"Sziget" címke archívuma

Úgy tűnik nem csak nekem volt kemény az elmúlt éjszaka, hiszen nem messze tőlünk buli lehetett, így a környék visszhangzott a basszusoktól, ami ha jól gondolom nem a Szigetről hallatszott el Zuglóig. Aztán a szomszédnál sem lehetett eseménytelen az éj, ... vagy a hajnal, látva az ajtaja előtti felfordulást.

Szegény Lulu is össze volt zavarodva, és rémálmok is gyötörték, gondolom ezt a hangokból, melyeket kiadott. Lefekvés előtt még mi is jól összezavartuk, és szegény nem tudta eldönteni mi van, ugyanis vidéken az ágyunk mellett aludt a kennelben, itthon meg az előszobában szokott, de ez most nem akaródzott neki. Szépen benyafogta magát a szobába, hiszen nem hülye, hogy egyedül aludjon! Én pedig a magam részéről 11-től hajnal 2-ig forgolódtam, de nem a fenti dolgok miatt, hanem egyszerűen nem akaródzott aludni. Rémálmok cikáztak a fejemben, kastélyokról, Ogre komáról, fej nélküli macskákról, és valami repülő alkalmatosságról, ahonnan a kastélyt lőtték.

Az, hogy az idén nem megyek fesztiválra, nem egy hirtelen döntés eredménye, igazából szépen lassan fogalmazódott meg bennem, le is írom, hogy miért.

Eleinte még fel voltam tüzelve, a Bloc Party és a Klaxons nevekkel, aztán nosztalgia gyanánt, gondoltam jó lesz majd a Lamb, de ők sajnos csak két hétig izgattak, mert utána eltűnt a Volt Fesztivál neve a hivatalos oldalukról. Gondoltam oké, akkor a Volt szépen kimarad, úgysem voltam még soha, akkor meg minek, de ha már így, akkor le van tojva a nosztalgia, és legyen a Balaton Sound, oda úgyis jön a Röyksopp. Aztán teljesen el is felejtettem az egész fesztiválosdit, még az is kimaradt, hogy jön az Orbital. Amikor ezt megtudtam, már késő volt szervezkedni, és a kedvem is elment addigra mindentől. Ahogy már említettem, szép lassan szökött felszínre a felismerés, hogy bizony szinte egy olyan előadó sem jön az idén, aki igazán érdekelne élőben, és még nem is unnám. Nektek nem tűnt fel, hogy az összes idei fesztiválon is ugyanazok a húzónevek mint évek óta mindig? Faithless, Sven Vath, Underworld, Moby, Franz Ferdinand, Limp Bizkit, Carl Cox, Placebo, Fatboy Slim, Groove Armada, The Prodigy, ... Ha már, akkor inkább menjünk vissza még többet az időben.

Hozzátenném a fejvesztés terhe mellett azt is, hogy én öreg zenerajongó révén fontosnak tartom kik is lépnek fel, milyen zene szól amíg a haverokkal idiótát játszunk, vedeljük a sört, röhögünk, vagy éppen ülünk valahol és kivesézzük a világegyetem furcsaságait, és mellette azt nézzük meredten, hogy csámcsognak a szomszéd asztalnál.

De nem is koptatom feleslegesen a billentyűket eme témában, hiszen mint tudjuk a friss hús, ... meg egyébként is Inkei Bence és Somogyi Péter már tökéletesen megfogalmazták a Quart oldalán amit érzek és gondolok: "... A Sound valahol tánczenei fesztiválként pozícionálja magát. Azzal nem lehet vitatkozni, hogy a rocktörténelem nagyjait lehetetlenség pótolni, így a Stones, a Sex Pistols vagy akár a Faith No More esetében nyilván másodlagos a kor. Na de az elektronikus tánczene elviekben mégiscsak a fiatalok zenéje, éppen ezért döbbenetes, hogy jobbára őszülő fickók csavargatják a potmétereket a színpadon. A Kraftwerk, belátom, külön kategória, de a többi húzónevet ötvenes (Underworld) és negyvenes (Orbital, Moby) előadók jelentik, a kivétel csak a Röyksopp - de a jelek szerint mindez csak szerintem néz ki hülyén. Az Underworld műsora alatt például nagyon sok, nálam fiatalabb arc sikongatott a kiállások alatt, és csinált úgy, mintha ismerne egyetlen számot is a Born Slippy-n kívül. Én abszolút elismerem az Underworld szerepét az elektronikus tánczenék fejlődéstörténetében, de amit itt láttunk, az jobbára unalmas, monoton nosztalgia-techno volt, Karl Hyde szövegelésével felütve (vajon miért viselt néha egy teljesen funkciótlan gitárt a nyakában?). Mozogni éppenséggel lehetett rá, de azt lehetne a Flört diszkóban is, egyébként meg láttunk egy együttest, amely az utóbbi tíz évben jobbára egyhelyben toporog, és rutinból ugyan képes még tömegeket is megmozgatni a döngölős alapjaival, nekem mégis rossz kedvem lenne, ha nem tudnám, hogy ..."

