"Szobatisztaság" címke archívuma

Amikor még volt Thia, egyszer nekem szegezte a kérdést ebben a tőle oly jól megszokott zseniális írásban, én meg szokásomhoz híven le vagyok lassulva, így majd fél év után megírom melyek azok a dolgok, amelyek meglepetést tudtak okozni Lulu-val kapcsolatban.

Először is szögezzük le, hogy mi jól fel voltunk készülve a kutya fogadására, lévén már volt hasonló próbálkozásunk, mely dugába dőlt, így aztán hónapokig tervezgettünk, mert most nem akartuk elsietni a dolgot. Azon kívül, hogy a fajtát kiválasszuk, utánaolvastunk mindennek, sőt még a szabályokat is előre felállítottuk. Nincs ágyra mászás, ott alvás, az utcán húzás, emberekre ugrálás, ... Viki barátnőmnél látogatást is tettünk, ahol egy estét eltöltöttünk Fibi-vel, a francia kislánnyal, így már senki sem tántoríthatott el attól, hogy bulldogunk legyen, de az alapos felkészülés, és Lulu iszonyatosan jó természete ellenére is értek minket meglepetések, nem is egy. Olyanok is, melyekről ugyan tudtunk, de nem gondoltuk, hogy ennyire komolyak lesz.

1. Tehát majdnem mindenre fel voltunk készülve, csak arra nem, hogy egy ilyen tündéri kislányt kapunk. Azt gondoltuk olyan nem lehet, hogy egy kutya semmit sem fog tönkre tenni, semmi bosszúságot nem okoz a rongálásaival, de Lulu tényleg nem egy őrült, a szó ezen értelmében. Egyetlen rágcsálásra alkalmas dolgot talált eddig a játékain kívül, méghozzá az előszobafalat, a sarkoknál, illetve egy alkalommal a UPC kábelt. Az előbbit megízlelgeti még most is néha, de se papucs, se cipő, se bútor, ... Pedig fel voltunk készülve, hiszen minden kutyatulajdonos ismerősünk imába foglalta a napot, amikor a szeretett kutyája leállt, és nem pusztított tovább.

2. Tudtuk ugyan, hogy a francia bulldog fingik, de azt nem gondoltuk, hogy ennyit, és ilyen büdöseket. Persze az ember sok mindent megszokhat, de néha úgy gondolom, ezt nem lehet, annak ellenére, hogy imádott kislányért bármit elviselünk. Ezt is!

3. Arra viszont nem készültünk fel, mint azt régi olvasóim jól tudják, hogy hónapokig fog tartani a szobatisztaságra szoktatás. Úgy számoltuk, hogy ha Mazsolánál egy hét volt, akkor Lulu-nál maximum kettő lesz, de nem így lett. Azóta persze már tudjuk, hogy csak túl korán kezdtük a dolgot, és ezért több türelemre volt szükség. Végül is három hónap után beállt nála a dolog, és most már fél éve még akkor sem csinált be, ha hasmenése volt. Egyszerűen nem tudom hogyan, de kibírja akkor is ha véletlenül 10-12 órát is egyedül van, ami ritkán, de előfordult már.

4. Az egyik elsődleges szempont volt a fajta kiválasztásánál, hogy ne legyen az állatnak túlzott mozgásigénye, lévén mi sem pörgünk állandóan és a lakás sem nagy, így eme szempontból is jó választásnak tűnt a francia bulldog. Ami viszont meglepetést okozott, és felkészületlenül ért minket, hogy Lulu bizony örökmozgó, bolondozó, szinte sosem fáradó. Pedig úgy szerettünk volna egy lusta, álmos, nyugis kutyát!

5. Arra sem számítottunk, hogy ez a fajta egy kis hasdöngölésre is szarik. Komolyan, Szuperapu az élő tanú rá, hogy ha megnyomod két oldalt, simán ráfosik a lábadra.

6. Ha már a végterméknél tartunk, azt sem hittem volna soha, hogy ennyi szart fogok majd a tenyeremben tartani, sőt lelkes szószólója leszek a kutyagumi felszedésének ...

7. ... de mivel mindenki tudja mekkora tisztaságbuzi vagyok, talán nem meglepő a dolog, mint ahogy az sem, hogy állandóan takarítok Lulu után. Azért lett többek között rövid szőrű fajtánk, hogy ne kelljen női hajhosszúságú szőröket a számból kiszedni nap mint nap, de sajnos Lulu után is egy fél kutyát összeszedek így tavasszal, ha huzatot csinálok, akkor pedig egy fél kutya úszik a levegőben. Nem vicces.

