"Szerelem" címke archívuma

Úgy mennek a hetek, hogy figyeljétek meg, észre sem veszitek és mindjárt 5 évesek leszünk Zsoltival ... (Ja, és a blog is elmúlt már 4 éves, de ezt csak a robotok kedvéért jegyzem ide.)

Igaz, hogy most vettünk új biciklit, egy-egy városi Koliken-t, de egyikünk sincs teljesen elvarázsolva, bár a ürömben az öröm, hogy a vásárlás után pár nappal mindketten megtaláltuk az igaz szerelmet, egy még megfizethető, sokadik ránézésre is kiváló darabot. Most erre spórolunk, és én már most biztosan tudom, hogy a Van Moof lesz a tökéletes, az örök, a legszenvedélyesebb, amelyiket az ágyba is magammal rángatok! Az még kérdés, hogyan oldom ez meg, és az is töprengésre ad okot, hogy ha Édespofa is hasonlóan tenne, akkor két bringával már nehéz lesz nekünk is az ágyban maradni.

Egyébként volt már ilyen, például az első (és utolsó) western csizmám megvétele után azzal a csodálatos darabbal több szenvedélyes éjszakát is eltöltöttünk édes kettesben. De nem volt ez másként az első 55DSL pólómmal sem, pedig semmi különleges nem volt benne, egy egyszerű fehér darab volt kis logóval, de imádtam.

Mivel nem vagyok benne biztos, hogy nem teljesen beteges ez a fajta viselkedés, ezért remélem, ti is hasonló szenvedéllyel szerettek bizonyos tárgyakat, melyeket ha nem is az ágyba, de valahová magatokkal rángattok. Ugye így van!?

Azért minden hülyeségem ellenére, állítólag szerethető figura vagyok, olyan akivel le lehet élni egy életet is akár, bár ezt még bizonyítani nem tudom.

Történetesen megint igaza lett Thia-nak, hiszen ő mondta a minap, hogy biztos Lulu is elkel, hátulról úgyis minden kutya ugyanolyan. Most Bosco, a másfél éves angol bulldog a nagy szerelem, olyannyira, hogy Lulu hagyta magát neki kinyalni, melyen felbuzdulva a gazdi meghívott minket a Hajógyári szigetre, ahol minden hónap első vasárnapján van Bulldogok és Bulldogtalanok találkozója. Megyünk!

Azon gondolkodtam kutyasétáltatás közben, hogy mennyivel szebb szó az élettárs, mint a házastárs. Persze most biztos bólogatsz, hogy szegény buzi, nem házasodhat, azaz házasságirigysége van, de nem. Gondold csak végig, a házastárs olyan mintha házuk lenne, míg másoknak életük van. Ráadásul a házak manapság már könnyűszerkezetesek, míg az élet nem az. Ezzel nem azt mondom, hogy nem épülnek mostanában is kőházak, csak ritkán.

... az új szerkesztőfelületbe a Freeblogon! Olyan szép, olyan okos, olyan ügyes a korábbihoz képest, hogy ha eddig akartam is volna másik szolgáltatót keresni, ahogy persze nem, de akkor most biztos letennék róla. Mert rajongok, imádok, szeretek!

Azt hiszem tényleg igaz, hogy ha egyszer megszeretsz valakit vagy valamit, azt az embert vagy bármi mást, örökké szeretni fogod. Néha amikor eszembe jutnak olyan szeretteim, vagy szeretett dolgaim, amelyek már nincsenek velem, egy pillanatra bizony szoktam olyat érezni, hogy most fog megállni a szívem, és soha nem ver többé.

Mostanában csak romantikus olasz, francia és spanyol filmeket nézünk, mint például a Kék papagáj Catherine-el, vagy a ma megtekintett Agata e la tempesta, Silvio Soldini rendezésében.

A filmkritika részemről tömör és lényegretörő lesz, ugyanis csak Édespofa egy mondatát idézném, mellyel a mozit zárta: "Olasz akarok lenni!" Azt hiszem ez elmondott mindent amit tudni kell a filmről. Dolce vita!

Leírom ide, hogy mindig emlékezzek rá, mert hajlamos vagyok elmenni mellette: Boldog vagyok! Talán egész életemben ez a legboldogabb időszak, együtt Édespofával, és ez olyan fontos számomra, amire mindig emlékezni akarok.

Annyi szarságot írtam néhány napja a nők egymás közötti harcáról, hogy már kezdtem rosszul érezni magam emiatt, amikor is belefutottam ebbe, és még a könnyem is kicsordult: "Tavaly ilyentájt romokban hevertünk. Az anyósom végső harcát vívta a tüdőrákkal. Életem egyik katartikus, mitikus élménye mégis  ehhez az emberpróbáló időszakhoz kötődik . Soha ennyire nem éreztem, hogy egy asszonynak mekkora szüksége lehet egy másik asszony támogatására, segítségére. Évekig "harcoltunk" egymással, aztán mikor végre megértettük a másikat és elfogadtuk - ő elmenni készült. ..."