Ezt csak annyival spékelném meg, hogy mondjuk én speciel a Stones-ra sem vagyok már kíváncsi, de 20.-szor meg biztos nem lennék! Oké, én öregszem, de mégis inkább néznék fiatal, új, ígéretes tehetségeket, mint ezt a sok vén faszt. Vagy nézném a gyerekkori kedvenceimet, akik még életükben nem jártak nálunk, vagy talán még a környéken sem, de ez a középút, ez a langyos pocsolya most sem jön be. Elképzelem a szervezőket, amikor beszélgetnek egymás között: "Hé, hívjuk már el a Faithless-t idén is, csak most ne a Szigetre, inkább menjenek a Hegyaljára." Erre a másik: "Szerinted feltűnne valakinek? Le se szarják. Ha minden este Faithless lenne a Nagyszínpadon, az sem érdekelne senkit! :-) Na, hívom is Sister Bliss-t a gyorstárcsázómból."

Egyébként tudjátok mire vágyom? Kis klubkoncertekre, amelyeken ücsörögve el lehet merülni egy Flunk-ban, az Archive-ban, vagy akár egy akusztikus Skunk Anansie-ben. Vajon lesz ennek is divatja valamikor?   

Azért nem lesz ez olyan rossz, hiszen mint írtam nemrég, jön a Placebo, a Klaxons, és a Bloc Party is, de most újabb neveket hoztak nyilvánosságra, amelyek közül egész lázba hozott Primal Scream, Tricky, az I Am X és az Editors is. Igaz Chris Corner csapatát 2007-ben is láttuk, de szerintem idén is kimegyünk rá, mert annyira jó volt, ráadásul tetszik az új albuma is. Egy dalt megtalálsz róla a bal oldalon, a zenelejátszóban, ha esetleg még nem hallottál róla!

Úgy látszik imáim részben meghallgattattak és az idei Szigetre jön többek között a Placebo, a Klaxons és a Bloc Party is. A Prodigy új lemezéről meg olvashattok az e heti Mancsban egy remek kritikát, mielőtt még meggondolatlan lépésre szánnátok el magatokat.

Még 156 nap van a 2009-es Sziget fesztiválig, de én már leadtam a kívánságlistámat, mert ahogy elnézem az előzetes híreket a fórumon, a The Killers és az eddig felmerült nevek engem megint csak hidegen fognak hagyni.

Akiket viszont minden további nélkül szívesen megnéznék élőben, azok a The Presets, a Hercules & Love Affair, a Deep Red, a Deus, Grace Jones, a The Kills, a D:Ream, a Cirkus, a Bodi Bill, a Portishead, Yoav, a Zoot Woman, Sam Sparro, a The Black Ghosts, a Yeah Yeah Yeahs, a Sneaky Sound System, a Télépopmusik, a The Pierces, Tina Dico, Madita, az Őszibarack, Tricky, a Soft Cell, a Fagget Fairys, Tori Amos, a Bat For Lashes, a Skunk Anansie, az Archive, Robyn, és a Camouflage.

Ha pedig buliznék egy DJ zenéjére, akkor az legalább Mark Moore, Boy George, a Lopazz, a Bomb The Bass azaz Tim Simenon, Akido, Whitey, az Aeroplane, Hyper, Dave Seaman, Sasha, Trentemoller, Burial, vagy Jon Of The Pleased Wimmin legyen.

