"TheItalianJob" címke archívuma

... és én gratulálni szeretnék minden helyezettnek, nyertesnek, de legfőképp az általam személyesen is ismert Katicának és Amby-nek, akik Helyi érték kategóriában végre idén elsők lettek, hozzáteszem teljesen megérdemelten.

Továbbá itt szeretném megköszönni a nevezéseket, mellyel bejutottam az első 100 legjobb közé a Komplexen belül. Reményeim szerint ha az első, vagy a tavalyi 2. helyet nem is sikerül elérnem, azért talán a 10 legjobb közé sikerül idén is bejutnom. Drukkoljatok!

Ma megismételtük azt amit tavaly is tettünk, csak Ella és nem Bálint napján, de most azzal a különbséggel is, hogy semmi ajándéknak valót nem találtunk, így elhalasztottuk a szerelmesek napját egy másikra. Talán majd Sára napján megtartjuk.

Aztán késő délután felmentünk Mohikánhoz, aki rám mindig (a blogjában és személyesen is) nagy hatással van, és most nem a megjelenésére gondolok, bár az sem kutya, hanem a pozitív kisugárzására. Azt hiszem kevés ilyen ember van mostanában körülöttem, pedig direkt keresem őket, és totál nyitott is vagyok. Mégis, mint tűt a szénakazalban .... Amby-ék meg ritkán járnak haza.

A másik dolog amit az este folyamán megfigyeltem, hogy mennyire jó látni, ha két ember ennyire passzol egymáshoz. Komolyan mondom, teljesen odáig és vissza voltam tőlük, hogy Mohikán vacsorájáról már ne is beszéljek. Volt előételnek valami szószos csoda pirítóssal, aztán egy mennyei leves, végül pedig egy spenótos tészta. Ha nem tudnám, hogy már választott szakmát és hivatást a srác, akkor azt mondanám, hogy menjen azonnal szakácsnak, mert valami belülről jövő titokzatos érzékkel és szeretettel készíti el az ételeket. Még egyszer köszönjük a meghívást!

Éppen a minap magyaráztam Édespofának, hogy jön vissza az italo-disco stílus az élvonalba, és biztos újra előveszik majd a Tarzan Boy-t is, hiszen annál nagyobb fricskát nem lehetne előtúrni sehonnan sem, ha már retro és olasz. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy én is hozzátegyek valamit a The Italian Job sorozatához, és bemutassam egy kicsit az idei olasz dizsik hangulatát. Kezdjük is mindjárt a sort Bottin-nal, a velencei DJ-vel, aki jó pár éve pörgeti a lemezeket, de a No Static méltán lehet híres a világ más tájain is. Kicsit frissebb mint Jovanotti, nem?

Ha pedig ez tetszett, akkor már nincs megállás, tessék szépen megismerkedni a The Diaphanoids nevű bandával is egyenesen Vatican City-ből. Ugyanis Simon Maccari és Andrea Bellentani nevét még biztos hallani fogjuk az idén, ha másért nem, hát az Astral Weekends kapcsán, ami szerintem az utóbbi évek egyik legjobb olasz tánczenéje.   

Mindenki nagyon okosakat írt mostanában mindenféle blogos dologgal kapcsolatban, így én butuskának is érzem magam a többiek mellett, de nektek nem kell, hiszen próbálok okosodni vagy inkább okoskodni?!

Itt van példának okáért Wyctim írása arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a blogolásnak, továbbá arról, hogy mennyire látszik a blogger személyiségének változása az írásain keresztül. Hát én is biztos sokat fejlődtem mióta blogolok, néha lefelé és nem felfelé, de azért többnyire igyekeztem színvonalas, másokat is érdeklő dolgokkal megtölteni az oldalakat. Nem szoktam semmit bánni, és utólag sajnálkozni, de van pár post amit most már nem úgy írnék meg ahogy. Talán egyszer ki is törlöm majd őket.

Tényleg! Ilyet illik csinálni a Blogetikett szerint? Mert ugye ilyenünk is van, és én örülök neki. Valójában tökéletesen megfogalmazta Amby az én gondolataimat is ezzel kapcsolatban. Hozzá, nem is tennék semmit, csak egy megjegyzés: én nem rakom ki a kis bannert, mert ugye több pontban sem felelek meg neki. Ettől az még jó, de amíg én nem úgy gondolok pár dolgot ahogy, addig álszent dolog lenne mutogatni Pazzo verejtékes és eredményes munkájára, amint ide téved egy idióta. Én kitörlöm az ilyeneket, bár azért azt hozzá is teszem rögtön, hogy eddig 2, azaz kettő hozzászólás ütötte meg nálam a plafont.

