"Szomszéd" címke archívuma

Emlékeztek arra, hogy az alattam lakó öreglány mennyire megkeserítette az életünket? A minap megint üvöltözött velem, mert állítólag lespricceltem az ajtóját valamivel. Na ja, pont spriccelgetni van időm! Erre mondtam neki, hogy ha még egyszer lebuziz, meg fenyeget, ráhívom a rendőrséget, és feljelentést teszek, melyben a lakóközösség több mint a fele támogatott.

De képzeljétek mi történt tegnap reggel! Állok a trolimegállóban, jön az egyik lakó, és beszélgetésbe elegyedtünk (hozzátartozik, hogy jött egy másik lakó is, de ő meglátott, és átment a másik oldalra, hogy ne kelljen köszönni) amíg én várakoztam. Ő mesélte, hogy a Tücsinéni árulja a lakását, és úgy néz ki, hogy rövid időn belül megszabadulunk tőle. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid lesz az az idő, ugyanis tegnap délután jöttek érte teherautóval, és estére ki is rámolták.

Fellélegezhetünk azt hiszem, nála szarabb szomszédot még nem látott ez a világ, és akárki vette meg a lakását, vagy veszi meg, csak jobb jöhet. Isten áldja azt, akinek a költözése köszönhető! Örömtánccal, tapssal, és pezsgővel kellene ünnepelni őt, itt lent az udvaron!

Valaki a házban az egész lépcsőházat teleszórta asztali sóval, ami nem csak azért nagyon idegesítő, mert a felét már behoztuk a csokoládébarna greslapra, meg azért, mert Lulu kis lábait baszogatja, hanem azért is, mert a betonlépcsőt és a beton függőfolyosót gyönyörűen szét tudja marni.

Lulu megkapta ma az "utolsó" oltását, és olyan kis rendesen viselte, hogy mint apát, ez büszkeséggel töltött el, nem is kicsivel. De azzal is örömet okoz, hogy már ismeri a kacsa, a laszti, az ül, a vár, a bot, és az ügyes szavakat. Majd egyszer bemutatom videón, mit művel amikor kiejtem a számon a laszti szót. Pörög körbe, és keresi a labdát!

Volt is nagy bánat, amikor ellopták a zárt udvarról a piros színűt, de nem bírtam sokáig, vettem helyette egy sárga alapon, fekete halálfejest, ezzel is jelezve haragomat a tolvaj felé, aki valószínűleg az egyik kedves szomszéd volt, talán éppen a buzizós öreglány. De nem találgatok, helyette inkább nagyon hangosan és örömködve szaladgálunk a labda után az udvaron, amennyire csak bírunk, ezzel is jelezve, hogy nem érezzük a piros színű hiányát.

Remélem aki elvitte, az is boldogan kergeti a lakásában, mert gondolom ott játszik vele, kihozni már nem meri. Pedig az lenne az igazán bátor tett, nem az, hogy éjszaka lelopózik az udvarra, és kiszedi az egyik parkoló kocsi alól, aztán ellopja.

Tényleg immunis lesz egy idő után az ember arra ha sorozatban lebuzizzák, és napról-napra az a reggeli műsor, hogy kilépve a lakásból, az első mondat amit hallok, valamilyen köcsögözés. Már kicsit sem sért, nem érzem a bántó szándékát, az élét, a kegyetlenségét, csak simán nevetek rajta, ahogy mindenki más. Megrántom a vállam és megyek tovább, mintha semmi sem történt volna.

Az új szomszéd, aki már nem is olyan új, hiszen több mint egy éve itt lakik, baromira nem váltotta be azokat a reményeimet, melyeket elsőre gondoltam, sőt mindhárman imádjuk. Ennyit a megérzéseimről ...

Tegnap délután például ő vitte sétálni Lulut, mert nekünk kivételesen nagyon húzós napunk volt és  szegényt nem akartuk egész napra egyedül hagyni. Ugyebár korábban is írtam már arról, hogy mennyire vicces teremtés Anna, de tegnap a sétáltatás után felhívott és elmesélte hogy zajlott a dolog. Lulu jobbra és balra, előre és hátrafelé is körbeugrálta ugyanis, majd az utcán a hátára dobta magát és játszani akart, pisilni alig, kakilni pedig egyáltalán nem akart. Ezt szokta meg tőle a kutya ugyanis minden áldott nap, hát gondolta minek változtasson, és rontsa el holni vécézéssel a találkozást! Ezt sakkoztuk ki, mert más oka mi lehetne, velem szépen jön láb mellett.

Egyébként ha így haladunk a szomszéd csaj megkedvelésével, akár még a két lakást is egybenyithatjuk és akkor nem kell kulcsot adni a sétáltatáshoz. Mert én bírom ám az ilyen jószomszédi viszonyt, ha még nem mondtam volna!