Hogy mire nem képes egy film! Szembesít önmagaddal: "Könnyed filmre vágytam szerda este, így betettem a Szex és New York film verzióját. A film alatt sikerült kicsit végiggondolnom, hogy milyen ember is vagyok igazán. Pontosabban azt sikerült inkább végiggondolnom, hogy milyen nem vagyok. ..."

Tudom, főoldalon is volt, de hátha valaki nem jár olyan sűrűn arra, ez meg annyira szívet melengető, hogy nem bírom kihagyni: "Mostanában költöztek ide. Mostanában képződött a két mosógép a bejárati ajtajuk mellé. Meg a csempe. Meg a járólap. Kelj fel és járj. Ásnak, alapoznak, akár a hegyek óriásai. I Giganti della montagna. ÚjLakók. Ez a nevük. ..."

Perla pedig tömören, de gyönyörűen írta le, hogyan szeretett bele: "Január elején ismertem meg. Már másnap eldöntöttem, hogy ő lesz a férjem. 2007. február 25-én, dél körül szerelmes lettem belé. Nem direkt. Egészen véletlenül. Váratlanul. Azt hiszem, akkor is hozzámentem volna, ha nem szerettem volna belé. ..."

Az évszázad ánusza címmel megjelent posztban pedig egy olyan mendemonda jártható körül, melynek igazságtartalma azt hiszem már sosem derül ki, de így leírva jókat lehet nevetni rajta, és nem mellesleg a poszthoz csatolt képen: "Ebben az országban két ember van, akit valóban mindenki ismer: az egyik az a mentős, aki Friderikuszt bevitte a kórházba, amikor egy balul sikerült kufircolás következtében szétrepedt az ánusza, a másik pedig az az orvos, aki ellátta. Éppen két perce hallottam egy kedves kollégámtól, hogy az ő volt barátjának egyik barátjának az apukája volt a szerencsés orvos, aki ellátta a vérző seggű Friderikuszt. De legalább hat másik olyan embert ismerek, akik viszont közeli barátságban állnak a mentőssel, noha egymást nem ismerik. ..."

Ez pedig nekem is ismerős, talán nektek is. A mit várunk és mit kapunk örök kérdése: "Még mindig nem tudom, hogy neki van igaza, vagy nekem. Persze nehezen összeegyeztethető a róla kialakított képemmel, hogy néha átver, főleg, mivel számomra elképzelhetetlen, hogy egy normális ember valakit néha ennyire átverjen. ..."

Magnifique immáron 5 hónapos kapcsolatot ápol élete szerelmével, és ami talán még szebb, hogy ez idő alatt egyre több barátjával kezdett sokkal mélyebb kapcsolatot: "... Nagyjából a következő párbeszéd hangzott el:
- Szóval azért nem jövök vele össze, mert nekem már van valakim..... 5 hónapja...viszont van vele egy kis "bibi", ami miatt neked erről nem meséltem, mert nem tudtam, hogy hogyan tolerálnád...
- Miért, vidéki?!
- Neeeeem (nevetek), annál kicsit másabb a szitu, ugyanis az illető......... férfi.
- Most ez komoly?
- Igen. Már rég óta próbáltam neked elmondani, de sose mertem, mert amikor kinn voltunk, ott sokszor utaltál rá, meg viccelődtél vele, hogy a buzik így, meg úgy..
még valamit mondtam, és elkezdtem pityeregni... "

Thia pedig aztán valóban egy Édespofa, csak női kiadásban. Ez annyira édes, hogy nem bírtam kihagyni innen: "Úgy döntöttem, hogy hosszú kihagyás után, felveszem a rövid távú céljaim közé, hogy újra nőt csinálok magamból. Nem akarok nagy fejest ugrani, csak szép apránként lépésről-lépésre alakulok majd, mint pupos gyerek a prés alatt. ..."

Képzeljétek, most derült ki az egyik volt pasimról, hogy nem is az a neve, mint amivel nekem bemutatkozott. És három hónapig voltunk együtt úgy, hogy hetente több napot is együtt töltöttünk, sőt félig már nála laktam. Még a nevéről is hazudott, bakker!

Úgy látszik a blogom olvasói nem rajonganak Ágnesért, de ez még nem tántorít el attól, hogy iderakjam a premierek közé a Titkaid klipjét, mely azért a várakozásaim alul teljesített, de a dal továbbra is nagyon tetszik.

Egyébként készült videó a Titkaid egy másik feldolgozásához is, mely szintén Berencsi Attila, alias Bery Ari szerzeménye, de eddig nem látott napvilágot. Most Gombóc helyett Ágnessel ezt is megtekinthetitek itt. Lassabb, érzelmesebb, de a legkevésbé sem rosszabb mint az eredeti.

