"Szar" címke archívuma

Olyan fazonnal már találkoztam amelyik gyűlölte a kutyásokat, amiért nem szedik össze a kutyaszart, de olyannal még nem, aki azért üvöltözött volna velem, mert a háza elé, a fűbe, közterületre kakilt a kutyám.

Hiába mutattam neki a zacsit, hiába szedtem fel, semmi nem segített. Vérben forgott a szeme, és egy ásóval hadonászott felém a kerítés mögül, majd amikor mondtam és mutattam is neki, hogy összeszedem, csak még mérgesebb lett, mert szerinte feleseltem, és tiszteletlen voltam, pedig lehetnék, ha másra nem, akkor a korára ... Aztán amikor kidobtam a kukába a csomagot, és indultam volna tovább, kinyitotta a kaput, hogy még félelmetesebbnek tűnjön az egész.

Azért még visszaszóltam neki, mert kurvára bátor vagyok, és mert meg akartam felelni az elvárásoknak, hogy ha ilyen okos, akkor elárulhatná, szerinte hová vigyem vécére a kutyát, mire utánam lódult, és azt mondta: "Szarjon a tenyeredbe!"

A vécé világnapja (Mekkora baromság ez már!) volt tegnap, és ezen alkalomból nem is érhetett volna titeket nagyobb megtiszteltetés, mint az, hogy olvashattátok eme posztomat. Engem pedig nem is tehetett volna semmi sem boldogabbá, mint az, hogy valaki vette a fáradtságot, és indított egy blogot, melyen az első bejegyzés szereplője máris én lehettem. Mélyen meghajlok, és nagyon köszönöm!

Üzenem a kiscsajnak akivel szemben egyik este a 3-as villamoson ültem, hogy nem tudom miért mosolygott rám egész úton, és kinek írt rövid szöveges üzenetet azonnal amikor meglátott, de én is örültem neki.

De neked faszkalap, inkább azt üzenem, hogy hagyjál már békén, ne foglalkozz velem annyit! Mi közöd van neked az életemhez? Nincs sajátod? Nem kellenek a tanácsaid, feleslegesen adod őket, van akitől kapjak!

Édespofának üzenem, hogy mindent el fogok követni az ügyben, hogy a Heti hetest áttegyék vasárnapról szombatra, mert amióta tudom, hogy miért nem szereti, kötelességemnek érzem intézkedni.

Neked meg azt üzenem, hogy igazad van, mindig is az volt, holnap megyünk és elaltatjuk Lulu-t, mert nem érdemeljük meg. Valójában nem is érezi jól magát nálunk, és ugyan megfordult a fejünkben, hogy neked adjuk, de hát te is egy csöpp kis lakásban laksz, ráadásul nem is egyedül, így ott sem lenne jó helye. Felmerült még az is, hogy bezárjuk egy ketrecbe a szomszéd kert végében, ahol naponta egyszer majd csak ráköszön valaki, de ennél meg még a halál is jobb. Van itt nem is messze egy boxer akit a gazdája így tart, szerencsétlen meg ül egész nap a sarokban szomorúan, és minden járókelőnek megenged egy simogatást. Nagyon szomorú látni! Bár szerinted így kell kutyát tartani, de szerintem meg had legyen már nekem is beleszólásom a dolgaimba!

Te pedig tudom, hogy csak jót akartál, minden segítő szándék megvolt benned, de amit mondtál, azzal csak jó alaposan összezavartál. Hidd el, jobb lett volna, ha inkább csak hagyod a maga medrében folyni a dolgokat.

Aztán üzenetem van annak a kutyatulajdonosnak is, aki minden hajnalban összeszaratja az utcát a kaki méretéből ítélve nem kis kedvencével, hogy ha meglátom csak egyszer is, hogy nem szedi össze a szart, én fogom felvenni, majd jól megdobálom vele. Csak mert így tartom fairnek.