Persze gondolom ezeknek a fele sem jön el, főleg mert a kívánsággép még Grace Jones-t sem ismeri, de azért álmodozni még szabad. És kíváncsiskodni is, ezért meg is kérdezem, hogy te kit álmodnál a 2009-es Szigetre?

Életemben másodszor szerepelek videókamera előtt, ami látszik is, de most legalább ott van velünk Roisín Murphy is. Kicsit lámpalázas leszek amint valakinél megpillantok egy felvevőt, de hát ez van. És igen, már akkor is fáztam, azért van a vállam a fülem mellett! Tigri-től sok szeretettel:

Mint köztudott, én nem vagyok az a nagyon fázós típus, és jobban bírom a hideget, mint a kánikulát, de a tegnap esti alulöltözöttségünk elég sokat levont a Sziget élvezeti értékéből. Zimankóra nem számítva ugyanis, egy szál pólóban és rövidnadrágban vágtunk neki kicsivel 5 után a homokos útnak. De nem csak ez az egy baklövésünk volt, hiszen bemerészkedünk a Szeparéba, azaz a VIP részlegbe, és onnan néztük meg az immáron harmadszor hazánkban fellépő R.E.M. koncertjét. De vegyük szépen sorra, mit is láttunk.

Rögtön a Moloko egykori énekesnőjével keztünk, és mint írtam is pár napja, benne nem lehet csalódni. Most sem sikerült! A koncert első dala a Cry Baby, majd az azt követő Forever More megadta az alaphangulatot, és innentől, a pár évvel ezelőtti Nokia buliról már jól ismert dalok, mint a Sow Into You, vagy a Ramalama, már nem okoztak különösebb meglepetést. A tavalyi Overpowered-ről én legjobban a Primitive című dalt vártam és nem hiába, mert nálam akkor indult be csak igazán a koncert, és kapott el a hangulata. Sajnos a Body Language kimaradt, de a Movie Star és a címadó szám akkorát ütött, hogy legszívesebben én is a fejemre húztam volna a nemlétező kalapom, és felugrottam volna a színpadra a két háttérben táncoló-éneklő csaj mellé. Mivel fesztiválos fellépésről beszélünk, különösebb színpadkép nem volt ugyan, de Roisín ruhatára mindenkit kárpótolhatott ezért, még a divatért egyébként nem rajongó nézőket is. Ugyanis minden dalhoz más ruha dukált. Más kalap, más kabát, egy másik nóta!

Ezután lézengtünk egy kicsit jó fesztiválos módjára, ettünk lángost, majd bekukkantottunk Bootsie koncertjére, de aztán úgy döntöttünk, hogy ez a basszus kint is pont elég, nem kell ezt bent a hangszórók mellett állva hallani. Összefutottunk sok-sok ismerőssel, pózoltunk Tigri kamerájának, iszogattunk Katicáékkal, aztán irány a Szeparé. Azt gondoltuk, mivel ez a nagyszínpad mellett van, elkerített helyen, majd kevésbé fog fújni a szél és nem lesz akkora tömeg. Ez a kettő be is jött!

Ugyanis odabent a sajtó képviselői és csatlósai "buliztak", ami kábé annyit tesz, hogy ücsörögtek az italuk mellett és minden érdekelte őket, csak az R.E.M. nem. Egyetlen egy számnál történt valami mozgolódás a sorok között, karlendítés, netán néhány sor eléneklése, de mivel a Losing My Religion volt az utolsó ráadás, ez már veszett fejsze nyele volt. A fapofák lehúzták az egyébként nagyon klassz kis koncertet. Mondom ezt én, aki nem vagyok Michael Stipe rajongója, és szinte semmilyen elvárásom nem volt feléjük a koncert kapcsán, mégis egész jól megtalálták felém az utat, és szórakoztattak olyan régi, még általam is ismert dalokkal, mint például a Monster.

