"Változás" címke archívuma

Nagy kihívások előtt állok, emiatt egy kicsit át fog alakulni a blog is, szinte az alapoktól megváltozik majd rajta pár dolog. Például terveim szerint eltűnnek majd kategóriák, lesznek újak, néhány bejegyzésnek nyoma vész, melyek remélhetőleg senkinek sem fognak hiányozni. Lesznek újak is, de annyi minden van amit most meg kell élni, hogy nincs időm megírni, de majd lesz ...

... és kellene egy új sablon is, ha valaki tud nekem hegeszteni, örömmel venném. Keressen a gusvagyok@gmail.com címen.

Mindig, szinte hónapról-hónapra akadnak remek ötleteim, csupán mindegyikhez kivétel nélkül a pénz az ami hiányzik.

Az egyik, és egyben a legújabb, mely szerint kellene egy remek kis sátras kávézó a Rákos-patak partjára, közvetlenül a nyugdíjas otthon mögötti híd oldalába. Voltál te már ott egy napsütéses délután? Rengeteg bringás, kutyás, családos-babakocsis, és vidám nénike is jár arrafelé. Ha lehetne egy kutyabarát, bababarát, és bringabarát, nem csak szezonálisan működő boltot ott csinálni, én simán megtenném. A kutyáknak lenne friss vizet adó csap, a néniknek süti, a babáknak külön játszósarok, a bringásoknak, munkába járóknak, kirándulóknak pedig frissítők, kávé, sütik, olasz szendvicsek, ... Tudtad, hogy az egész patakparton nincs egy normális beülős hely? Óriási üzlet lenne!

Egyébként van már olyan ötletem is melyet viszontláttam, így most csak ezt az egyet osztom meg veletek, de ha van pár felesleges zsák pénzed, ne fogd vissza magad, elmondom a többit is, aztán fektess belém, és megsokszorozom. Utalod már a lóvét?

Ledörzsöltem egy csomó elhalt hámsejtet a bőrömről, hiszen végül is tavasz van, ilyenkor rügyezni kell aztán meg kivirágozni. Nem olyan nagy ügy, csak egy jó erős mosdókesztyű kell hozzá ... De később, sajnos csupán kíváncsiságból, merő naivságból képes vagyok a lefolyót is szétszedni, hogy megnézzem jó helyre kerültek-e, minden rendben van-e velük, pedig nem kellene ezt csinálnom. Mert ez a legnagyobb baj velem, hiszen merő csalódottságba torkollik amit művelek.

Új szelek fújdogálnak, úgy érzem, hogy ez a 2010 a nagy változások éve lesz. Tele vagyok tervekkel, álmok várnak megvalósításra, és az energiám is megvan hozzájuk. Majd szétrobbanok az energiától, azt hiszem ez a helyes megfogalmazás! És ez még csak a kezdet, mi lesz, ha nem várt dolgok is valóra válnak ... Például lottót is vettem ma!

Tudom, nem illik olyan embert kibeszélni a "háta mögött", akit nem linkelek, de pár mondat és kérdés erejéig azért mégis csak.

Mert nem tudom felfogni, hogy vajon valaki, akit már számtalanszor szembeállítottak téves képzelgéseivel, mégis miért ragaszkodik azokhoz továbbra is ekkora hévvel? Pedig próbálom megérteni, de segítség nélkül nem fog menni. És igen, akarok róla beszélni!

Mert rengeteg, megszámlálhatatlan hibás gondolatmenet, mások számára bántó berögződés, korlátolt pillanat, hazug gondolat volt (biztos van) az én fejemben is, de a változás, a gondolatok jó irányba terelésének szabadon engedése jó dolog. Elsősorban ezt is tartom a blogolásom egyik legnagyobb hasznának, hogy sokkal nyitottabb és befogadóbb lettem, pedig én is harcoltam ellene, de rájöttem, hogy hallgatni kell a jó emberekre, és kinyílni a világ felé, majd megpróbálni értelmezni, feldolgozni, magunkévá tenni, vagy csupán megfigyelni, minden félelem nélkül. Mert nem mindig vagyunk mi a legokosabbak, és nem hihetünk ebben állandó jelleggel. Félre kell rakni valahogy a rettegést, és nem szabad önteltnek sem lenni. Egy kicsit lejjebb kell húzni azokat a szarvakat, és észrevenni más szempontokat is, de főleg nem szabad önzőnek lenni.

