"Tenyésztő" címke archívuma

Azt hiszem ebben a korban teljesen természetes, hogy az ember számba veszi az eddigi dolgait, visszatekint, megpróbál kicsit lassítani, és új kihívásokat keresni. Én most élem meg azt az időszakot, amikor valami többet szeretnék, tartani valamerre, tartozni valahová, megtalálni és megvalósítani tán már rég elfeledett álmokat.

Van egy kis családom, Édespofa és Lulu, van egy kis lakásunk, de szeretnék még többet kihozni ebből. Egy kis házban képzelem el magunkat, ahol van egy kis tornác, egy kert, gyümölcsfák, pár bokor, egy kis csörgedező patak a kert végében, a teraszon pedig függőágy, mellette asztal székekkel, gőzölgő kávé. Nem nagy dolgok, simán megvalósíthatók! Nem kergetek olyan álmot, mely kivitelezhetetlen. Nem vágyom gyerekre, vagyis elnyomom azt, hiszen úgysem lehet. De helyette azzal akarok boldog lenni amim van, és egy kicsit többel.

Eddig nem éreztem késztetést házasságra, de amióta Édespofával vagyunk így ketten együtt, minden más lett. Gyűrűt nézegetünk, és ezt teljesen komolyan gondolom, nem csak egy ámokfutó gondolat, ami oly sokszor kerített hatalmába a múltban. Ott szeretnék állni a barátainkkal a hátunk mögött az emelvényen, és kimondani az igent! Aztán hazamenni a kis házunkba, és kerti partit adni, majd elutazni egy csendes, olasz kis faluba, le a tengerhez, és kéz a kézben sétálgatni esténként, míg Lulu a lábaink között ugrál, vagy kergeti a a parton megpihenő habokat.

Régi nagy vágyam volt egy kutya is, melyhez gyerekkoromban a szülők nem járultak hozzá, de ehhez ma már nem kell az engedélyük, vagyis inkább azt hittem, hogy nem kell, de mindegy ez más lapra tartozik. A lényeg, hogy mióta Lulu megvan, egyre inkább érzem, hogy a régi gondolataim, miszerint úgysem tudnék felelősségteljes gazdája lenni egy kutyának, egyik pillanatról a másikra, szertefoszlottak. Megtudtam ugyanis, hogy képes vagyok boldoggá tenni egy kutyát, képes vagyok levetkőzni minden önzésemet, és átadni a szeretetem, a feltétlen szeretetem egy ilyen tündérnek. Viccesen hangzik, de egy időben azt hittem ez emberekkel sem megy, nemhogy egy állattal. Erre tessék, semmi más nem érdekel, mint Lulu boldogsága.  Azt akarom, hogy minden pillanata amit velünk tölt, öröm legyen a számára. És azt is gondolom, hogy ha meglenne az a kicsi ház, akkor bizony vennék még egy szukát, egy jó családból valót, és igen, elmennék egy jó hírű tenyésztőhöz, megtanulni a szakma fortélyait, hogy én is megpróbálkozzak a fajta tenyésztésével. Ez tenne igazán boldoggá!

35 vagyok, mitöbb lassan 36! Megpróbálok egy kicsit még inkább odafigyelni a belső hangokra, követni őket, mert tudom, hogy ez a jó út. Megpróbálni a legtöbbet kihozni abból ami van, és ha tehetem, még egy kicsit többet. Remélem mindenki támogat!

Nem tudom mások akik kutyát választanak maguknak, hogy csinálják, de mi tegnap elmentünk megnézni ezeket a csöppségeket, és ugyan álomszépek voltak de mégsem hoztunk el egyet sem. Pedig kép alapján a kislányba már szerelmes voltam, de amikor odaértünk, semmilyen bizsergést nem éreztem. Nem éreztem, hogy ő az enyém kell, hogy legyen és nem lehet senki másé. Nem volt szerelem első látásra!

Természetesen nem vagyok benne biztos, hogy ennek így kell történnie, de eddig a tapasztalatok mintha azt mutatnák, hogy csak azzal a kis jószággal lett hosszú távú a kapcsolatunk, amelyikkel rögtön szerelembe estem, és szinte megbabonázott. De kétségeim is vannak ezzel kapcsolatban. Szerinted kell érezni bármit is? Nem elég ha csak felkapom azt amelyik tetszik, és elhozom, lesz ami lesz alapon?

Úgy tűnik elég bizonytalan vagyok ezekben a dolgokban, ezért jó lenne ha elmesélnétek, ti hogyan választottatok állatot. Vagy ő választott titeket? Ajándékba kaptátok, és már nem volt választási lehetőség? Meséljetek, mert ha a megérzéseket félretesszük, a józan ész bizony azt mondatja velem, hogy igenis el kellett volna hozni a tegnapit, hiszen olyan gyönyörű volt, hogy nem mostanában találok majd még egy ilyen szépséget. Vajon fogadjam meg a belső hang szavait, vagy rohanjak érte vissza amíg el nem viszik?

Egyébként a fent leírtak alapján úgy tűnhet, hogy totálisan ráparáztam a kérdésre, de tanúkkal (Édespofa, Zizike, Viki, és a fél Facebook, illetve mindenki akivel az elmúlt pár napban beszéltem) bizonyíthatom, hogy nem így van. És egyébként is minden eddig kitöltött teszt azt mutatja, hogy jó gazdi válhat belőlem, illetve minden fajtakereső szerint a buldog az első 10 típus között szerepel, amelyik illik hozzám. Képeket, fajtaismertetőket és hirdetéseket pedig nem is nézegetek sokat, csak úgy cirka 5 órában a napból. Úgyhogy nincs para, csak megfontolom a döntést alaposan.