8. Mivel gyerekkorom beteljesületlen vágya volt egy kutya, pontosan tudtam mennyire fogom imádni a sétákat, a játékot, a gondoskodást, de azt nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni ha egy két napig nem megyek a patakhoz. Nemrég egy hétvégét Lulu vendégségben töltött, és én majdnem elindultam egyedül lófrálni, annyira rossz volt itthon ülni és semmit sem csinálni. (Nem igaz, aludtam reggel 10-ig, aztán egész nap döglöttem, eszembe sem jutott kimenni sehová. Bevetted?)

9. Azt meg végképp pozitívumként élem meg, hogy egy-egy szép ruha helyett inkább Lulu-ra költöm a pénzem. Aki ismer, tudja mennyit jelent nekem egy Diesel felső, de most inkább gumikacsákat, kutyaágyat, hámokat, ... nézegetek ezerrel, és az Ikea-ban is a kedvenc osztályom a háziállatos lett.

10. Arra sosem gondoltam, hogy a jófejség egyenes arányban van a kutyatartással, vagy a sétákkal, de érdekes módon nem is nagyon találkoztam még bunkó vagy unszimpatikus fazonnal. Mindenki kedves, csomó embert ismertem meg a környékről, mindenki mosolyog, beszélget, közvetlen, ... A legjobban meg azt szeretem amikor kutyátlan gyerekesek állítanak meg, hogy szeretnék ha a gyerek ismerkedne az állatokkal és szeretnének egy simogatást. Ilyenkor mindig ráérek!

+1. De ami a legviccesebb, hogy sosem gondoltam volna, hogy a lakás összevizelése és kakilása olyan mély nyomokat hagy bennem, hogy hetente álmodni fogok róla. Igen, rémálmokat!

Egyébként kíváncsi vagyok ti mire nem készültetek fel amikor kutyát vettetek magatokhoz. Milyen meglepetések értek?

Határozottam fejlődik a kutya, főleg a legutóbbi hasonló témában megírt bejegyzésem óta, de azért még vannak rosszabb napok, melyeket talán a hold állásával is magyarázhatunk, de ...

Most például 3 napja teljesen meg van kergülve, és minden nap be is pisil egyszer, sőt megint előjött az agresszió, az etetés alatt. Az utcán sem bír viselkedni, olyan mintha feszegetné a határokat, próbálkozna, hogy vajon meddig lehet elmenni. Sajnos rossz hírem van Lulu, mert pont addig, ameddig lehetett korábban, egy kicsit sem engedek a kialakított szabályokon. A sunnyogást pedig nem tűröm, márpedig most ezt csinálja. Pisilnie kell, és elbújik valahová, aztán kiereszti. Nem ül be az ajtóba, nem jelez, csak bemegy a fürdőbe, és amikor nem figyelünk, már tolja is.

Ti mit gondoltok, köze lehet ennek a viselkedésnek ahhoz is, hogy közeledünk a tüzelés első időszakához? Például a közértes eladó, és egyébként a környék összes lakója, akik rajonganak a csajért, azon a véleményen vannak, hogy lassan figyelgetni kell a punciját, mert ki fog nyílni mint a tubarózsa. Örülök. Életemben nem nézegettem ennyit egy punit sem mint most Lulu nemiszervét!

Egyébként itt az idő eldönteni azt is, hogy akarunk-e kiskutyákat, mert az állatorvos szerint még az első tüzelés előtt ivartalanítani kellene a kislányt. Úgy állítólag kevesebb a kellemetlenség, illetve a kutya is nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz, tovább él, nem duzzadnak be az emlői, és nem jelentkeznek az álterhesség jelei. Ti mit gondoltok?  

A seggtörlésen kívül egyébként az a helyzet, hogy halálosan fáradt vagyok, de ez Édespofán kívül azt gondolom, senkit sem érdekel, legalábbis a multinál biztos nem. Ma is fuvarost játszom, és megyek össze-vissza az országban, hogy az új boltokat ellássam áruval.

De nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy Lulu mostanában egyre okosabb. Ha nem is napról-napra, de még számomra is észrevehetően egyre fogékonyabb a tanulásra. Az ül parancs már nagyon jól megy, és elértük azt is, hogy már magától leül a kereszteződésben, illetve nem akar már mindent, és mindenáron megenni, amit talál az utcán. Tegnap például egy csokit (Ki dob el egy teljesen kibontott Milky Way típusú édességet, csak úgy?) próbált megmutatni nekem. Belenyalt, aztán felnézett, látta rajtam, hogy talán nem örülök, így szépen magától letett a szándékáról.