Aztán ezen a ponton éreztük úgy mindketten, hogy csontig hatolt a hideg, így még egy erőtlen próbálkozás a Magic Mirrorban, felmelegedés a tömegben, és már vettük is az irányt a kijárat felé. Kicsit aggódtam mi lett Tigrivel, aki velünk lógott egy darabig, aztán elveszítettük, de remélem neki tovább tartott az este, és szórakozott még a kamerával egy darabig. És remélem az alkotást ki is rakja majd a Freevlog-ra, vagy a saját blogjába! Én pedig megint fotóztam párat, erre tessék!

A Sziget első napján (ami valójában a harmadik) egy tapasztalattal biztosan gazdagabb lettem. Méghozzá azzal, hogy ha valaki azt mondja neked, hogy bal oldalra a Nagyszínpadtól, akkor mindenképpen tisztázni kell, melyik bal oldalról is beszélünk. Na, így nem futottam össze egy csomó mindenkivel.

Ellenben Alanis Morissette-el igen, ha csak röpke fél órára is, de hát vele könnyű volt, hiszen a színpadot azért még én sem tévesztem el. Habár a Versions Of Violence után szakítottunk is, ami kizárólag az én hisztim miatt volt, pedig pont annál a dalnál kezdtem libabőrös lenni. Sebaj, kárpótolom majd magam a Roísin fellépésen, hiszen őt már kétszer láttam, és biztosíthatok róla mindenkit, hogy nem tud csalódást okozni. Alanis után aztán úgy döntöttem, hogy legyen a fotózásé a főszerep, így próbáltam is minél több kellemes pillanatot megörökíteni, melyeken látszik a Szigetes hangulat. Meglátogattunk pár sátrat is, de a programot elnézve, nem nekem találták ki egyiket sem. A Burn-nél összefutottunk Talmácsi Gáborral, akit jól le is fotóztam nektek. Igen, ő az ott középen! Aztán beugrottunk a Nokia bulijára, ahol egy csomó jópofa emberke ugrált Martin első önálló fellépésén. Köszönjük mi is, be is nevezünk rá újból szombaton!

És ha már kint voltunk nem hagyhattuk ki a bumbi sátorban megrendezett traveszti fellépést sem, hiszen az ilyen nyugger buzik mint én, csak évente egyszer látnak ilyet. Fura volt, hogy se egy Lady Dömper, se egy Angéla, de azért érdekes volt a csupa külföldről egy hétre idetelepített művész. Volt vetkőzés nőből-férfibe, majd amerikai zászló alól kibújó túlsúlyos Marilyn, egy macho aki a lován ülve mutatott be sztriptízt, és egy öreg díva sanzonokat dalolva. Mégis a lényeg, hogy végül sikerült összehozni a társaság egyik felét, így ott volt Évi, Katze, Zoli, Ricsi és Retro. (Redblek meg egészen rám volt tapadva, hogy a fene az ízlését!) Köszönöm srácok, szombaton ugyenez, ugyanitt!  

Eleinte nem szerettem. Amikor megjelent a Jagged Little Pill, és róla a You Oughta Know, szimplán csak azt gondoltam: "Na, újra egy hülye amerikai picsa, keserű, feminista dalokkal." Egyáltalán nem érdekelt, sőt azt gondoltam, hogy Grammy ide vagy oda, majd szépen mindenki elunja a csalódásairól szóló számokat, még ő is, aztán eltűnik olyan gyorsan ahogy jött. 

Egészen addig gondoltam ezt így, amíg ki nem adta az eddig legjobb albumát, Supposed Former Infatuation Junkie címmel, 1998-ban. Amennyire vissza tudok emlékezni, azt hiszem abban az évben ezt a lemezt hallgattam talán a legtöbbet, melyről a The Couch azonnal bekerült nálam a nem létező, de folyamatosan alakuló, "Minden idők legjobb dalai" címet viselő lista élbolyába. Ekkor tűnt fel, hogy már nem csak sajnálkozik a sorsa miatt, már nem csak a gyűlölni való férfiakról regél, már nem csak bizonyítani akar, hanem ennél sokkal többet csinál. Zenél, éget és néha bizony még fel is perzseli a lelket, ami ugyan fáj egy darabig, de kellemes fájdalom ez és gyorsabban csap át hosszan tartó szerelembe, mint ahogy azt elsőre várná tőle az ember.