Egyébként pedig a blogom eléggé közösségépítő, így nem szabályozok semmit, csak hagyom menni a dolgokat a maguk útján. Az a szabály, hogy nincs szabály! Nálam lehet beszélgetni egymással a kommentboxban, sőt imádom amikor én szinte hozzá sem teszek semmit, csak megy a dumaparti a témában. Ez jó érzés nagyon, és köszönöm nektek, hogy ennyire lelkesen, és egyre többen dumáltok bele a napi agymenéseimbe.

Aurus pedig tegnap egy érdekes tanulmányt rakott ki magához, a magyar bloggerekről és viselkedésükről. A lényeg tényleg csak annyi ez ügyben, hogy akár közszolgálati (szerintem majdnem mindegyik az) is lehet a blogod, de szeresd csinálni, és csak addig csináld amíg élvezed is. Én mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy lassítanom kellene. Kicsit sok vagyok már magamnak is, a való világ pedig kezd eltávolodni. Túl sok rovatot csináltam, túl sokat kommentelek, túl sok a napi bejegyzések mennyisége, és ahogy Amby (vagy Anyuha) is mondta a múltkor, ezt is bevennék a Blogetikettbe. Mármint azt, hogy kicseszés az olvasókkal napi 1-2 postnál többet írni, mert ettől előbb vagy utóbb követhetetlen lesz a blog.

Aztán a végére hagytam a legizgalmasabb bejegyzést amit tegnap olvastam a blogolásról, méghozzá egyik új kedvencemtől, aki a Tényleg Pornó blogot írja, és ki is raktam az oldalsávba, mert azt hiszem példás az őszintesége és hűsége a témái iránt, ráadásul baromi jól ír. Nah, ennyit a seggnyalásról, most jöjjön a lényeg! Ami nem más, mint az, hogy ttl-nek az 52. bejegyzésében jutott eszébe bemutatkozni, de ugye jobb későn, mint soha. Főleg, mert például én még sosem tettem ezt meg. Elkezdtem ezt a blogot, de nem úgy ahogy kellett volna, de legalább is nem úgy, ahogy ma kezdeném.

Nem mondtam, hogy Gus (azaz Róbert) vagyok, Nagyatádon születtem még akkor amikor az Abba megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált a Waterloo-val, és pár nappal később mint Hilary Swank. Tizenéves korom környékén kezdett egyre inkább tudatosulni bennem, hogy meleg vagyok, bár akkor még csak úgy éreztem nemes egyszerűséggel, hogy nem vagyok normális. Sok nehézség árán jutottam el aztán úgy 15-17 éves korom környékén odáig, hogy elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok, és nem akartam már utálni magam tovább. Érdekes, de ezt az első pszichológusnál tett látogatásom alkalmával mondtam ki először, valószínűleg annak hatására, mert el akarta velem hitetni, hogy pár további gyógyszer beszedése majd megoldja minden gondomat. Remélem sorstársaim érdekében, hogy azóta a hölgy már nem praktizál! 17 voltam mikor Pécsre költöztem, ezzel a családi fészket magam mögött hagyva, és önállóan elkezdeni a felnőtté válást és a felelős gondolkodást. Nehéznek nem volt nevezhető így utólag, de ezért köszönet Nórámnak, Gyulának és Tominak. Ők sokat segítettek akkoriban, hogy könnyedén ráncba szedjem magam. Budapestre költözésem előtt laktam még egy évet Kaposváron is, ami hála egy azóta sem felejthető pasinak, szörnyű rémálom volt, és azóta bizonyos részleteit ennek az időszaknak sikeresen töröltem is. Ellenben más oldalról megnézve, egyes elemeiből sokat tanultam! Olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig nagyon is befolyásolják az életem, de szeretném azt hinni, hogy már csak jó irányba. Budapesten aztán belevetettem magam a nagybetűs életbe, amit 25-26 éves koromig nem is untam meg. Szerettem pörögni, táncolni, lazulni, pasikkal vagy nélkülük. Aztán mint aki 180 fokos fordulatot vett, hirtelen állatira utálni kezdtem a dolgokat és ha nem jön ez a lakás, a felelősség és Édespofa, akkor nem tudom mihez kezdtem volna. Most élek és ráadásul boldog vagyok!