Az alattunk lakó öregasszony minden héten beszól valamit, én meg folyton azon csodálkozom, hogy ezt még nem ütötte agyon valaki? Nem miattam, hanem azért, mert isten bizony jobb lenne neki. Mert egyszerűen így nem élet az élet, hogy csak azért kel fel valaki reggel, és aztán azzal telik a napja, hogy kitalálja, kit és mivel basztathat!

(Egyébként én nem bánthatom, mert ígéretet tettem a fiának jó pár évvel ezelőtt, hogy nem verem meg, és állom a szavam, de vajon mindenki megtette ugyanezt? Nem hiszem!)

Átmegyek kutyás blogba azt hiszem, de szólj ha unod! A következő sztori is Luluról szól, azaz vele kapcsolatos, csak gondoltam felkészítelek!

Az történt ugyanis, hogy ma átszökött a szomszédba én meg közben dumáltam Annával, és szóba jött, hogy Lulut nem tudjuk lemérni, mert nem marad meg a mérlegen, pedig a táp adagolásához kellene a pontos súlya. Erre Anna felnevet: "De kis butusok vagytok! Hát magatokat mérjétek le, aztán a kutyával is és ki kell vonni egymásból a két számot, az lesz Lulu súlya."

Igazán hülyének érzem magam, de jó magamon nevetni. És különben is nem tudom mikor jöttem volna rá!

Azt még nem is meséltem, hogy min röhögünk hetek óta Édespofával. Van a házban nálunk pár érdekes figura, de Sáriról azt hiszem még nem írtam.

Ő az a típusú kikupálódott cigány asszony, aki egy pillanatra sem tud kivetkőzni önmagából ha beszélgetésről van szó. Egyrészt ömlik belőle a szó, másrészt pedig a romáktól már megszokott magas hanglejtéssel beszél, ergo minden szó üvöltve hagyja el a száját. És nem mellesleg a lányával lakik, akinek a férje is náluk héderezik, illetve a gyerekük is ott lakik, mindezt 30 négyzetméteren!

Az elmúlt hetekben nagy volt a jövés-menés, ugyanis Sarolta felújította a lakását, így a minap teregetés közben érdekes pár(ordításnak)beszédnek lehettem fül és szemtanúja. Sári éppen felmos, a bejárati ajtaja kitámasztva egy bárszékkel, miközben kintről finoman cirógatják a napsugarak az enyhén borvirágos pofácskáját. Aztán egyszer csak felrikolt:

- Gyere ide de azonnal, hogy baszná meg a kurva isten!!!
A lánya aki egyébként többszörös Mónika-show sztár, kirobog a konyhába, és szintén üvöltve:
- Mi van mááááááááá????
- Nézd meg mi van itt, itt van valami! Mi a faszt csináááátáááá, ide a konyha padlójára, te ...
- Mit majrézóóóóóóóóóóó máááááá, az csak a szék árnyéka!!!
Erre Sári egy pillanatra lefagyott, láttam futkározni azt arcán a megvilágosodás apró szikráját, de aztán, hogy mégis neki legyen igaza, már ha ez annak a célnak az érdekében jött ki belőle szintén óbégatva:
- Hogy a jó kurva anyádat, de rámijesztettééééééééé!!!

Itt pedig belőlem olyan szinten tört ki a röhögés, hogy be kellett rohannom a lakásba, nehogy aztán meglátva a jókedvemet, velem is elkezdjék a műsort, mely azóta is napi téma nálunk itthon. Mondhatni szállóige lett az utolsó mondat, melyet Édespofával már minden olyan dologra elismételünk, amiről tudjuk, hogy nem a másik követte el, hanem mi, vagy csak a sors fura fintora!

Lulu ma úgy kifáradt, hogy még arra sem volt ideje és energiája, hogy bepiszkítson a lakásba, pedig kétszer is itthon maradt cirka 3-3 órára.

Reggel voltunk a pataknál, ahol az ünnepre való tekintettel közel 20 kutya jött össze egy időben, így a kisasszony azt sem tudta kihez szaladjon. Találkoztunk egy tesóval is, akit szintén Lulunak hívtak, de ő török származásnak örvendhet és fekete-fehér színe volt, olyan amilyet én is szerettem volna eredetileg, amíg meg nem láttam az én kis gyönyörűmet.

Aztán amikor hazajöttünk, körülbelül délig aludt, utána pedig kivittük a Lupára, ahol közel másfél, de az is lehet, hogy 2 órát bohóckodott, és megint csak lefőtt, így nekünk lett egy kis időnk elugrani a Kohinoor étterembe megebédelni. Egyébként a hely nagyon gáz, de főleg koszos, amit ellensúlyoz a kedves felszolgálólány, és a szenzációs kaja. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki el tud tekinteni a lekajált abrosztól.