Nem sokkal később derült ki az is a számomra, hogy a fent említett minőség nem csak egyszeri alkalomra szólt, hanem hosszabb távon is kitart. Jött az Under Rug Swept, aztán a So-Called Chaos, mindegyiken remek dalokkal. Muszáj volt visszakanyarodnom az előzményekhez, és újra elővenni azokat az anyagokat, melyeket elsőre jól eltűntettem a süllyesztőben. Viszont ami mellett teljesen elmentem, és talán Alanis tudatos leplezése miatt is sokáig nem került az előtérbe, az a humora, mely miatt aztán még jobban megkedveltem. Azt hiszem nem lehet nem szeretni a My Humps feldolgozását, és az olyan filmszerepeit, mint a Dogma, vagy akár a Szex és New York-ban és a Kés/Alatt-ban tett kirándulásait.

És még ennyi minden mellett is van ideje megújulni, kijönni egy olyan lemezzel 2008 nyarán, melyet szinte senki sem várt tőle. A Flavors Of Entanglement talán pont a merészsége miatt, és amiatt mert nem szégyelt visszakanyarodni a gyökerekhez, műfajában napjaink tánczenéi felé nyitva, óriási siker lett. Ugyan teljesen érthetetlen a döntés számomra, hogy miért éppen az Underneath lett az első kislemez, de nyilván piaci megfontolásból. Én biztosra veszem, hogy jönnek még az izgalmasabb dalok is a sorban, talán éppen a Versions Of Violence, vagy a Moratorium.

Ma pedig tisztelegve a művésznő előtt, és megbánást tanúsítva a kezdeti hitetlenségem miatt, én is ott leszek a Szigeten kicsivel 20 óra előtt és türelmetenül várom majd a pillanatot, amikor is életemben először megpillanthatom az énekesnőt. Direkt nem néztem meg milyen dalok fognak az idei turnén elhangzani, pontosan azért, mert most is egy kis meglepetéseire vágyom. Azt akarom, hogy életünk első személyes találkozásán nyűgözzön le. És ne csak a hangjával.

Lássuk csak miért is. Talán azért mert ezek közül eddig kettő darab koncert érdekel? Igen, az R.E.M. Édespofa kedvéért, és Roísin Murphy akit semmi pénzért nem hagynék ki. Ezeken kívül még a The Wombats jöhet számításba, de ugye ennyi koncertért felesleges kiadnom hazamenős jegyre egy vagyont. Természetesen kifizetném én ezt, sőt még többet is, ha legalább annyi izgalmas fellépő lenne számomra ezen a fesztiválon, mint mondjuk a Coachella-n, de sajnos egy Iron Maiden, egy Sex Pistols, vagy egy Jamiroquai nekem még annyit sem ér, hogy napi jegyet váltsak rájuk.

Persze tudom, meg kell felelni a tömegeknek, én meg a különc ízlésemmel úgy sem tartozom oda, de itt, mint ahogy a Sziget kívánsággépében is tettem, azért megosztom veletek azon előadók neveit, akikkel engem ki lehetne egy hétre csábítani, akár ottalvósnak is a 104 nap múlva kezdődő Szigetre.

Elolvasom »

Esdé kommentjéből itt már kiderült, de azért bepostolom, mert ez a hír megér még egy mondatot. Szóval most már biztosnak tűnik, hogy két koncertre is megyünk a Sziget fesztre, az egyik az R.E.M. lesz, a másik pedig Roisín Murphy fellépése. Remélem egy napra, de nem ugyanarra az időpontra teszik őket!

Addig is nézzétek meg milyen poénos a csaj, ahogy utcazenészként népszerűsíti a március 31.-én megjelenő You Know Me Better című kislemezét:

Azt hiszem megvan az első Szigetes koncert amire kimegyünk, és leginkább Édespofa kedvéért leszünk ott augusztus 16.-án, mert én nem vagyok akkora R.E.M. rajongó mint ő. Mégis örülök a hírnek, mert végre nem csak az én kedvenceim miatt látogatunk ki, és végre láthatom Zslatit úgy igazán tombolni! 