A blogolást Martini-nak köszönhetem, aki felelős a névadásért is, hiszen ő nevezett el Gus-nak. Kezdetben fogalmam sem volt mit akarok itt kezdeni, de nagyon tetszett a barátom oldala, ami azóta már nem él, így próbáltam én is hasonlóan izgalmas dolgokról írni, de eleinte főként zenékről. Aztán fokozatosan kialakult a sajátos stílusom, majd pár sikeresebb bejegyzés után elszaladt velem a ló. Persze iszonyatosan szeretem, talán azért is, mert gyerekként is írtam naplót, novellákat, verseket és ezért a blogolás csak újra kihozta belőlem az írás iránti szeretetet és elkötelezettséget. Tehetségem ugyan sok nincs hozzá, de igyekszem ezt mással pótolni, hogy számotokra is élvezhető legyen a postok olvasása. Hiszen a sikerélmény nekem is kell! A kockás füzettel ellentétben, itt a visszajelzések az igazán fontosak. Van olyan hozzászólás ami napokig foglalkoztat, rágódom rajta, vitatkozom magammal miatta és változom közben talán teljesen más irányban. Ami fontos még, hogy nyitottabb, elfogadóbb és kevésbé érzékeny lettem idővel, és ezeket nektek, részben pedig ennek a naplónak köszönhetem. És azt is, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akikkel jó barátság alakulhatott ki közöttünk. Most ott tartok, hogy már én igyekszem másokat rávenni és bátorítani, hogy írjanak sajá blogot. Három emberkét már sikerült, akikhez remélem majd Csabb is csatlakozik!

A folytatást még nem tudom, de abbahagyni mostanában nem tervezem a dolgaimat, de lassítani muszáj lesz, bár ez nem biztos, hogy a minőség rovására kell hogy váljon. Majd kevesebb bulvár lesz! Ami miatt még egy kicsit vissza akarom fogni magam az az, hogy alaposabban tudjak más felé is fordulni, legyen több időm Zslatira, a barátaimra, biciklizésre, strandolásra, olvasásra, főzésre, filmekre, ... Persze az is előfordulhat, hogy csak átszervezés kérdése az egész!

Új kategóriák és szabályok vannak a Goldenblog versenyben, aminek nagyon örülök, de fingom sincs, hogy én melyikbe is tartozom igazán. Kyan egyszer azt mondta, hogy az én blogom közösségi, Amby szerint pedig bulvár. Szerinted?

Mondjuk nevezni nem fogok, hisz hiú ábrándokat nem kergetek, de az Italian Job benne lesz remélhetőleg és nyernek is. Hajráááááá!

Azoknak akik esetleg aggódtak volna (mert én aggódtam, így úgy gondolom mások is). Szóval Amby és Katica nem tűnt el, csak elköltözött ide. A jelszó pedig majdnem két hét után megfejtésre került, így most én is megosztom veletek: tom0rrown3v3rd1e2 (már ha kéri az oldal).

Aztán hírek érkeztek Ogre barátunkról is, aki szintén nem tűnt el, bár sokáig nem jelentkezett. Nem azért mert nem akart, csak nem tudott, ugyanis a légióból nem nagyon engedik telefonálni az embert az elején. Szóval jól van, már vége felé ér lassan a kiképzés, lesz nemsokára bankszámlája, meg telefonja és néha szabadnapja is. Remélem minket is felcsörög majd és akkor mesélek többet is.

Katt a képre és nagy lesz belőle, amit akár háttérképnek is használhatsz! (Egyébként Édespofa munkája.)

Fcking a blogtali után összeszedte magát egy kicsit végre, és írt egy egész jó bejegyzést filmekről, sorozatokról, a bibliáról és még sok másról: "... Sokat tanultam ebből a sorozatból. Nem vagyok oda a politikáért, az amerikaiért is csak mostanában. Viszont már értem a választási rendszerük, látom azok hibáit, és látom hogy ezek ellenére is fényévekkel előttünk járnak. Hogy szop-e ma Obama, vagy Hillary: képes voltam az előválasztások során fennmaradni éjjelenként. A szuperkedden, és ilyenek... És néztem a CNN-t, és olvastam az Index idevágó blogját. ..."

Az Italian Job-on pedig novellát lehet írni közösen, melynek alaptörténete: "Mi történhetett Amby-vel és Katicával!" Eltűntek ugyanis, legnagyobb sajnálatomra.