Biztos zagyva ez így, de nem akarom megnevezni az illetőt, mert már jó ideje letettem arról, hogy vele vitázzak. Csak figyelem máshol, másoknál a hozzászólásait, és ledöbbenek mennyire semmi sem történt az agyacskájában, sőt talán pont az ellenkező hatással bír nála a blogolás, mint nálam. Mert ugyanazokat a számomra már rég a nevetség tárgyává vált strófákat (nőies buzi, nem "normális" buzik, a pride szánalmas, én egy félisten vagyok ...) szajkózza még mindig, és még mindig ugyanolyan meggyőződéssel, ahelyett, hogy a tettek mezejére lépne, ha már ... vagy kussolna!

Azt mondják, hogy ha egy nő (pasi is?) a hajviseletén drasztikusan változtat, akkor ott nagy lelki bajok lehetnek a háttérben, vagy valami óriási változásra készül. Már a hajon túl, ott alatta, vagy még beljebb, vagy mifene. Érted ugye?! Én meg ma eszméltem rá reggel amikor a lófarkam (Zizike szerint hülyén néz ki) próbáltam jobbra-balra zselézni, hogy már elég rég nyírattam a séróm majdnem kopaszra! Aztán meggondoltam, hiszen most sem fogom, inkább valami színre vágyom. Vörös? Pink? Narancssárga? Vagy csak kössek a fejemre egy színes kendőt?

Nekem még csak most esett le, hogy a Komplex kategóriánál van néhány változás: "Egyedüli változás a tavalyi lebonyolításhoz képest Komplex kategóriában lesz, ahol idén először - és csak ebben a kategóriában! - a nevezések száma is számít majd. Ugyanis idén nem indítunk automatikusan minden nevezett blogot, csak a 100 legtöbb nevezést kapott webnaplót. E 100-as listából választja ki a szakmai és a közönségzsűri a kategória győzteseit."

Tehát, amennyiben szeretnétek látni a blogot a Komplexben, és még érdemesnek is tartjátok az idei, eddig elég gyenge teljesítményem alapján, hogy bekerüljek, akkor itt lehet leadni a nevezéseket. Előre is köszönöm!  

A változás jó, én mindig is szerettem! Sosem értettem azokat az embereket akik az állandóságra szavaztak, mert az számomra olyan mintha egy helyben toporognának, én pedig bírom ha halad valaki. Már jó néhány hete motoszkál is bennem egy érzés, és azt hiszem lassan de egyre biztosabban tisztul ki a kép. Mindenesetre egy kissé kevesebbet fogok blogolni, ez látszik biztosnak eddig, mert lassan már kényszeresen művelem az írást, és ez nem jó sem nekem, sem nektek. Aztán szerintem kicsit többet fogok kimozdulni is, hiszen nem kell majd mindig a gép előtt ülni. Egyelőre ennyi látszik biztosnak. Jövök majd, de már nem kapok levegőt rendesen, és kicsit tisztába kell tennem a dolgokat. Belátni a korábbi hibáimat, de előbb szelektálni, és észrevenni, hogy hol követtem el őket. Sosem késő. 

Az egyik a fejfájás, ezért megyek a konyhába és beveszek egy Cataflam-t, egy kis türelmet kérek...

Nah, szóval remélem hatni fog nemsokára, mert lassan úgy érzem, hogy a szemeim kifolynak a fejemből, az orrom meg mindjárt vérezni kezd.

