megengedhető, de egyenesen kötelező és erkölcsös visszalopni belőle. Én is vissza akarok lopni a közérttől. Az nem számít, hogy péntek reggelente a kukásautó elviszi a fél hűtőmet, mert rám rohadt az össze-vissza megvásárolt felesleges kaja. Nekem az jár, nehogy már más mondja meg, mint csinálok a saját cuccaimmal! Ha csak egyet harapok a camambert-be, az én dolgom, nem? De a kurva közértes miért adja hatszázért? Visszalopok belőle kétszázat, bizisten! ..."

És az is abszurd, hogy még kártyával fizetni sem egyszerű. Ez utóbbi történet és a poszt meg Marcinál található, itt meg egy részlet, kedvcsinálónak: "... De tegyük fel, hogy a BKV-nek nincs kerete arra, hogy háromnál több helyre is beszerelje azt a csodálatos telekommunikációs vívmányt, amit adatkábelnek hívunk, és betanítson tíznél több Mancikát is arra, hogy a kártyát csíkkal balra húzzuk le, és megnyomjuk a zöld gombot. De hogy arra sem volt keret, hogy egy meglévő adatkábel végéhez nem egy, hanem két lehúzós készüléket szereljenek, azt már kicsit tényleg soknak érzem. Amatőrségnek. Vállrándításnak, leszarásnak. Majd vesz az utas fel kápét a falból, oszt jön úgy, sorban állni, mint minden normális ember. ..."

Aztán ma rácsodálkoztam Antibaby-nél is erre a bejegyzésre, és rájöttem miért is érzem magam kényelmetlenül amikor igazat akarok mondani, vagy az igazságot keresem valamiben. Mert közben mindenki hülyének néz: "Bizonyos körülményekből kifolyólag felmerült némi plusz költség a lakásvásárlással kapcsolatban, amire nem számítottunk, és még most sem tudjuk pontosan, mennyi lesz a vége. Elmeséltem (csak úgy) az ismerősöknek, s kivétel nélkül mind azt válaszolta: Miért nem hazudtatok? ..."

És igen, ma egy kicsit fáradt vagyok és ingerlékeny. Majd elmúlik, csak idő kérdése! Elolvasom még párszor Antibaby posztjának a végét, és máris jobb kedvem lesz! 

Csak úgy, helytől, időtől és személyektől függetlenül, nem rendszeresen, sokkal inkább rendszertelenül. Csak akkor amikor valami úgy kínálja fel magát, hogy komplett egy-két mondatban fogalmazódik meg. Megélt érzések és gondolatok, talán nagyon mélyről, vagy nagyon magasból.

Nah, ez lesz az új rovat az eddig már sikerrel futó Blogbuzi, Zenebuzi, Video Premiere és a RSZÜ mellett. És, hogy mitől lesz ez érdekes nektek? Mert vélhetőleg olyan kicsi, tömör, lényeges dolgokat boncolgató bejegyzések szültnek majd, melyek titeket is megragadnak és gondolatokat ébresztenek. Remélhetőleg. Ha nem így lesz akkor is megért egy próbát, főleg mert mostanában ömlenek belőlem az ilyenek. Éjfélkor jön az első.

Mike feltette nekem is a kérdést, vajon mi lesz velem 3 év múlva, és mi volt velem 3 évvel ezelőtt. Nehéz ügy, főleg mert maximum a vágyakról tudok írni, a valóság meg a legtöbb esetben nem szokott ezzel egyezni.

2005 nyarán még volt egy egész jó munkahelyem, és kerestem annyit amennyivel akkor jól tudtam magam érezni. Boldog voltam, nagyjából leszartam mindent, és még blogom sem volt, nem hogy Édespofám. Szigeten sem voltam, mert akkor is felidegesített a program. Helyette a horvát tengerparton sültem barnára, és Zadar-ban kortyolgattam a koktélokat.

2008 nyarán van egy munkahelyem amit utálok, de kárpótol mindenért Édespofa és a blogírás, mely a zene mellett a legkedvencebb hobbim lett, így valószínűleg ...

Elolvasom »

Azon gondolkodtam, hogy ha most az utolsó postomat írnám, vajon mi lenne benne? Mi lenne az amit legutoljára nyomnék ki az utókor számára? Valami igazán nagy dolgot, vagy csak egy őszinte vallomást, netán csak egy őrületsen vicces bejegyzést? Te agyaltál már ezen?