Kyan befejezte a blogolás, a miértekről pedig egy Utóirat formájában nyilatkozik: "... 22 éves koromtól egészen eddig követhettétek végig életem mozzanatait. Javítások nélkül ezeket a bejegyzéseket vallom magaménak: egy kis faluból jöttek fel egy nagyvárosba, némi emberi jussért, hozzájárulni az örökhöz. Rokonuk volt a kétségbeesés, de a büszkeség is, sőt, néha a boldogság: mindezek egyidősek Kyannel. Egy évig szinte itt éltem és szerettem, mert nem mertem egyedül kinézni a nagyvilágba, kellett valaki, aki fogja, szorítja a kezem. Az a valaki az a 30, 40, 50 ember volt, aki valaha is hozzátett valamit ehhez a bloghoz. Nekik köszönöm, meghálálni soha nem fogom tudni. ..." Azt hiszem nem csak én sajnálom, hogy nem ír többet!

A Principal-on újabb lemezeket lehet letölteni egy pár hetes kihagyás után, melyek közül mindenkinek a figyelmébe ajánlom a Depiness Factory elnevezésűt. Tökéletes lemez, olyan előadókkal mint a Depeche Mode, a Portishead, a Bush, Yoav, Unkle, vagy Heather Nova.

Te lúzer vagy? A magyarok lúzerek? Shimmer erről értekezik, a Homár egyik cikkére reagálva: "... Aki plázába jár az sikere ember nem lehet - tehát ha 9-6ig dolgozom és kénytelen vagyok valamelyik plázában vásárolni, akkor én plázacica kategória vagyok? Tudjátok mit, mindennap járok plázába, mert a MOM Parkkal szemben dolgozom és az ottani pékségben veszem a zsömlém ..."

Zarek még a nyafogást is kurva jól adja elő, figyeld csak: "... Elgondolkodtam ma a bocsánatkérésről, megbocsájtásról. Megjött ugyanis az a bocsánatkérés, amire vártam, de annyit késett, hogy hiába érzem, hogy őszinte, már nem tudok mit kezdeni vele. Különösen, hogy majdhogynem felszólításra jött. Én megbocsájtok. Hát persze hogy. De és akkor mi van? ..."

A tovább után te is megtudhatod mit is üzennek nekünk egy videó formájában. Ti értitek biztosan, még ha én nem is.

Elolvasom »

Itt van valami, csak még nem tudom mi, és baromira idegesít, hogy nem értek semmit sem és keresem a betűket, meg a szavakat, hátha akkor nem hiányoznak annyira. Nem kellett volna elengednem őket, és most haragszom nagyon. Magamra.

Most voltak itt Katicáék, akiről egyébként megállapítottuk, hogy tiszta Julia Roberts és Audrey Hepburn hasonmás. Most már csak Amby-nek kellene az alteregóját megtalálni. A mi tippünk Sly és Shemar Moore, de a ti véleményetek szerint kire hasonlít a leginkább?

"Szóval, régen jártunk szépkishazánkban, régen találkoztunk barátainkkal és régen ittunk jófajta magyar pálinkát. Ezért a mostanában sokszor felhangzó "mikor jártok itthon?" kérdésre a következő választ fundáltuk ki:

2008. január 12-én kilenctől a Tandemben* gyűlünk össze baráti és blogtalálkozóra.

Az alaphelyzet: Katica 20. szülinapja és régnemláttukegymást

A terv: iszogatás, beszélgetés, féktelen jókedv (tetszőleges sorrendben)

A bonyodalom: ismeretlen emberek jókedvű megismerése

A könnyítés: ajándékozást kerüljétek, ha eljöttök, az elég nagy öröm már

Az alternatíva: Hello Kitty-s tetoválást, hennát, vagy kitűzőt viselők még nagyobb örömöt tudnak okozni

A katarzis: ha a Tandem bezár, áttesszük magunkat valami bulihelyre és hajnalig táncolunk

Eredetileg persze ez is máshogy volt, de a zártkörű VIP program, chippendale show és különkoncert helyett freestylenál és egyszerű életörömnél kötöttünk ki.

Ha jöttök, ide lentebb kommentbe, vagy Amby és Katica oldalára, illetve a day.hu programajánlóra jelezzétek - a lehető leghamarabb!

*A Tandem Cafeban az alagsorban leszünk jelenlegi tervek szerint. Olasz módi szerint dohányozni ott nem fogunk."

Lassan kezdem összeszedni magam a nyaralás után, hiszen a tegnapi érkezés óta sikerült majdnem 12 órát aludni. Áttették a repülőt, majd késett is egy kicsit, mert valami gáz volt a hajtóművel, így aztán éjfél lett mire hazakászálódtunk és hajnali kettő mire ágyba kerültünk. No, de kanyarodjunk vissza a történet elejére hisz rengeteg érdekes és tanulságos dolog történt velünk. Még mielőtt valaki azt várná a továbbiaktól, hogy építészeti csodákról és freskókról fogok regélni, azoknak csalódást kell okoznom, hiszen Amby szavaival élve, mi divattúristák voltunk.