Bevallom őszintén, én eddig nem voltam Zagar rajongó, sőt még a szigetes koncertüket is ott hagytam a felénél, de ezzel a számmal azzá tettek a srácok. Reggelente nincs is jobb mint a Wings Of Love-al indítani a napot. Külön kiemelném Péterfy Borit, aki a klipben is szerepel. Azt hiszem ez a szerelem most már örökké tart részemről!

Most már azok számára, akik ott voltak az izlandi csapat koncertjén, teljesen világos miért is istenítem őket oly nagyon, hiszen úgy láttam mindenki ráhangolódott egy perc alatt a számaikra.

A fellépés elején Biggi és Bongo pillanatok alatt elhelyezkedett a kütyük mögött és Earth belekezdett a You'll Never Change-be, ezzel teljesen felhergelve a közönséget, akik között szép számmal akadtak skandináv csajszik és srácok. A zenekar minden dalt legalább tíz percig adott elő, jól átkeverve az albumon hallható verziókat, aztán a negyedik szám után színre lépett Daniel Agust és az őrület még magasabb tetőfokra hágott. Daniel a Believe című klasszikussal nyitott, majd tovább folytatták az új lemez dalainak előadását, melyek közül a Hold You és a Moss aratta a legnagyobb sikert. A Gus Gus levonulását a színpadról nagy kiabálás fogadta, a kislányok a fejüket rázva őrjöngtek mellettünk, a srácok pedig ütemes tapsba és ugrálásba kezdtek. A ráadásban a Lust került elő, Bongo prezentálásában, aki végig szivarozva és kigombolt ingben feszített a szám alatt és kitolt hassal nyomta az igét a rajongóknak. Zárószámként jól láthatóan a háttérben meghúzódó Biggi kedvenc dala hangzott el, az Attention-ről a David, mely alatt ő is végig ugrált és tapsolt a közönséggel.

Érdekes volt úgy bulizni, hogy szinte csak külföldiek voltak mellettünk. Nyoma sem volt a magyarok arroganciájának és nem volt még a második sorban sem halálfélelmem, mint anno a The Prodigy-n. A második szám közben egy kisgyerek, aki a derekamig ért, befurakodott közénk és csináltunk neki egy kis helyet a színpad előtt. A rajongók végig figyeltek rá, még a legnagyobb ugrálás közepette is tekintettel voltak a gyerek méreteire és egymást figyelmeztették, ha valaki veszélyesen közel került volna hozzá. Egy kicsit nem Magyarországon éreztem magam!!!

Azt biztosan mondhatom, hogy az idei sziget egyik legjobb és legbulisabb koncertje volt a tegnapi azok közül amiket láttam és még biztosan sokáig emlegetni fogjuk édespofával. Még most is alig hiszem, hogy életemben először buliztam a Gus Gus fellépésén és ők ott álltak előttem, szinte karnyújtásnyira!

(Az utolsó képre kattintva megjelennek a legjobbak, amiket készítettem!)

Kívánságlistám a 2008-as szigetre: Klaxons, Bat For Lashes, Slovo, Pauline Taylor, Maxi Geil! & PlayColt, Plaid, Sia, Apparat, Spooky, Blue Foundation, Trentemoller, Rabbit In The Moon, Mark Moore, The Knife, Jon Of The Pleased Wimmin, Blu Mar Ten, Robyn, Boy George, Gossip, Telefon Tel Aviv, Carpark North, Skin, Portishead, Terra Deva, Frost, Kristine W, Múm, Sin, Paul Hartnoll, Jay Jay Johanson, Kettel, Marc Almond, Way Out West, Ian Brown, Jayn Hanna, Pete Burns, The KGB, D. Ramirez. Ja, és könyörgök felejtsük már el Pink-et, meg a Faithless-t jövőre!!! Thanx.

Megint öregedtem egy évet, bár szerencsémre azt mondják, még mindig alig nézek ki 30-nak, pedig már lassan 3 hetes a szőrpamacs az arcomon. Hiába, nem tudok hozzáöregedni a koromhoz!

