"Szabadság" címke archívuma

Már azelőtt, hogy felvettek volna ehhez a londoni céghez, az interjún elmondták, hogy 6 hét fizetett szabadság jár. Aztán az első munkanapomon a spanyol főnököm behívott az irodájába, hogy 10 napom van amit még időarányosan kivehetek, így azt kéri, hogy mondjam meg mikor szeretnék lazítani. Szerintetek egy, vagy inkább két hetet vegyek ki november elsejétől?

Már egy ideje foglalkoztat a dolog, így most veletek is megosztom, hátha okosabbak vagytok mint én, és a gondolataitokból, illetve a tapasztalataitokból én is tanulhatok valamit. Az a helyzet ugyanis, hogy jó úton haladok afelé, hogy idővel póráz nélkül (is) sétáltassam Lulut, illetve már most is előfordul néha.

Nem tudom eldönteni egyelőre magamban, hogy mindezt miért akarom ennyire, de amikor meglátom a szomszéd házban lakó Alfrédot és a gazdáját, mindig nagyon megtetszik, hogy a vizsla mennyire okosan közlekedik mindenféle pórázok nélkül, sőt a csaj vezényszavakat is alig használ, az eb tudja mit lehet, és mit nem. Eszében sincs kifutni az úttestre, nem szalad macskák után, kellő figyelmességgel látja el az idegeneket, de sosem túlzó, sőt még Lulura is vigyáz, amikor együtt sétálunk. Ezt szeretném én is!

Másrészt ott a félelem bennem, hogy akármennyire is okos lesz Lulu, akármilyen ügyes is lesz, azért mégis csak kutya. Örökös félelmem, hogy egy idegen, eddig nem ismert szag után egyszer csak az út közepére vonul, a szomszéd macska után veti magát, vagy csak meglát egy kisgyereket (imádja őket) és a nyakába veti magát. Ezért gondolom, hogy akármennyire is kevés lesz az esély ezekre, azért lesz mindig is egy minimális. És az is sok, ha az életéről van szó!

Ellenben nagyon ritkán, kizárólag vasárnaponként, amikor szinte alig van autó az utakon, teszek egy-egy próbát Luluval, és mindeddig jól vizsgázott. Most például amióta ilyen nagy a hó, és szinte mindenki otthon van, szintén kötöttségek nélkül járkálunk. Nagyon jól megy, ugyanúgy megáll és bevár a zebránál, ugyanúgy nem megy ki az úttestre, nem rosszalkodik, de azért hozzáteszem, egyetlen pillanatra sem veszem le róla a szemem.

Másrészt az is gondolom, persze lehet, hogy tévesen, hogy ő sem lesz mindig gyerek, bár sokan ezt vitatják, de szerintem fel fog nőni. Szeretném is, hogy felnőjön. Tudom, ő nem egy gyerek, nem is fog sosem elszakadni, kirepülni a fészekből, de bizonyos önállóságot tanítanék neki. Ne tegyem? Mi erről a véleményed? Láncoljam szorosan magamhoz, vagy csak autóktól és az ezzel járó veszélyektől távol engedjem szabadon? Vagy igenis meg lehet neki tanítani egy olyan mértékű önfegyelmet, hogy tudja, soha sem mehet tőlem 5 méternél messzebbre, az autók közé meg pláne nem, akkor sem, ha nincs pórázon?

Olyan mintha nem is lettem volna szabadságon, ráadásul főleg nem két hetet. Annyira kimerítő dolog ez a kutyanevelés, hogy komolyan ki vagyok merülve, olyan vagyok mint egy alvajáró, és még álmomban sem tudok kikapcsolni. Éjszaka is félig nyitott szemmel alszom, többször fel is kelek. Persze Édespofa szerint túlzásokba esem, állandóan a kutya köré rendezek mindent, felügyelek, figyelek, gondoskodom, játszom, ... és valószínűleg igaza van. Ki kellene vennem pár nap szabadnapot, de nem a munkából, és tudom, hogy ez nem megoldható!

