"Universe" címke archívuma

Kellett nekem a Depeche Mode-ot, és a gyengécskén muzsikáló Sound Of The Universe című anyagot emlegetnem ma, máris itt van az album legrosszabb dalához készült vadonatúj klip. Csekély vígasz, hogy legalább a remixek között van olyan ami az én hardcore rajongó fülemnek is bejön. Nem rossz a Hervé remix és a Justus verzió sem, de azért nálam eddig a nem is hivatalos The Exploding Plastic Inevitable Dub viszi a prímet. 

Bizonyára elhamarkodott vélemény lesz ez a mostani, hiszen még csak fél napja hallgatom a Sound Of The Universe című új Depeche Mode albumot, ezért arra kérlek benneteket, hogy ne harapjátok le a fejem, ha esetleg nem értetek vele egyet.

Mert az van, hogy én eddig csak két korongot nem szerettem tőlük igazán, az Exciter-t, és a Songs of Faith and Devotion-t, de szerintem megvan a harmadik is. Ugyanis ez szerény véleményem szerint baromi gyenge anyag, holott nekem a szintén Ben Hillier közreműködésével készült Playing The Angel kifejezetten tetszett. Ebben nem kevés szerepe volt a hangszerelésnek, a remek daloknak, és annak, hogy recsegős, fémes, ipari volt a hangzás. Ellenben a Sounds Of The Universe kapcsán már szó volt arról, hogy Martin új kütyükbe szeretett bele, de ahogy hallom, ezek csupán prüttyögő hangokat tudnak kiadni, ugyanis a hangzás olyan néhol mintha gyerekeknek gyártott játékokkal készítettek volna vicces effekteket, és azokat vették volna fel szép sorjában. Még talán ez lenne a legkevesebb baj, ha erősek lennének a dalok, de sajnos egy-két kivételtől eltekintve ebben sem jeleskedik az új anyag.

Az első dal az In Chains és az utána következő Hole To Feed még csak-csak hozza a megszokott, vagy elvárt minőséget, aztán persze a Wrong is, de a negyedik nóta után mintha mélyrepülésbe kezdene az egész. Csupán a Miles Away környékén kezd megint felfelé ívelni a hangulat, de aztán jön a Jezebel Martinnal és megint andalogni kezdünk, persze csak azok akik eddig kibírták ébren.

Tehát öszességében nem a 2009-es esztendő legnagyobb csalódása az album, hiszen erre a posztra nagy eséllyel pályázik az új Prodigy anyag, de azért nagy durranásként sem fogok rá emlékezni, legalábbis úgy biztos nem, mint ahogy az A Broken Frame-re, a Music For The Masses-re, a Violator-ra, az Ultra-ra vagy akár a Playing The Angel-re teszem. 

Sajnálom srácok, de úgy tűnik én már örökre rajongó maradok, de csak minden második lemezt fogok igazán kedvelni. Lassan erre fogunk beállni. Ez sem rossz, csak tovább kell várnom a mindent elsöprő extázisra. Még jó, hogy eddig nem vettem jegyet a koncertre, pedig azzal akartam Édespofát meglepni a névnapján, de most majd agyalok máson.