Egyébként a szobatisztasággal is haladunk, olyannyira, hogy most már csak másoknál pisil be, itthon már sosem, kaki pedig már hónapokkal ezelőtt volt utoljára. Még a néha-néha előforduló hasmenést is magában tartja, bár erre nem kérte senki. Szóval haladunk, és arra gondoltam, talán megpróbálhatnánk egy kutyasulit is, bár nem tudom melyiket, és mikor. Majd még kutatok.

... mert feljöttünk a reggeli sétából, ahol számoltam, összesen négyszer pisilt, erre amikor a kávémat készítettem, és a gázmérőt terveztem leolvasni, a felérkezés után 5 perccel, odahugyozott az előszoba közepére. Nincs szőnyeg, enzimes lebontó mosószerrel mosunk fel, nincs stressz, és egyébként is, már több hete szobatiszta volt, most meg sorozatosan odavizel mindenhová. Mondanom sem kell, hogy tegnap este nem csak a kábel volt megbontva, de a szőnyeg is úszott a pisiben.

Mostanában olyat játszunk, hogy tesztelem a kutya kompatibilitását, azaz különböző, eddig még meg nem ismert dolgokat mutatok neki, aztán figyelem hogyan viselkedik.

Például hetek óta szabad neki a szobába bejönni, sőt az ágy alá is, ahová előzőekben olyan előszeretettel vizelt, de egyelőre semmi jelét nem adja, hogy folytatná eme remek szokást, és a virágokat is lepakoltam pár napja a földre, de a szaglászáson kívül eddig még egyiket sem akarta megenni, pedig arra számítottam. Persze a végső próba majd akkor lesz, ha egyszer nyitva hagyom neki az ajtót akkor is, ha nem vagyunk itthon. De addig csak szokja, hogy a szobában csend, nyugi, alvás, tévézés van, ezen kívül minden a konyhába, az előszobába, és a fürdőbe szorul.

Ma pedig beindítottam a "Nagy szőnyegteszt" elnevezésű mozgalmat, melyhez tudni kell, hogy amikor Lulu hozzánk került, Mazsola példáján okulva, a szőnyegek mind a szekrényben végezték, így csak most, hogy erőteljes előrelépés mutatkozik szobatisztaság téren, kerülhetnek újra a helyükre. Remélhetőleg, mert eddig csak egy világos színű rongyszőnyeget vettem elő, és letettem a kutya fekhelye elé. Pár perce már vidáman játszik rajta a plüsskacsával, de sejtésem szerint előbb vagy utóbb megjelenik rajta egy-egy folt. Most figyelek, aztán dorgálok, és jön a másik rongy. Így majd biztosan rájön, hogy az nem vécé!

Egyébként az utcán való pórázhúzás úgy tűnik kezd szűnni, mióta Viktória Stilwell tanácsait követem. Egyszerűen amikor rángatni kezdene valami felé, szépen megfordulunk, rámordulok és ellentétes irányba megyünk. Ha pedig visszafelé indulva szépen jön lábnál, akkor dicséret következik. Tudom hülyén nézhet ki, de hatásos!

... ugyanis reggel sem várt meglepetés, ami eddig csupán egyszer fordult elő. Ha ez így folytatódik, oda a depresszióm. Mi lesz így velem, és a sok hülyével?

Örömtáncot járok, pezsgőt is bontanék ha lenne itthon, és majd kicsattanok a boldogságtól, hiszen Lulu ma, azaz már tegnap, először nem piszkított be a lakásba amíg nem voltunk itthon, azaz reggel 8-tól, délután 5-ig! Olyan hihetetlen és szenzációs egyszerre ez az eseménytelenség, hogy amióta hazajöttem úgy nézek a kutyára mint egy istennőre.

Nehogy azt higgyétek ám a sok panaszkodásból és tanácstalanságból, illetve a kérdésáradatokból kifolyólag, hogy Lulu egy butuska, és nagyon rossz kutya, én pedig egy teljesen elcseszett gazdi vagyok! Ezért is írok most a sok picsáskodás helyett inkább arról, hogy mennyi mindent tanultunk már egymástól, illetve hogy milyen szépen haladunk bizonyos dolgokkal, melyeket remélhetőleg nem cseszek majd el, és akkor neki és nekünk is baromi nyugis és boldog kis közös életünk lesz.