Mindjárt érkezésünk estéjén vendéglátóink igazi carbonarát készítettek a megfáradt utazóknak, majd a kutyaséta után bevettük a szállást, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Egyrészt úgy nézett ki mintha Donatella Versace milánói menedéke lett volna (képek itt), másrészt nem volt áram, majd melegvíz és mint később kiderült a mosógép is kihívások elé állított bennünket. Mindezek ellenére ez inkább humoros és szórakoztató volt mint bosszantó, legalább is a mi kedvünket csak feldobta ez az igazián nagyvilági rezidencia a belváros közelében, amit megérkezésünk után 2 órán keresztül fedeztünk fel és rohangáltunk szobáról szobára benne. Másnap aztán finom mozzerellás reggelit ettünk, olyan sonkával ami után én is megnyaltam a tíz ujjamat, majd kirándulni mentünk egy gyár köré épített, de azóta már elég kihalt kisvárosba. Este a híres magyar vacsorán búcsúztatták Katicáék az elhagyott albérletet ami a mi ideiglenes hotelünkként szolgált, ahol találkoztunk végre Nellyvel, Myrtillel és még pár jópofa emberrel. Még aznap mikor az első metróra felszálltunk, felfedeztük hogy két kiállítás is van a városban amit mintha csak a mi kedvünkért rendeztek volna. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer David LaChapelle képeit és Vivienne Westwood ruhakölteményeit élőben megcsodálhatom, de most megtehettem. LaChapelle fotóiból közel 350 darab volt, melyeket több mint 2 órán át bámultunk, sőt vettünk egy csomó souvenir-t a bookshop-ban is, például azt az albumot, amit a neten horror összegekért lehetett volna megrendelni, de itt 50 euróért szinte utánunk dobták. Természetesen megnéztük az összes híres épületet is, bár sokadik unszolásra sem mentünk fel a Dóm tetejére! Amby szerint összesen két látványosság van Milánóban, az egyik az előbb említett, a másik pedig a temető, de mi ezek helyett kiállításokat, Armani boltokat és a Diesel üzleteit jártuk, meg persze a divat fővárosának leghosszabb bevásárlóutcáját, a Buenos Aires-t. A shoppingkörutak eredményeként felsorolni is sok cuccal gazdagodtunk, például én egy nagyon design-os Diesel karórával, édespofa pedig egy Philippe Stark tervezte, fekete Fossil-lal. Bementünk a világ egyik leghíresebb áruházába is, ahol csak úgy kapkodtuk a fejünket, Dolce, Chanel, Fendi, Jean Paul Gaultier és Louis Vuitton legújabb kollekciói között és nem tudtunk betelni a látvánnyal. Elárulom nektek az idei év divatszíneit is: szürke, fekete, fehér, lila! Esténként vendéglátóink társaságában aperetivóztunk, de péntek este megpróbáltunk bejutni Milánó leggizdább helyére, a Gattopardoba is, nem sok sikerrel. Helyette aztán egy másik diszkót látogattunk meg, ahol még én is táncoltam, pedig nem nagyon szoktam, maximum itthon, édespofám kedvéért. Ettünk finomakat is és már azt is tudjuk mitől 50 kilós minden olasz srác és csaj. Minden titok a táplálkozási szokásaikban rejlik! Reggel egy croissant esznek cappucinóval, majd ebédre egy szendvicset friss cuccokból készítve, aztán vacsorára egy kevés tésztát, salátát, de semmit sem túl fűszeresen és zsírosan. (Egyébként én simán bírnék élni Chino-n is!!!) A tömegközlekedés is érdekes volt és sokkal jobb rendszer él ott kint mint nálunk, sőt még olcsóbb is, de ennek ellenére a villamosok többsége például múzeumi darab és a metrókban sem a legújabb szerelvényeket használják. Egy jegy 1 euró és 75 percig utazgathatsz vele, míg a napijegy attól az órától érvényes amikor kiváltod és három ticket árát kell érte fizetni. Voltunk a környéken kirándulni is szerdán és egy csodálatos olasz falucskát néztünk meg a hegyek között Genovától nem messze, ahol aztán a jó időnek is köszönhetően még a tengerben is fürödtünk.

Egy szónak is száz a vége, a lényeg pedig nem változik tőle: nagyon jól éreztük magunkat! Remélem itthon mindenki élvezte a meghívott bloggerek bejegyzéseit, akiknek itt is még egyszer szeretném megköszönni a közreműködést.