Este aztán egy rövid séta után megint csak itthon hagytuk a szépséget, és elmentünk megnézni a Jégkorszak 3-at, ami egyáltalán nem rossz, sőt. Ahhoz képest, hogy mindketten megfogadtuk, hogy semmilyen olyan filmet nem nézünk meg aminek a címe után 2-nél nagyobb szám szerepel, ergo folytatás, egész kellemes meglepetés volt, talán még jobb is mint a második rész volt. (Amit szintén véletlenül csíptem el az HBO-n, Édespofa nem is látta.)

Most pedig már a késő esti kakin van túl Luluka, amit a szomszéd házban élő Alfréddal együtt ejtett meg, láthatóan nagyon jólesően. Már fekszik is a helyén nagyon boldogan rágcsálva álomba saját magát, és Öribarit is!

Úgy tűnik nem csak nekem volt kemény az elmúlt éjszaka, hiszen nem messze tőlünk buli lehetett, így a környék visszhangzott a basszusoktól, ami ha jól gondolom nem a Szigetről hallatszott el Zuglóig. Aztán a szomszédnál sem lehetett eseménytelen az éj, ... vagy a hajnal, látva az ajtaja előtti felfordulást.

Szegény Lulu is össze volt zavarodva, és rémálmok is gyötörték, gondolom ezt a hangokból, melyeket kiadott. Lefekvés előtt még mi is jól összezavartuk, és szegény nem tudta eldönteni mi van, ugyanis vidéken az ágyunk mellett aludt a kennelben, itthon meg az előszobában szokott, de ez most nem akaródzott neki. Szépen benyafogta magát a szobába, hiszen nem hülye, hogy egyedül aludjon! Én pedig a magam részéről 11-től hajnal 2-ig forgolódtam, de nem a fenti dolgok miatt, hanem egyszerűen nem akaródzott aludni. Rémálmok cikáztak a fejemben, kastélyokról, Ogre komáról, fej nélküli macskákról, és valami repülő alkalmatosságról, ahonnan a kastélyt lőtték.

Véletlenek nincsenek, legalábbis ezt szokták mondani, pedig most véletlenül nyomtam rá az új bejegyzés gombra. De ha már így történt, akkor megosztom veletek, hogy milyen mocsok emberek járnak mifelénk, és gyorsan kattintok egy képet is az alkotásukról.

Szóval az van, hogy körülbelül fél éve felépítettek két új házat a közvetlen szomszédságunkban, ahová aztán aranyos családok, sok gyerekkel és még több kutyával beköltöztek. Nem szemetelnek, rendszeresen nyírják a füvet, nincs hangoskodás, rendszeresen tollasoznak a kertben, nem túráztatják a motort, azaz tekintettel vannak másokra, és napról napra szépítgetik a környezetüket, és ezzel az enyémet is. (A tollas szép!) Például a héten az utca felőli frontot teljesen rendbe hozták, díszkavicsot szórtak le, virágokat és cserjéket ültettek.

És itt jön a képbe a mocsok, akinek szüksége volt három kis bokorra, és baszki ellopta! Tegnap reggel arra mentem le, hogy a kedves emberek nézegetik az utánuk maradt lyukakat, és lehajtott fejjel, halkan beszélgetnek. Ezek után nem tudom lesznek-e újabb növények, és azt sem tudom van-e értelme egyáltalán bármit tenni, amíg ilyen az emberek hozzáállása a dolgokhoz. És sajnos nem egyedi esetről van szó, de ezt gondolom ti is tapasztaljátok. Tavaly a mi házunk udvarára is ültetett az egyik szomszéd három fát, és két napon belül annak is nyoma veszett. Ráadásul nem hogy lapított volna az illető, hanem még büszke is volt a tettére, és felemelt hangon újságolta, hogy ő tépte ki őket, mert zavarta a parkolásnál. Pedig nem volt zavaró, mint ahogy a bringám sem az oszlop mellett, aztán az is eltűnt. És a kocsibeálló mellett sem lett volna zavaró az a pár kukacvirág, aminek a magvait elszórtam, de egy barom úgy döntött, ráönti a meszes vizét ami a lakásfelújítása közben keletkezett.

Egyébként meg totálisan elegem van már abból, hogy az ilyen viselkedés jellemez minket. Tényleg így kell, hogy legyen? A magyar ember legfőbb ismérvei a lustaság, a tolvajlás, és a "dögöljön meg a szomszéd lova is" hozzáállás? Én nem akarok ilyenek között élni. 