Mert egy dologban az elején nagyon félrecsúsztam, és elkövettem a tipikus hibát amikor Lulu hozzánk került, ugyanis eleinte nem nagyon nevelgettem, mert olyan kis cukorfalat volt. Belecsúsztam abba, hogy nem igen voltak szabályok, mert a "kicsikutyaszindrómát" toltam, azaz csak ölelgettem, csókolgattam, nem igazán haragudtam semmiért, nem volt túl sok korlát, de már rájöttem, hogy óriási, de korántsem végzetes hiba volt. Így körülbelül 3 hete elég intenzív tanfolyamot indítottam, melynek látványos eredményei lettek, ezek közül első helyen is az, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett a kutyus, és én is.

Szóval lássuk csak, ami jól megy! Például első naptól megállunk a járda végénél, az úttest előtt, melyet már magától is tud, így nagyon remélem egyszer majd póráz nélkül is tudom sétáltatni. Aztán az ül parancsszót, illetve a marad szót is gyakoroljuk, így egyre kevesebb a bosszúság. Régebben állandóan megugrált mindenkit örömében, de most mindig leültetem, hogy úgy köszöntse az embereket és az állatokat, és a mehet, azaz a gyerünk parancsot is betartatom. Ez főleg akkor lesz majd hasznos, ha a pataknál más kutyákat meglátva oda akar szaladni. Ezt még nem tudja megtenni, hiszen pórázon van addig, amíg a másik eb odajön barátkozni, és még nem ismerjük korábbról, mert akkor ülni kell, aztán jön a mehet utasítás, és a játék.

Sétánál egyébként figyelek arra is többek között, hogy ne húzzon, mert ilyenkor azonnal megállunk, és leültetem. Ezt olvastam John Ross és Barbara McKinney, Adopting A Dog című könyvében, melyet még Mazsola idején vettem, és amelyből elég sok dolgot megfogadtam. Például az utcán a földről sem szabad Lulunak enni, és a visszahívást is ebből a könyvből vett tanácsok alapján gyakoroljuk, mint ahogy a nem szabad parancsot is erre vezettük be, de jól megy már a leültetés utáni marad, majd a gyerünk parancs is.

Étkezéskor is jól jön az ül és a marad szó, mert Luller bizony imád enni, így amikor meghallja a zacskó zörgését, máris ugrabugrálni kezd, jó esetben nem a lábunkon, vagy a konyhaszekrény oldalán. Pár napja már egész nyugisan ül, és vár, de azért van még mit gyakorolni!

Jól megszokta egyébként a helyét is, ugyanis ha éjszakára készülünk, néha már magától is bevackol, és elalszik. Amby-nek igaza volt, néha be kellett zárni, mellérakni öribarit (már a bárány kimúlt, így most rózsaszín malac van helyette) és már szunyókál is. Kocsiban is jól viseli egyébként a dobozt, de legjobban láb alatt szeret lenni, amit meg én annyira nem díjazok, mert nem tudom mennyire biztonságos.

A szobatisztaság ügyében haladás van, ha csak lassan is, de a szégyenérzet már tökéletesen kialakult, bár még így is van napi egy-két pisi, de legalább kaki már csak akkor amikor hasmenése van, amiről meg nem tehet szegény, így leszidva sincs.

Ja, és a szobarend is alakulóban, ugyanis szép lassan szoktatjuk a nappalihoz, ami nálunk egyben a háló is. Eddig keveset jöhetett be, mert mindenhová, de főleg az ágy alá előszeretettel odavizelt, de most, mivel már javult a helyzet, szabadosabb a bejárkálás. Egyedül például akkor sem jön be ha itthon vagyunk, és az ágyra sem ugrál már olyan veszettül, hiszen valószínűleg rájött, hogy az neki nem pálya. Próbálom afelé terelgetni, hogy ha bent vagyunk az legyen  nyugalom szigete. Most is itt fekszik és alszik a lábamnál, bár fél óráig is eltartott mire megtalálta a helyét, és nem akart feljönni az ölembe. De most örülés, dicséret, és pihenés van, habár az előbb felkelt egy kicsit nézni a tévét. 

Ide tartozik az is, mely számomra fontos, hogy a kutyát ki lehessen küldeni, melyet szintén régóta gyakorolunk, és szinte már tökéletesen megy. Csak néha kell a túloldalra valaki aki jutalmaz, mert amikor megdicsérem, rögtön visszaszalad!

Hát így haladunk, és remélem még jobban is fogunk. Mert valamiért eddig leginkább a szobatisztaságra neveléssel foglalkoztam, és csak néhány hete figyelek oda másra is, amelynek köszönhetően Lullerovics Lullerinka egyre boldogabb kutyusnak tűnik. (Jöhetnek még a becenevek, ötletek, tanácsok, ... nem kell visszafogni magatokat!)