Szóval tegnap volt minden jóság ami csak elképzelhető, bár a születésnapozást egy laza állásinterjúval nyitottam 10-kor, de hamar túl voltam rajta. Legkésőbb ma estig értesítenek, hogy továbbjutottam e a második fordulóba, ahol majd valami nagyon súlyos sivatagi próbatételek elé állítanak. Szörnyű, hogy már egy üzletvezetőt is úgy vesznek fel, hogy előtte mindenféle teszteket töltetnek ki és pszichológiai felmérést végeznek. A múltkor valahol azt olvastam, hogy takarítónőt keresnek középfokú angol és német nyelvtudással, ezért már semmin nem lepődöm meg, mert ha oda nem elég, hogy csodásan takarít valaki, akkor ide miért lenne elég, hogy nekem tízenéves tapasztalatom van.

Amikor teljesítettem az összes feladatot és agyilag lefáradva hazaértem, meglepetésként ért a kis székembe csempészett ajándékom, azaz Gus Gus jegy és a kedvenc parfümöm, Lolita Lempicka-tól.

Kis alvás után, megúszva a vihart, végre jött a nap legizgalmasabb része a szigetelés! Nagyon jól jött ki a dolog, mert összeverődött egy jó kis társaság, azaz Chillout, Évi, Retro, Jekyll, Tamás és mi ketten. Jókat beszélgettünk, röhögtünk Évi szinkronján, (amit a Macskafogóhoz adott elő) kajáltunk, és Tequila Sunrise-t töltöttünk le a torkokon, majd a Chemical srácokon ugrabugráltunk. Rá kellett jönnöm újra, hogy az Out Of Control még mindig a legjobb dala a két őrültnek és azt is felismertem, hogy a Star Gitar-ra remek társastáncot lehet előadni, ha van egy olyan pár hozzá mint a gyönyörű és csodálatos Évi és jómagam. Mivel nekünk I Am X volt az elsődleges cél, ezért sajnos potyogó könnyek kíséretében elhagytuk a csapatot és a Wan2 sátor felé vettük az irányt, ahol az első sorban gyorsan szorítottunk is helyet magunknak. Hogy milyen volt Chris és a koncert? Nos, kevés olyan élő fellépés van amit én végigtombolok és a fejemet rázva üvöltök, de ez olyan volt! Valamit tud ez a fickó amivel teljesen elvarázsol és amikor megszólalt a Nightlife, legszívesebben én is felugrottam volna mellé énekelni.

Képzeljétek, a sziget forgatagában fel lettem ismerve!!! Kiele szólított meg a koncert előtt, hogy: "Bocsi, de nem te vagy a Gus?" Mondanom sem kell, hogy a nyakában landoltam és együtt buliztuk végig I Am X fellépését, neki is csinálva egy kis helyet a színpad előtt. Érdekes dolog ez a blog írás és olvasás, mert egy csomó mindent megtudok egy másik emberről, egy kicsit úgy is érzem, hogy része vagyok az életének és mikor személyesen is találkozunk, az meg olyan mintha évek óta ismernénk egymást! Vele sem volt ez másként, pont olyan volt ő is mint amilyennek a bejegyzései alapján képzeltem és úgy éreztem, már évek óta "barátok" vagyunk, attól az apróságtól eltekintve, hogy személyesen még csak most ismertük meg egymást.

Úgy érzem nagyon jó este volt ez a tegnapi, sokáig emlegetni fogom! Ezúton is köszönöm Retro-nak a leitatási kísérletet, Chill-nek a részvételt, azt hogy láthattam Zolit táncolni, és az "Évidance"-et. Most pár napra hazahúzok a szülőkhöz, de aztán jön a hétvégi összefoglaló, addig meg pár előre programozott bejegyzéssel szórakoztatom a hűséges olvasókat!

Végül, de nem utolsó sorban mindenkinek köszönöm a sok jókívánságot, az sms áradatot, az íméleket és a postokat! A játékban három nyertes is van, akiket egy személyes dologgal fogok megajándékozni, remélem nemsokára! College egy igazán megható bejegyzést készített a szülinapomra, anyu(ha) egy egész oldalt szánt rám és kicsipiros is pirospontot érdemel!!!