Most már tudom, hogy ha a szomszédasszonyom elhatároz valamit, akkor bizony eltántoríthatatlan a dologtól és kitartó mint egy öszvér. És ő bizony úgy döntött, hogy minket etetni fog, ha törik, ha szakad.

Mi viszont nem szeretjük a főztjét, mert akármit csinál, annak olyan szaga és íze van, mintha egy disznóvágásról érkezett volna, és csöpög a zsírtól. Mivel a szemébe ezt mégsem mondhatjuk meg, a finom utalásokra meg nem reagált, így aztán fellélegeztünk amikor vegetáriánusok lettünk mindketten, és szóltunk is neki, hogy nagyon szépen köszönjük, de többé nem kérünk vacsorát, mert már nem eszünk húst. Azt hittük ez a húsimádó szakácsnőnket majd jól kiüti, és soha többé nem kapunk a kosztjából, de nem így lett. Hetente kétszer, háromszor még így is hoz nekünk kaját, amelyben ugyan hús nincs, de mintha ezzel semmi sem változott volna, mert a szaga ugyanolyan, és továbbra is csöpög mindenből a zsír.

Pedig isten áldása egy ilyen szomszéd, én mondom. Meg is ennénk az általa hozott cuccokat, de ha egyszer mindegyik olyan mintha ... Én még a macskámat, amíg volt, azt is jobb kajákkal etettem. Most mit csináljunk? Sajnálom minden nap kidobálni azt a rengeteg, másoknak talán finom ételt. És igen, finnyás kis buzi vagyok, de legalább jószándékú. Nem ismertek egy rászoruló családot, akinek jól jönne hetente egy kis főtt kaja, és mondjuk nem Szegeden lakik? Mert oda azért nehezen juttatnám el.

Beköltözött a házba egy új lakó, akinek mindjárt a második napon sikerült leírni magát szerintem mindenki előtt. Azt történik ugyanis, hogy egész nap itt vannak, pakolnak, szerelnek, festenek, szépítkeznek. Egészen estig a legnagyobb csendben. Aztán ahogy 8-at üt az óra, hirtelen elkezdik tologatni a bútorokat, előveszik a fúrógépet és adnak egy taslit a hétvégi pihenésnek, a kertvárosi síri csendnek. Tegnap konkrétan este fél 10-kor kiköltöztek a lépcsőházba, és elővették a flexet. Annyi baj legyen persze, mi még nem aludtunk, csak tévét néztünk, amit persze a zajtól nem hallottunk. Talán csak a nyugdíjas lakókat verték fel a legszebb álmukból, így biztos ők is javasolnának pár kedvesebb bemutatkozási módszert, melyeknek a végén biztos nem mindenki úgy fogja őket emlegetni, hogy a Flexi Tuskó, meg a Flexi Picsa.

Egyrészt lehet írni egy pár kedves szót abban a témában, amiben most nagyon benne vannak, és a postaládák mellé ki lehet tenni, hogy a költözésük zajszennyezéssel fog járni, de azért mindenkit üdvözöl Klárika a 2/9 lakásból. Másrészt körbe is lehet vinni a papírt és a seggünket, így a bemutatkozás is letudva, de a legjobb mégis talán az lenne ha nem kellene semmiért elnézést kérni, csak mosolyogva bemutatkozni. 

Majdnem minden nap látunk kijönni a szemben lévő házból egy ipsét, aki rendelkezik egy ezer éves fehér Ladával, melynek az önindítója valami rettenetes hangot ad ki minden elinduláskor. Napközben persze csak áll itt a ház előtt, néha még azt sem, hiszen napokra eltűnik. Aztán előkerül a semmiből mint Batman, és éjjel 11 és hajnali 4 között nyikorog az ajtó, beindul a gyújtás, kerreg a gépezet, szenved ez a vén jószág. De vajon hová mehet emberünk, és vajon kinél volt, kivel lakik és hol, és persze mit csinálhat éjjelente máshol, és mit itt a szomszédban? 

Bakker, ez a csaj azt mondta a múltkor, hogy nem szokott itthon énekelni, erre most azt hallom a nyitott ajtón át, hogy minden második mondatát dalban mondja el.

Átjött ma bemutatkozni az új szomszédunk, ami nagyon kedves dolog volt tőle, főleg azért, mert ez nem mindenki számára természetes, és ez egyrészt nagyon szimpatikus dolog volt. Másrészt meg mivel nem akarok az első benyomás alapján ítélni, így majd megpróbálok pozitívan hozzáállni, akkor is ha nem túl jó érzéseim vannak vele kapcsolatban. Meg az is lehet, hogy mint olyan sokszor, most is becsapnak. Mármint a megérzéseim.