"Sírás" címke archívuma

Most ha visszagondolok azokra a döntéseimre, melyeket nagy fájdalmak árán hoztam meg, és talán még sírtam is miattuk, szinte kivétel nélkül életem legjobb húzásainak bizonyultak.

Megkönnyeztem az Oscar nyitójelenetét, melyben Hugh Jackman énekelt és bolondozott. Azt hiszem menthetetlenül öregszem, és egyre szentimentálisabb leszek. Mi jöhet még ezután? Ha legközelebb egy Coca-Cola reklámon sírnám el magam, valaki tartson a fejemhez egy pisztolyt és húzza meg a ravaszt!

Bizony én sem hittem volna, hogy ennyit számít egy kis életmódváltás! Elsőként ugye a Vegafood ételeit kezdtem enni, aztán szinte ezzel egy időben majdnem teljesen abbahagytam a kávézást, és nem mellesleg próbálok kicsit többet mozogni. Ma például 4 megállót sétáltam, és azt tervezem, hogy ezt amikor csak tudom, mindig így csinálom.

Egyébként egyre kevésbé vagyok fáradt, ami azért egy jó dolog, főleg most, hogy totális káosz van a munkahelyen, és egyre többet melózok. Ami pedig minden közül a legjobb érzés, hogy nem görcsöl a hasam állandóan, és nem vagyok olyan mint egy lufi.

Aztán, hogy a kaján kívül írjak még valami más érdekességet is, ma rájöttem, hogy valamit nagyon szarul csinálhatok, mert 12 óra alatt kétszer is megríkattam egy nőt, pedig csak pár problémát próbáltam vele megbeszélni, a munkájával kapcsolatban. Türelmes is voltam, a hangomat sem emeltem fel, egyenesen a szemébe néztem, nem kerteltem, finoman közelítettem, nem rohantam le, mosolyogtam, és mégis. Mit rontottam el?  

Komolyan mondom ha így haladok, egy hülye szentimentális vén buzi lesz belőlem! Nem tudom ez minek köszönhető, az öregedés, vagy csak érzékeny időszakot élek meg, de most már szinte heti szinten elpityeredem olyan dolgokon, mint például A nagy házalakítás, aminek mai részében egy 28 évesen, rákban meghalt nő családjának építettek új házat. Olyan megható volt látni róla az a régi felvételt, hogy nem bírtam könnyek nélkül. Basszus!

A sírás a téma már napok óta több blogon is, de ha jól emlékszem Magnifique-nál kezdődött azzal, hogy bátran kiállt mindenki elé, és felvállalta, hogy bizony egy kemény macho is bőg néha egy jót. Néha a szomorúság a kiváltó ok, néha pedig az öröm teszi ugyanezt. Így is és úgy is jó dolog szerintem.

Erről aztán megint eszembe jutott, hogy bizony én is elég könnyen megkönnyezek dolgokat és bizony nem csak filmeket, hanem többek között zenék is kiválthatják belőlem ugyanezt a hatást. Például a Pet Shop Boys King's Cross című dalára mindig nedves lesz a szemem, de ilyen az Everything But The Girl-től a Missing is, vagy George Michael-től a Safe, melyhez nagyon kedves emlékek kötnek, még akkor is ha ezt néha letagadom. Továbbá ilyen még a Placebo-tól a Running Up That Hill, vagy gyerekkorom nagy sírós dala a Motherless Child Martin L. Gore-tól, de sokáig ilyen volt Jennifer Paige-től a Crush is és Freddie Mercury-tól a Living On My Own is bár csak addig, amíg teljesen el nem múlt belőlem az az óriási szenvedély, amit azok iránt éreztem, akikkel először táncoltam ezekre a dalokra. De bizony a boldogság is könnyeket képes a szemembe csalni, mondjuk akkor ha a The Chauffeur-t meghallom élőben. Vagy bármikor ha a pár sorral lentebb berakott videón látható dal felcsendül. Mondjuk mi különös szerzetek vagyunk Édespofával, ezt meg is beszéltük nemrég a The Cure kapcsán. Ugyanis egyikünk sem értette miért mondják mindig, hogy Robert csupa depressziós zenét csinál, amikor nekünk az ő szerzeménei mindig is vidámnak tűntek. Még ez is!

És most ti jöttök! Kíváncsi lennék ti mely daloktól lesztek igazi bőgőmasinák! Nektek is van olyan, hogy örömötökben pityeredtek el egy dallamon? És milyen élményeitek vannak azokról a bizonyos nótákról?