"Stressz" címke archívuma

Na basszus, ma rájöttem, hogy én bizony nem csak a stresszt nem bírom, hanem a káoszt sem. Vagy ez a kettő ugyanaz?

Ehhez tudni kell elöljáróban, hogy én minden hivatalos dolgot addig kerülgetek, ameddig csak lehet. Állandóan elhúzom a végtelenségig az elintézésüket, addig amíg már nem lehet tovább halogatni.

Például még a BKV bérletet is a legutolsó utáni pillanatban veszem meg, de a budapesti lakcímbejelentésem is sikerült több mint 10 évig húzni, sőt amikor meglett a lakásom, akkor is majdnem 4 évig nem jelentkeztem át a szüleim címéről. De ezzel még nincs vége a példák sorának, mert még a vízórámat sem jelentettem be, pedig több mint 3 éve készülök rá. És elúszok a számlákkal is, de nem csak néha, hanem mindig. Én azoknak a befizetését is halogatom, ha éppen nem felejtem el.

Ennek lett a következménye, hogy körülbelül 2 hónapja olyannyira nyomaszt a sok hivatalos (kötelező) tennivaló, hogy már éjszakákat álmodtam át sárga csekkek és ellenőrök támadásának leküzdésével. És utolsó cseppként jött a tegnapi álom, mely arról a közös képviselőről szólt, akit még életemben nem láttam, de máris sikerült egy nagyon gonosz arcot társítottam hozzá, aki természetesen börtönbe akart juttatni, de előtte szanaszét citálta az agyam. Ekkor döntöttem úgy, hogy Édespofának kell intézni a továbbiakban ezeket az ügyeket, mert engem betemet a sok csekk, és még ezekkel is halálra stresszelem magam. Ő ért a pénzhez, nekem kifolyik a kezeim közül. Ő precíz, pontos, és egy kicsit sem hanyag, míg én ezeknek pont az ellenkezője vagyok ilyen ügyekben.

Mondjuk csodálkozom is, hogy ez a remek megoldás eddig miért nem jutott az eszembe, pedig annyira kézenfekvő lett volna már eddig is. A lényeg, hogy a probléma megoldódott, én fellélegezhetek, és úgy láttam Édespofa még valahol örül is, hogy az ő kezébe került az irányítás. Mindenki boldog!

Kicsit kezdem már unni az állasinterjúkat, ami abból is látszik, hogy milyen nehezemre esik néhány kérdésre válaszolni, és közben milyen hülye gondolatok járnak a fejemben.

Amikor például azt tudakolják, hogy kezelem a stresszes helyzeteket, mindig az jut eszembe, hogy: "Basszátok meg! Nektek is az a célotok, hogy mindenki őrüljön meg, szorongjon, és érezze magát szarul?" Persze nem gondolom, hogy tényleg ez a céljuk, mint ahogy azt sem, hogy van savmentes munkahely, de azért lehet azt minimálisra is csökkenteni és ez a munkáltató egyik kötelessége is kellene hogy legyen. De még nem az! Mindig úgy érzem, hogy olyan embert keresnek, aki bírja a napi idegölést, de kérdem én, aki majdnem teljesen ki tudja vonni magát a stresszhelyzetek alól, az mennyire lelkiismeretesen végzi a munkáját?

Miért nem lehet inkább azt célként kitűzni, hogy a felesleges és idegőrlő helyzeteket elkerülhesse a dolgozó? Ha nem ezekkel foglalkozna, akkor talán jobban tudna összpontosítani a munkájára, nem? És miért van az, hogy a tegnapi beszélgetésen a két fickót egyáltalán nem érdekelte mit gondolok a stresszről, de ha nőkkel interjúzok, akkor rögtön a harmadik kérdésük ez?

És hogy miért is tölt el ez engem egy kis félelemmel? Mert tegnapelőtt egy megbeszélésre menet a kocsiban, pánikszerű tüneteket vettem észre magamon. Már nem az első eset volt, így kezdek arra gyanakodni, hogy ez megint nem lehet véletlen. Volt már ilyen régebben is, csak akkor állandó vizelési inger tört rám stresszhelyzetben, amit pszichológus kezelt, most meg ez a torokszorító érzés. Kapkodtam a levegő után, baromi gyorsan vert a szívem, és azt hittem meg kell állnom, ki kell szállnom, mert különben baleset lesz a vége. Aztán legyőztem, mondogatva magamnak, hogy minden rendben. De félelmetes volt! Mi van ha egyszer majd nem tudom tudatosan leküzdeni?

Hazajöttünk tegnap a vizsgáról, erre mit csinálok? Elkezdek takarítani, mire Édespofa: "Basszus, te így vezeted le a feszültséget, ezt már többször megfigyeltem." És tényleg így van, hiszen közben lerágom a körmöm, hasmenésem van, amikor pedig vége a stresszelésnek, akkor takkerolok.

Ti mivel szoktátok túltenni magatokat a stresszes dolgokon, van valakinek jobb ötlete, mint tisztára sikálni a kádat?