"Pozitív" címke archívuma

A fene essen ebbe a nagy boldogságba, már egy jót bosszankodni sem tudok, nem hogy szomorkodni. Nem tudom mi történt velem az utóbbi időben, de majd kicsattanok a jókedvtől.

Még szúnyogok sincsenek, hogy legalább azokat anyázhassam! Idén nyáron még csak egy pók csípett meg az ölelkezős lábujjamon, de rá sem bírok haragudni. A minap meg egy srác be akart előttem parkolni a Páva utcában, én megálltam, és vártam türelmesen, mire valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva elkezdett nekem ordítozni, hogy dögöljek meg. Ne is kérdezzétek, fingom sincs, hogy mi lehetett a baja, hiszen még egy kicsit hátra is tolattam, hogy jobban beférjen. Aztán amikor sikerült neki, vártam mikor pattan ki a kocsiból, és ver agyon, de akkor sem bírtam abbahagyni a mosolygást. Nem hogy kiszálltam volna, aztán péppé vertem volna, nem?

Ebből is látszik, hogy még a sodromból sem tudnak mostanában kihozni. Minden gondolatom, még akkor is ha pont ellenkező irányba erőltetném, csak a pozitív pólus felé halad. Van nekem egy barátom Édespofa, aki tényleg feltétel nélkül szeret, és én viszont. Talán eddig ő az egyetlen barátom aki nem akar semmiben sem megváltoztatni, és én ezt hagyom, sőt el is fogadom tőle. Érted? Örülök neki! Aztán itt a kislakásunk, imádom a munkámat, az anyagi része is kezd a helyére állni, élvezem a vegaság összes velejáróját, süt a nap, lesz kutyánk, ... és még a zenék amiket hallgatok, azok is vidámak.

Komolyan kezdek kétségbe esni, hogy mi lesz így velem. Remélem nem leszek olyan mint azok az emberek, akik folyton csak mosolyogni tudnak, és én pont ezért ki nem állhatom őket. Nem akarok unalmas lenni!!!

Lesz Melrose Place újraélesztés, és erről jutott eszembe, hogy én mennyire komolyan gondoltam kölyökként, hogy egyszer majd egy olyan házban, barátok között fogok élni.

Tényleg álmodoztam róla, sőt beszéltünk is róla, amiből világosan látszik, mekkora egy barom vagyok, de én tényleg hittem, hogy összejöhet ha majd kilépek a nagybetűs életbe és körbeveszem magam jobbnál-jobb barátokkal, akikkel ez az álom megvalósítható. Veszünk majd egy nagy telket, építünk rá közösen egy több lakásos házat, persze medencét az udvarra, és minden rózsaszín lesz. Odaköltözhetnének például Amby-ék, Mimke, Nórika, Mohikánék, Thia, Ricsi, Euthymia, Zoli és a másik Zoli, meg még egy Zoli, Chillout, Attis és még egy csomó ember. Olyanok lennénk mint egy nagy, békés család, örök szeretetben és napsütésben.

Jó, leállok! Tudom, hogy a sorozatban ölték egymást, hullák is voltak meg minden, de azért a szép része mégis csak az, hogy jó néha álmodozni és idealistának lenni. Próbáltam változtatni ezen, de valamin nem lehet.

És néha elhiszem azt is, hogy minden embernek szüksége van pozitív dolgokra, mások szeretetére, elismerésre, vidámságra, ... de van akinek nincs. Én így vagyok programozva, ez éltet, másokat meg más. Egyébként vidám bejegyzésnek indult ...

Ma például annak ellenére, hogy majdnem összehánytam magam, hatalmas örömöt okozott nekem Euthymia felbukkanása. Képzeljétek el, Angliából ugrott be a munkahelyemre, és még ajándékot is hozott. Édespofa most lapozgatja a könyvet, amitől el vagyunk ájulva. Csodás étkek vannak benne, és már a képektől is összefolyik a nyál a szánkban, hát még az összetevők átböngészésétől. A rágó pedig isteni, mint ahogy a csoki is az volt, amíg tartott. A teát holnap fogom jegesen megcsinálni, kíváncsi vagyok milyen mixet sikerül összehozni belőle!

Komolyan mondom, az ilyen kedves, őszinte, önzetlen és pozitív kisugárzású emberek közelsége, még ha csak pár percre is, de be tudja aranyozni az életet! Köszönöm!!!

De megyek is, mert vacsora várt itthon, rakott brokkoli formájában, sok vadrizzsel, tojással és sajttal. Komoly konyhatündér kezd lenni Édespofából, én mondom!

... hogy valami nagyon pozitív dologra kellene gondolnom, vagy talán egyszerre többre is, hogy kirángassam magam ebből a kibaszott depresszióból.

Nem is meséltem, hogy mióta újra bringázok, milyen érdekes dolgot figyeltem meg. A tegnapi Audi tulaj kivételével, eddig nem nagyon volt negatív élményem, sőt egy csomó pozitív dolgot tapasztaltam.

Ma reggel például egy nénike lábhoz hívta a vérfarkasát, amikor meglátta, hogy közeledem a ligetben, majd meg is fogta és maga mellé ültette. Kedvesen mosolyogva megköszöntem.

Aztán hazafelé a Dohány utcában elengedett egy telepjáró, majd nem tolt le az útról, hanem addig jött mögöttem türelmesen, amíg biztonságosan el nem fért mellettem. Intettem neki mikor mellém ért a lámpánál, ő meg mosolygott.

Később a Szugló sarkán egy bárgyú kiscsaj átengedett maga előtt, pedig a zebrán neki lett volna elsőbbsége. Mosolygott, én pedig próbáltam túlkiabálni az iPod zenéjét, hogy:"Köszi!"

Persze ezek lehetnek véletlenek is, vagy csak szerencse. Majd beszámolok néha, és remélem hasonlóan jó tapasztalatokat írhatok máskor is. Ha ez így lesz, akkor annak tudom be a változást, hogy az emberek többsége már nem huligánoknak látja a bicajosokat, csak egy egyenrangú közlekedőnek.