Illetve ha már szar, akkor van egy talán teljesen haszontalan üzenetem is. Azért haszontalan, mert merem feltételezni, hogy a hajléktalanok nem fogják olvasni, és ha olvassák is, gondolom tojnak rá. De mégis, talán valakihez aki tehet az ellen, hogy ne használják a patakpartot nyilvános toalettként, eljut a gondolat. Mondjuk egy éjjeliőrhöz, egy polgárőrhöz, a zuglói önkormányzatnál valakihez, vagy tudom is én kicsodához, de a méterenként leszart kerítés az Arany Alkony mellett nem valami szívderítő látvány. Mit lehet tenni vajon? Szervezzenek a környéken lakók megfigyelőállomásokat? Legyen ügyelet és felügyelet a szarzsákok felett? Vagy vegyünk egy Toi-Toi vécét és építsük be a díját a közös költségekbe?

Lulu már megint fosik, pedig semmi sem változott. Ugyanaz a táp, ugyanakkor, sőt kap probiotikumot is, mégis olyan a széklete mintha vizelet lenne. Már háztartási kekszet is próbálok adni neki, ahogy a szomszéd javasolta, állítólag a macskájának bevált. És én még kezdtem azt hinni, hogy sikerült beállítani, így mostantól minden rendben, megvan a megfelelő keménység, de nem! 

Egyébiránt tegnap összefutottam az utcánkban lakó francia buldog tenyésztővel, aki szerint Lulu túl kicsi a korához képest, és szerinte nem fejlődnek a csontjai rendesen, ezért adjak neki külön kálciumot. Mondjuk a mutter is törpe volt, és remélem a drágám sem lesz elefánt, de azért beleültette a csaj a bogarat a fülembe. Kérdeztem azt is tőle, hogy szerinte egyáltalán fajtatiszta-e a kutya, de ebben nem kételkedett, csak szerinte túlontúl kicsi, ami szintén szerinte nem normális. Na mindegy, megyünk jövő héten úgyis a dokihoz, majd ő mond valamit ezekre.

(Persze, és közben mit álmodok éjszaka? Azt, hogy Lulu egy nap alatt felére csökken fosás miatt, majd kétszer akkora rózsaszín békákat hány, mint ő maga.)

Nem is értem basszus, hogy jut eszébe valakinek odajönni egy, az éppen reggeli székelést végző kutyához, és nekiállni szólongatni, simogatni és gagyogni neki. Bolondok az emberek teljesen?

Azért az enyhén szólva is pofátlanság, hogy a "kutyakakiösszeszedegetőzacsi" kétszer annyiba kerülne, mintha egy 50 literes szemetes zsákkal csipegetném fel a szart az utcán. Jól van, tudom! Édespofa elmagyarázta, hogy azért ilyen drága, mert keveset gyártanak belőle és speciális, na de akkor is! Tényleg, ti mit használtok, és egyáltalán összeszeditek a kedvencek után a piszkot?

Ma hazafelé a kocsiból láttunk egy hajléktalan nőt a Ferenciek terén található templom előtt, az autóút és az aluljáró fala közötti 20 centis padkán üríteni. Premier plánban megszemlélhettük az éppen álló autóból, ahogy a hűvös szellő lengeti a kilógó szart, miközben a bokáján folyt a pisa. (Bocs, de a döbbenettől nem volt a fejemben a kamera előkerítése, de remélem a ti szemeitek elé is oda tudtátok képzelni e leírás alapján!)

Mióta megvan a kutya, az esetek 80 százalékában tudjátok mi az emberek második kérdése (az első az, hogy mennyi idős, de gondolom ezt csak illedelmességből kérdezik, mégsem nyithatnak rögtön a másodikkal) az utcán, a lépcsőházban, de még a közeli ismeretségi körömben is? Baszod, nagyon komoly fejjel, fürkésző tekintettel, kissé hunyorogva azt tudakolják, hogy mennyibe fáj egy ilyen szép állat. Nem a nevét, a nemét, hogy milyen jó gyerek, vagy bármi mást, nem! Az a legérdekesebb, hogy nekem mennyi pénzem volt a gyerekre, erre az úgynevezett "úri" passzióra.