Én 2005-ben szerettem bele teljesen Ágnesbe, aki régebben még Ágnes Vanilla művésznéven kezdte pályafutását, olyan rádióbarát dalokkal mint az Örök nyár, vagy Deja Vu. Kicsit kezdetlegesek voltak, de még ezek is valamiért különböztek az akkori felhozataltól, valamiért nem voltak annyira idegesítőek mint mondjuk a Baby Sintérek. Aztán jött a József Attila verseiből készített album, és én örökre meg voltam véve.

Elolvasom »

Különleges nap ez a mai bizonyos szempontból, ezért álljon itt mindjárt három bejegyzés is, melyek meghatározták a napom, csodálattal töltöttek el, boldoggá tettek, és olyan gondolatokat indítottak el bennem, melyek régóta kitörni próbáltak. Ajánlom figyelmetekbe mindhármat egyaránt, mert ha valamiért érdemes blogolni, akkor az ilyen posztokért biztosan.

Először is a reggel Anyu(ha), A minőségbiztosítás iskolapéldája című bejegyzésével indult, mely remélem még sok hasonlót fog szülni, hiszen igen is erre való az internet. Sok kis ember alkot valami értékeset, és szabadon, de véletlenül sem sértő hangnemben, elmondhatja a véleményét: "... két hónappal ezelőtt megkeresett a valaki, aki a 2F iskola alkalmazottjaként mutatkozott be. Nem jutottunk messzire, ő nem akart írásban tárgyalni, én meg soha többé nem vagyok hajlandó szóban kommunikálni senkivel, aki a 2F iskolát képviseli, de annyi kiderült, hogy az iskola nem akar nekem semmit mondani, nem is várnak tőlem semmit, egyetlen dolgot akarnak: eltüntetni a posztot a netről, a lehető leggyorsabban, idegesíti őket az elsőoldalas google-találat. ..."

Aztán napközben miután próbáltam Anyu(ha) bejegyzését magamban a helyére rakni, és legyőzni az elkeseredett dühöt, szépen elsiklottam a napi teendők felett megint. Ugyan Juszufkát még felhívtam, hogy kész a nadrágja, de igazán csak Ricsi tudott felrázni ebből az álomszerű, töprengő állapotból, hiszen végre elveszítette a szüzességét: "A legelején találtam magamnak szuper kis lakást, a legvégén pedig elvesztettem a szüzességem egy olyan gyönyörű színészsráccal, hogy azóta sem tudom, csak álmodtam-e, vagy tényleg, és a kettő között sem volt éppen rossz, ..."

Erre pedig mint hab a tortára, úgy siklott rá Kaptárlakó postja egy olyan rémálomról, ami valóban megtörtént: "Ma olyasmi történt velem, ami a legtöbb emberrel legfeljebb rémálmában történik. Nem tartom kizártnak, hogy nekem is rémálom lesz majd a dologból, pedig nem vagyok azért egy beszari alak, tudjátok. Úgy kezdődött, hogy apámmal megbeszéltük, elmegyünk kőzúzalékot venni, és kimegyünk a temetőbe, és körben, nagyszüleim sírja mellett elrendezzük ízlésesen, hogy ne verje fel a gaz. ..."

Csak ekkor kaptam a fejemhez, és öntött el valami fura érzés, amit megfogalmazni is nehéz. Az érzelmi sokk, még ha pozitív is, mint jelző, olyan hülyén hangzik, ezért inkább most így késő éjszaka, hagyom is a megfelelő szavak keresését. És sejtem én, hogy nehéz összerakni, miért és hogyan következik a fent linkelt írásokból ez a nem is tudom milyen állapot, de fejtsétek meg ti. Én most inkább ezekkel az újabb felemelő érzésekkel bújok ágyba, fogom meg Édespofa kezét, beszívom az illatát, és édes álomba zuhanok. Vele, mert vele jó, és mert beleremegek, annyira szeretem!

Egyre többen találnak rá és kommentelnek még mindig erre a bejegyzésre, ezért úgy döntöttem, hogy felveszem a kapcsolatot a XXI. század szerkesztőivel, hátha az adást a rendelkezésemre tudják bocsátani valamilyen formában, és közzé tehetem a blogban; esetleg Czakó Ildikó elérhetőségével tudnak szolgálni, hogy saját kis interjút készítsek vele.

A témában bármilyen segítséget szívesen veszek, ami közelebb visz a művésznőhöz és a történeteihez. Előre is köszönöm.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mi Édespofával kicseleztük ezt a mostani Valentin napi őrületet. Pár nappal ezelőtt, Ella napján, elmentünk az Arénába délelőtt, és vettünk egymásnak ajándékot, olyat amit a másik választott magának. Aztán hazajöttünk, és ünnepélyes keretek között átadtuk egymásnak, majd hosszan ölelkeztünk. Nem volt nyáladzás, tömeg, bosszankodás, csak nyugi és szeretet.