Most már határozottan tudja, hogy rossz az amit csinál, baromira szégyelli magát, de mégis csinálja. Csak arra tudok gondolni, hogy nem bírja visszatartani este 11-től reggel 6-ig, de a doki, és mások szerint is ez nem lehet. De akkor mi van?

Ma reggel is, a szokásos heves üdvözlés helyett bent gubbasztott a helyén, ki sem jött addig amíg fel nem mostam a pisit, amit körülbelül a szokásos séta előtt nyomott el fél órával. Mindent ugyanúgy csinálunk immáron több mint két hónapja, mint előzőleg Mazsolával, de Lulunál annyit sikerült elérni, hogy kialakult benne a szégyenérzet, de ez még nem gátolja meg abban, hogy összepiszkítsa a lakást. És nem jelez, ha le kell mennie, illetve néha onnan veszem észre, hogy el akarja kint végezni a dolgát, hogy odaül az ajtó elé, szépen csendben. Ha nem járok arra, észre sem veszem.

Azt mondják okosok, hogy fontos a rendszeresség is, bár az előző kutyánknál sem számított, de Lulu minden reggel 6-kor, aztán reggeli után 7-kor, majd mielőtt indulok itthonról egy rövid pisire és este is határozott időben megy le, illetve napközben is kiviszem ha itthon vagyok. Néha már megússzuk az estét tisztán, néha már egy bepisiléssel is kibírja a napot, és a tegnapi nap kivételével a kakit már teljesen hanyagolta, a pelenkát pedig már elhagytuk, mert arra csak nagyon ritkán jutott eszébe csinálni valamit, és össze is zavarta. Remélem egy éves korára változni fognak a dolgok, másban nem bízok, csak hogy addigra nem csak érti, hanem be is tartja a szabályokat. 

Ma először fordult elő, hogy nem Lulu ébresztett, hanem pont fordítva, én őt vertem fel az álmából hajnali 6-kor, és talán ennek is köszönhető, hogy éjszaka nem piszkított be, szintén először. Szerintetek ünnepeljek, vagy várjuk még ki mit hoz a nap hátralévő része?

Nem tudom Lulu hogyan lesz szobatiszta! Napi 20 pisit, és 5 kakit mégis hogy lehet megtanulni úgy szabályozni, hogy reggel és este jöjjenek csak?

És olyan, mintha semmit sem tanult volna ez alatt a hónap alatt. Tegnap este próbaüzem volt, már nem volt bezárva éjszakára a dobozába, erre mintha hetek óta nem esett volna le neki, hogy mi miért történik, ugyanúgy bepisilt és bekakilt ahogy szokott. A fene sem érti ezt, az előző kutyánk ugyanezzel a módszerrel egy hét alatt vált teljesen szobatisztává, a felügyelet és a jutalomfalat megtette a hatását.

Mivel mostanában elég sok bulldogos gazdival beszéltem azért a fajtaleírások mellé, hiánypótlás gyanánt hozzátenném, mivel sehol sem írnak róla, hogy a francia bulldog az esetek 90%-ban nagyon nehezen lesz szobatiszta, ami ellentmond annak, hogy több helyen is kifejezetten ajánlják lakásba. A legtöbb gazda egyébként 7 hónapos korától egészen másfél éves koráig bezáróan nyilatkozott a megkérdezettek közül, de volt egy kirívó eset is. Találkoztam egy 2 éves kannal és a gazdáival, akiknek a második kérdésük az volt hozzám, hogy Lulu miként áll a szobatisztasággal. Elmondtam a tényállást, hogy azért minimális javulás tapasztalható, mire megnyugtattak, hogy az ő kutyájuk még mindig nem az. Ha ez nálunk is ilyen ütemben fog alakulni, akkor azt hiszem beszerzek egy macskaalom-dobozt, és arra szoktatom hosszú távon. Vagy ez hülyeség, és ne legyek ennyire türelmetlen és vészjósló?

Update: Amíg ezt a bejegyzést megírtam, bekakilt az előszoba közepére, még csak nem is a pelusra. Hozzáteszem, fél órája sincs, hogy feljöttünk a sétából!   

... ugyanis mint már említettem vannak jobb és rosszabb napok, van amikor sikerül a pelusra, van amikor az utcára is, de ilyen még nem volt a három hét alatt! Ma reggelre Lulu nem pisilt be, még a pelusra sem, és nem kakálta össze az előszobát sem. Sőt fel sem ébresztett, így csak fél 6 után riadtam, de amikor levittem, rögtön végezte a dolgát. Remélem mostantól egyre több ilyen reggelünk lesz!