A fenti téma egyébként eléggé felidegesíthet ha hagyom, ezért ennek levezetéseként elmesélem, hogy adták az ívet nekem az "okos" gyerekek a minap a ház előtt. Ők már megkérdezték két héttel ezelőtt, hogy mennyi az annyi, de úgy látszik olyan döbbenetes dolgot mondtam erre, amit azóta sem tudnak megemészteni, és állandóan beleszövik a mondandójukba. Tehát:

- Te barátom! Szerezzél má, nékem is egy ilyen kutyát! Vagy add oda ezt!
- Dehogy, szerezz magadnak.
- Na jó van, csak úgy mondtam viccből. Megsimogatom jó?
- Hm ... (Nincs mit tenni, már simogatja.)
- Aztán mekkora lesz a kutya? Ugye felhizlalod olyan disznóformára!
- Eszemben sincs, majd hizlald fel te a tiédet ha megszerezted.
- Ááá, akkor már nem is lesz aranyos. Hát hogy néz ki egy vékony francia? Az szerintem még röfögni sem tud, pedig az vicces! A Lulu röfög már?
- Nem.

Aztán ennél a pontnál kicsit meghúzom magam felé a pórázt és szólok Lulunak, hogy menjünk, és a nyomaték kedvéért előveszem a jutalomfalatos zacskót. Erre lerohan a fűre, szarik ezekre!

Egyébként ma reggel tusolás után, kissé szomorú arckifejezés kíséretében elmeséltem Édespofának, hogy a lelki szemeim előtt látom magunkat 15 év múlva, amikor még mindig a szart és a pisát takarítjuk a padlóról, és konstatáljuk, hogy mennyire félreneveltük ezt a kutyát. Úgy tűnik ugyanis, hogy lassan ő lesz az első és egyetlen olyan eb, amelyik szépen eljut odáig, hogy az utcán már ne is végezze a dolgát. Egyáltalán ne!

Aztán persze a beszélgetés végén már nagyon röhögtünk, de még nem döntöttem el, hogy a kín hozta-e elő belőlünk, vagy a tehetetlenség, esetleg a reménytelenség.

Kicsit szar a kedvem. Azt hiszem kimegyek a napra, égetem magam egy kicsit, de előbb még belövöm magamba az e heti Rescue Me részt. Egyébként pedig ha barnább leszek, kisebbnek tűnik majd a hasam is, meg fehérebbnek a fogaim, ráadásul csupa öröm és vidámság lesz nálam dagadtabbakat is látni.

Örök talány számomra, hogy emberek egy nyilvános toalett falát, ajtaját, kilincsét hogyan és miért kenik össze a saját szarjukkal. Persze azt nem hiszem, hogy ennyi fickónak lenne a kakiszex a mániája, főleg nem úgy, hogy egyedül egy fülkébe bezárva, a fekáliájával gyakorolja.

Mert ha még csak az ülőkét szarja le valaki, azt el tudom képzelni hogyan csinálja, és még azt is elhiszem, hogy véletlenül megesett, na de a falat fejmagasságban?

Valahol azt olvastam, hogy az Update1, azaz Norbi szerint az a klassz, ha naponta többször is ereget barnát az ember, de mióta nem kávézok, nekem csak reggel jön. Basszus, már sosem leszek normális! 

Szerintetek ha szép szóval nem, akkor hogyan lehet meggyőzni a földszinten lakó öregembert, hogy naponta kétszer ne engedje ki a kutyáit a társasház udvarára, és ne hagyja őket oda vizelni és szarni? Konkrétan pisa és ürülék szagú a biciklim, amin egy kicsit felbasztam tegnap reggel magam.

Arról nem is beszélve, hogy természetesen csak néha és nem alaposan szedi össze az ebek után maradt kakit, így jut belőle a cipőmre is, nyáron pedig a nap aszalja őket. Képzelhetitek milyen kellemes illatok szállnak felfelé, és befelé a lakások ablakain.

A házban többször és többen is felemelték a hangjukat az öreg ellen, lett szólva a közös képviselőnek, de a hatás elmaradt. Tücsinénit néha annyira zavarja az ürülék, így összeszedi és a bejárati ajtójuk kilincsére akasztja a zacsit, de azt gondolom, ennél durvább dologra fogom magam lassan rávenni.