Ja, és nem azért mert Balázst akarom idegesíteni, aki már a Facebook-on is unja, hogy naponta többször is olvashatja a felhívásom, de mivel ott nem volt eredmény, így itt is megpróbálkozom vele. Ugyanis az van, hogy szabira megyünk és kellene nekünk egy kutyaketrec, mondjuk fémből, amiben szállítani is lehet és kényelmesen elfér benne akár éjszaka is Lulu aka Lou Lou, vagyis Csuri aki még nem teljesen szobatiszta, a szülők pedig nem örülnének ha a padlószőnyeg éjszaka szaros lenne. Pár napra kellene csak, augusztus közepén. Tud valaki kölcsönadni egy ilyet?

Egyébként azért nem írok Luluról a blogba, vagyis eddig nem írtam, és ezután sem fogok sokat, mert iszonyatosan hülye emberi reakciókkal ütköztem amikor úgy döntöttem, hogy megint kutyát szeretnék. Ezért ezennel meg is kérlek, ha fárasztani akarsz megint a véleményeddel, miért nem való lakásba, miért nem való nekem, miért ... akkor simán letiltalak, nem fogok veled szarakodni.

Azok kedvéért akiket pedig tényleg érdekel, és nem csak siránkozni, nyomni a negatív dumát, és osztani az észt tudják, közlöm, hogy ma már csak egyszer pisiltünk be, az elmúlt két hétben még semmi életbevágó dolgot nem rágtunk szét, nagyon értelmes, kedves, lusta de játékos kutyák vagyunk. Képek itt!

Van amit az ember sosem felejt el, csak újra gyakorolnia kell, és belejön simán. Pár hónapos kiesés után én is megint formába hozom majd magam, és tegnap el is kezdtem, csak azzal nem számoltam, hogy mindezt nem dombra felfelé kellene kezdeni, hanem minimum egyenesben, de inkább lejtőn. Mire átértem a Lánchídon, már azt sem tudtam volna megmondani, hogy hívnak, mire pedig az Alkotásra értem, szépen a jobb oldalamra leestem a bringáról a fáradtságtól. Aztán toltam két megállót, de persze ezt soha, senkinek nem vallanám be!

Az előző bejegyzésben már említést tettem a főnököm kedves kis húzásáról, így most taglalom is egy kicsit bővebben azt is. De csak többek között, mert azért ez a második hét szabi kicsivel több érdekességet is tartogatott ennél.

Először is a lagzit, melyet szintén említettem már, aztán a sok strandoltást a nagyatádi termálfürdőben. Komolyan mondom, ki kell próbálnotok nektek is, hogy aztán igazat adjatok nekem abban, hogy ez az ország egyik legjobb strandja. Mert az is lehet, hogy nekem nincs igazam, és csak azért érzem így, mert a szülővárosomról beszélünk. Pedig én aztán finnyás kis buzi vagyok, nem mászok bele akármilyen koszos medencékbe, nem fizetek bármilyen szar szolgáltatásért, de itt eddig minden rendben volt, ha attól eltekintünk, hogy a pénztáros nénik mosolya hagy némi kivetnivalót maga után. Lévén, hogy nincs. Mindig csak nagy szemekkel bámulnak, így valamiért az az érzés uralkodik el rajtam, hogy az óriásira nyitott szájukba jól beleütnék egy százas papírzsebkendő csomagot, persze egészben, felbontatlanul. De a viccet félretéve, a büfé kiváló, friss, nem zsírban tocsogó és bűzös. A pultosok kedvesek, a fű szépen rendben tartott, a medencék nem elhasználtak, a vécé pedig olyannyira patyolat, hogy még én is ráültem. Szóval tip-top!

