"Springfield" címke archívuma

Erről jut eszembe, hogy a minap engem is elkaptak a biztonságiak a CBA-ban, és hiába mondtam nekik, hogy már befelé is csipogtam, és hallották is, láttak is, szóltam is, ők ennek ellenére elkezdtek vetkőztetni.

Mondjuk a Springfield is menjen már a picsába! A mai napig nem jöttem rá, miért riaszt a kabát amit ott vettem. Sehol nincs benne semmi, ami ilyet csinálhatna.

Megszámoltam őket, és nincs is még 30 darab, csak ha a papucsokat is hozzáadom, de azért így is szép számú cipellőm van, és az a nagy álmom, hogy egyszer legyen minden szín, minden árnyalatában egy. Addig meg sem állok! Tudjátok olyan álom ez, mint amilyen a hollywoodi filmeken látható: Asszonyka kinyitja a gardróbot, és megszámlálhatatlan lábbeli sorakozik a polcokon, a szivárvány minden színében, a legjobb tervezőktől. Persze most biztos az az első gondolatod, hogy lottónyeremény! Veszek minden héten, emiatt nem kell aggódni.

Alább pedig a szinkronblogban részt vevő bloggerek és az ő posztolásuk a cipőikről, mely felsorolás folyamatosan frissítve lesz, amint befutnak az információk: Paloma Negra és az álmai, Euthymia és a múzeum, Gyömbérke szinkroncipői, Tisss és Tomi, Cube és a slágerlista, Redblek és az első alkalom, AvPlaten és a bordó Nike, Kékleány is szereti a színeket, lista Kiddy-től, Karmakiller legújabb szerzeménye, és Kicsinapsugár királynője!

Nem kell semmi olyanra gondolni, csupán Édespofa sógornőjétől kaptuk meg egy magazin mellékletét, melyben férfiaknak szóló divattanácsok voltak, én pedig beleszerettem egy pólóba. Már álmodtam is róla, de komolyan! Tudom, ez beteges, meg minden ...

Aztán mivel non-stop melózom, csak ma délután sikerült 10 percet áldoznom arra, hogy bekukkantsak hazafelé menet a Springfield boltba, és élőben is meglessem rajongásom tárgyát, aztán rohantam is tovább. A 10 percből majdnem a fele arra ment el, hogy kétségbeesve fogtam a fejem és kerestem a pólót, majd amikor már majdnem feladtam, az utolsó darabra sikerült egy óriási kupac alján ráakadni. És milyen az én szerencsém? Pont az én méretem volt, ráadásul 1700 forintra akciózva!

Még este ki is mosom, aztán rátekerem a fűtést, mert holnap én már abban akarok virítani. Mert ha már ennyit vártam rá, nem hagyok ki vele egyetlen édeskés percet sem. Remélem megszárad!  

Letudtam az idei West End és McDonald's látogatásomat is egyszerre. Történt ugyanis, hogy Édespofa 23. szülinapjára készülődöm és bevásárlókörútat terveztem ma délelőttre. Nem írom le merre voltam még, mert ő is olvassa a blogom, de a West End útba esett. Sokféle ellenérzésem van az Árkád kivételével minden mega pénzszívó hellyel és hosszas tanakodás és gyomorforgás megnyugtatása után mégis benéztem a West End-be. Eleve utálom ott az eladókat, mert szinte minden boltban "kihaneménszösziszépvagyokéslehengerlő" csajok dolgoznak akiknek semmi keresnivalója nem lenne a kereskedelemben, max kirakati babaként.

Szóval bementem a Springfield-be, mert jó cuccaik vannak és ötletes, vidám kollekciójuk. Nézelődök, de a szemem sarkából látom, hogy a bizti őr olyan mind egy tappancs és nem akar letapadni rólam. Ok, elviselem, mert valami furcsa okból, mindenhol ezt csinálják. Biztos mondták nekik!

Kérdezem a kiscsajt: "Bocs, ebből a papucsból lenne negyvenkettes?"

Csaj: "Az van ami kint van."

Szóval nézzem meg letérdelve a földre. Sebaj, akkor lépjünk tovább!

Odamegyek újra: "Ne haragudj ebből az akciós naciból szeretnék egy harminckettest. Lenne?"

Kiscsaj, úgy hogy meg sem nézi: "Nincs. De a drágábból igen!"

Én: "Okés, akkor felpróbálom a harmincnégyest."

Kicsit ugyan nagy lett, de már hónapok óta nézegettem, gondoltam ennyiért (13000-ról, felére árazva) nem hagyom itt.

Kassza és újabb kérdések:

Én: "Fel tudnád hívni az Árkádot, talán nekik van kisebb"

Csaj: "Igen, pillanat!"

Lekasszázott még három embert, majd telefonált és nem volt ott sem.

Én: "Jó akkor elviszem ezt! Köszi."

Csaj: "Tizenhárom lesz."

Én: "Ok, de ez a féláras csak nincs rányomva. Az összes többin rajta van."

Csaj: "Ez ennyi!"

Én: "Oké, akkor viszlát!"

Mindez kb. fél órát vett el az életemből de legalább nem hagytam a csaj zsebében hatezerötszáz forintot.

Nem elég, hogy bosszantott a dolog még éhes is lettem. Gondoltam egy ilyen szar napot, hogyan is lehetne jobban elcseszni - MEKI.

Rendelés, majd mondja az újabb kiscsaj: "Várni kell a tortillára, ülj csak le majd kivisszük."

Mindent megettem mire kiért, de egy ilyen kicsi kaja még elfért a gyomromban. Fele akkora mint a Burger King-es, ugyanannyiba kerül és az íze, az nem semmi, mert nincs neki. Jó étvágyat!

Oh, és bent voltam másfél órát amire a parkolóban kifizettem négyszáz forintot.

No komment!