Azon agyaltam egyébként, hogy szerintetek vajon az életünk során hányszor kell megbocsátani a szüleinknek? Lehet, hogy csak az én családom ilyen problémás, de miért kell úgy lennie a dolgoknak, hogy mindig én érezzem mérhetetlenül szemétnek magam, holott semmilyen bűnt nem követtem el? Lakást akartunk venni, jobb életminőséget teremteni kettőnknek és jó dologba fektetni a pénzünket, ami idővel még hasznot is termelt volna. Nem kértünk semmi egetrengetőt ehhez, csak egy aláírást és pár év jelzálogot a mostani lakáshoz. Mégis miként jutott el a párbeszéd odáig, hogy azt kelljen a fejemhez vágni, hogy: "Az én segítségemmel te ne gazdagodj meg!"

Ami nem öl meg az keménnyé tesz, mint tudjuk és tapasztaltuk. Nem adjuk fel természetesen az álmainkat, de a megvalósításához már nem a szülői szeretet, támogatás, és segítségnyújtás eszközeihez nyúlunk.

A másik kavarodás a fejemben az ügyben van, hogy a hugim már tervezgeti az esküvő lefújását, pont a mi akciónk miatt. Kurvára nem ez volt a cél, mint ahogy az sem, hogy a szüleim össze-vissza hazudozzanak, keverjenek, hadakozzanak és leköpdössék egymást. Hála az égnek, mi Édespofával annyira más értékek szerint élünk, annyira másként gondolkozunk és olyan bensőséges a kapcsolatunk, amilyen nekik már sosem lesz, és gyanítom nem is volt, ha most így bírnak egymással viselkedni.

Aztán itt a munkahely kérdése is, mindkettőnk részéről. Egyrészt már jobban érzem magam az új helyen, másrészt a pénz és az előrejutás lehetősége kicsit sem kielégítő. Ennél én többre értékelem magam, többre vagyok képes és több pénzt akarok. Előrelépni nagyon kevés az esély, törtető és másokat a sárba tipró pedig nem vagyok, soha nem is voltam. Pedig úgy lehetne! Amit most néztem, ott lenne több fizetés és talán több lehetőség is, de lassan már állásszédelgőnek (nem tudom már hol olvastam ezt a kifejezést, de annyira tetszik!) érzem magam, ami nem szeretnék lenni. Biztos, kifizetődő, fejlődő, kreatív és élvezetes munkát szeretnék.

Annyi minden változni fog, hogy azt hiszem a fejem is ettől fáj, és erre úgy érzem, hogy a gyógyszer sincs hatással. Megyek le is dőlök újra, magamra húzom a takarót és kizárom a világot egy kicsit. Csak egy pár órára.

Addig is köszönet mindenkinek aki támogatott az Abaqoos-on keresztül, vagy bármilyen más úton. Teljesen meghatódtam a lelkesedéseteken!

Hazaértünk, jó is volt és szép is volt, sőt olyan lazák lettünk, mint csecsemőkorunkban. Erről is lesz majd szó, de most más.

Ti voltatok ezen a népszavazósdin? Mi már csak az utazás miatt is kimaradtunk belőle, de én személy szerint kicsit sem bánom. Már csak azért sem mert egyrészt értelmetlennek tartom a kérdéseket, másrészt egy ilyen politikai csatározás közepén nem hiszem, hogy a józan ész azt követelné meg, hogy ezen részt vegyek. Ennek nem most és itt lenne az ideje. Én azzal foglaltam állást, hogy itthon maradtam. Ilyet is lehet.

Holnap meg 10.-e lesz, egy hétfői nap, mínusz sok milliárd, megint két hét téma, a csapból is ez fog folyni, aztán meg minden megy a saját útján. Én ezt gondolom, persze lehet, hogy rosszul.

Update: Nem tudom hallottátok e, de Gyurcsány bekeményített. Elfogadja a népszavazás eredményét és visszaállítják a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj előtti állapotokat, viszont a kiesett bevételeket nem tudják és nem is kívánják pótolni.