Adok nektek még egy jótanácsot az előző mellé, méghozzá azt, hogy soha ne álljatok meg az M7-es autópályán Budapest felé, a 101 kilométernél, és ne menjetek be az ott található non-stop büfébe. Ugyanis az történt, hogy amikor már leadtuk a rendelést, kijött a nő az evőeszközökkel, erre mondom neki: "Lehetne szólni a szakácsnak, hogy a rántottát jól átsütve szeretnénk?" Erre ő: "Dehogy szólok neki, már így is tiszta ideg, hogy 11 órakkor még reggeli rendelést veszek fel." Kérdeztem tőle, a bunkó hangnem ellenére, hogy ha az neki jobb, akkor rendelünk mást, de megrántotta a vállát és bement. Ott ültünk és köpni-nyelni nem tudtunk. Fél perc múlva bementünk, hogy lemondjuk a rendelést, erre a pultos: "Ne parádézzá má! Megkapjátok a rántottát nem?" Aztán meg nem akarta visszaadni a pénzt, amit csak hosszas vita után sikerült megszerezni, amikor pedig a vásárlók könyvét kértem, azt a választ kaptam, hogy olyan már nincs. Fél órán keresztül hívogatam a fogyasztóvédelmet, de sajnos nem vették fel, pedig elmeséltem volna nekik az esetet. Szóval hagyjátok ki ezt a büfét és inkább egyetek pár pihenővel feljebb a Mol kútnál, vagy az outletben található Belfrit-ben. Mi ez utóbbit választottuk, és komolyan mondom, hogy az ottani csajok kárpótoltak az előző incidensért is, olyan kedvesek voltak.

Ja, és néztük a Hal a tortán mostani adásait, de nem nagyon tudott lekötni ez a cigány különkiadás. Gondolkodtam, hogy miért nem, de igazán nem tudom a választ. Margit aranyos volt, Junior is kevésbé volt idegesítő mint eddig bármikor, de valahogy mégsem bírtam ráhangolódni a műsorra. Talán túl sok(k) volt számomra a mulatás?

A kisfőnökre visszatérve pedig csak annyi történt, hogy én hétfőn kezdtem a szabadságot, ő pedig pont aznap, minden előzetes jel nélkül ki akarta rúgni a kollégámat arra hivatkozva, hogy nem tud vele együtt dolgozni. Semmi baj nincs a munkájával, csak nem kedveli. Érted? Ezért ment a huzavona a gilisztaagy és Endy között, aminek végül az lett az eredménye, hogy mégsem lett elbocsátva. Ennek még az a legszebb része, hogy pont két hete bementünk hozzá azzal, hogy mivel már két eladó is elment, vajon mik a további tervei. Lesznek-e még felmondások, és mire lehet a közeljövőben számítani. Az volt a válasza, hogy senkinek az állása nem forog veszélyben, főleg a miénk nem. Ezek után szerintetek mire lehet számítani? És vajon a hasgörgcseim nem emiatt a hülye picsa miatt vannak? Komolyan mondom, napi százszor nézem lassan a telefonom, hogy nem hívtak-e valamelyik helyről ahová beadtam az önéletrajzom. Nem is értem, hogy a központban még annak ellenére, hogy mindenki utálja, és ő az aki nem tud beilleszkedni a csapatba, miért őt támogatják és szabadulnak meg mindenki mástól? Na jó, értem ha nagyon akarom, de az már rég kevés lenne nálam, hogy ő a valakinek a valakije. Én megnézném mennyit hoz a cégnek, aztán ha azt látnám, hogy a dolgozók többet, akkor neki mondanám, hogy: "Bye-Bye!"

Egy hét utazgatással, strandolással, szülinapozással, a The Dark Knight mozizással a hátam mögött, hajnal 2 után sem jött álom a szememre. Ma meg reggel komment a művésznőtől, és lassan meló, így majd tolódnak a bejegyzések. Elöljáróban annyit, hogy a Sötét lovag szerintem nem minden idők legjobb filmje, mint az a neten már oly sok helyen leírták. Sőt a legjobb 10-ben sem lesz nálam. 

Biztos feltűnt pár embernek, hogy kissé megritkultak a bejegyzések mostanában, ennek oka pedig nem más, hogy szabadságra küldtem kicsit a blogot, addig amíg mi is azon vagyunk. Persze ez túlzás, hiszen előre gyártottam pár post-ot, csak a ti kedvetekért. Ez most új nekem is, hiszen az indulás óta még nem volt ekkora szünet, de kell olyan is, hogy egy hétig alig-alig nézek ide. És igen, válaszolok majd minden kommentre, de csak hétfő környékén.

Ne izguljatok értem, most éppen hasonló dolgot csinálok, mint a srác a képen. Nemsokára jövök, csak még csobbanok párat, meglátogatom a barátnőmet Pécsett, aztán megünneplem a szülinapom szűk baráti körben, és már itt is vagyok.