"Vicces" címke archívuma

Édespofa nagyija tud érdekes, vicces, és meglepett is lenni. Mivel az én nagyszüleim már nem élnek, így most vele bohóckodunk. Több elszólása is szállóigévé vált már, és szerintem a mostaniak sem ússzák ezt meg.

A hétvégén például Lulu láttán csodálkozott el: "Jé, még életemben nem láttam ilyen szegletes fejű kutyát! Nagyon érdekes, de aranyos!"

Aztán amikor odaadtuk neki az ananászt amit hoztunk neki: "Akkor ezt most meg kell enni? De hát hogyan? Ez nem virág?"

Új kutyájuk is van, egy öleb, ami Ficó névre hallgat, és leginkább egy fehér színű rókára hasonlít. Hát ha látnátok mennyire örül neki! Úgy simogatja, hogy lehajol hozzá, és a tenyerével a feje búbjától, a farka végéig lesimítja rajta a szőrt, miközben az orra alatt mormol neki valamit. Meg kell zabálni, mindkettőjüket!

Ilyenkor sajnálom, hogy az én nagyszüleim már nem élnek, pedig mindkét (édes és nevelő) apai nagymamámat imádtam, a papát is, aki egy baromi újhullámos fickó volt! Minden áldott nap vette fel a legújabb zenéket a rádióból, feliratozta a kazikat, meg minden, még 70 felett is. Bad Boys Blue-t, Modern Talking-ot és C.C. Catch-et hallgatott, nem ám nótákat! Imádtam! Sok-sok új muzsikát a gyerekkoromban tőle szereztem meg. Az édesapai nagyim meg egy igazi úrinő volt, bagózott, literszám itta a kávét, és nagyon vagány dumája volt. Állandón viccelődött, és nagyon sajnáltam amikor meghalt. Azt hiszem engem belőlük gyúrtak! A nevelőapám édesanyja meg a világ legfinomabb kajáit készítette, a mai napig összegyűlik a nyál a számban ha rágondolok, milyen terülj terülj asztalkám volt nála minden hétvégén. És annyira szeretett minket, ... Sosem tudjuk már éreztetni vele, hogy mi is mennyire szerettük, akkor meg talán nem is tudta. Nagyon mély nyomot hagyott bennem a személyisége, sokat tanultam tőle a szeretetről, és az élet igazán fontos dolgairól. Hiányzik. Hiányoznak. 

Szeretem Whitney-t, és különös, de még a dalait is, persze annak a bizonyosnak a kivételével. Örülök az új klipjének is, mely helyett most mégis inkább egy paródiát rakok ide, mert ez nagyon jól fokozta a vidámságfaktorom ezen a reggelen, és remélem nektek is fogja.

Megyünk a patakpartra sétálni, és mivel hidegre fordult időjárásunk, muszáj felvenni a tréningfelsőt, nehogy megfázzak. Persze Lulura is gondolt Édespofa, túrt neki egy haláli kisruhát!

(Nem, nem vagyunk olyan gazdik mint Tücsinéni, aki esős időben nylonzacskót rakott a kutya lábára, hidegben pedig kötött, vagy horgolt egyberészesekbe burkolta. Mi csak a fotók kedvéért!)

Napok óta nem vevő senki sem a humoromra, amiben az hiszem az a legborzasztóbb, hogy én viszont nagyon jól szórakozom a poénjaimon, és a hülyeségeimen. Nincs mese, azt hiszem ebből is világosan látszik, hogy mindenki jobban kedveli a csendes depressziós énemet, és nincs szükség a vicceimre, hiszen esetlenül és sajnálatra méltóan ezek szerint kelendőbb portéka vagyok. Valahogy újra létre kell hoznom ezt az előbb is említett, sötétített verziót, mert a végén még mindenki megutál, aztán nézhetek majd nagyokat.

De az is lehet, hogy pont most van mindenki mélyponton, én meg a magasban? Hiába, hát azt is meg kell valahogy tanulnom, hogy ne működjek fordítva!

Tegnap Zizike kolléganőm egész nap sziporkázott, mintha bevett volna valamit, pedig nem is. Például amikor este, zárás után megnéztem az egyik barátom által ajánlott oldalon a kidobott, gazdira váró kutyákat, Zizi mögém lépett és megszólalt: "Basszus, mi ez? Csak nem a használtkutya.hu?"

Azt mondta ma a kis pimasz főnököm, hogy rám férne egy kis fogyókúra. Nem ezekkel a szavakkal, de ez a lényegen nem változtat. Ami meg ennél is jobb, hogy utána leküldött 500 kilós dobozokat pakolni a raktárba. Hát hogy legyek így vékony, ha közben csupa izom leszek? És azt gyanítom, hogy a háj a hasamról az emelgetéstől még nem fog eltűnni, maximum a vállam hozzászélesedik. Ugye jól látom a helyzetet?

Azért iderakom mindenki örömére a Csabb által beküldött fotót, mellyel a kis drága úgy gondolta, hogy jelentkezik a számítógépes játékra. Én értékelem az igyekezetét, és bánnám ha kimaradna!

Azért az valahol vicces, amikor összefutsz a neten egy olyan emberrel, azaz a képeivel, akivel szinte minden nap találkozol az utcán, sőt olyannyira "ismerős", hogy bizony már köszöntök is egymásnak. Biztos nektek is volt már olyan, hogy valakit annyit láttatok már, hogy egy idő után szinte ciki volt nem köszönni, vagy legalább bólintani neki, hiszen már ti sem tudtátok eldönteni, vajon valaha nem beszéltetek-e már egymással. Nekem sok ilyen van, de mondjuk az köztudott, hogy mind a rövid, mind a hosszútávú memóriám is elég gyatrán működik.

Aztán egyik nap teljesen felkészületlenül belefutsz a meztelen igazságba, és hirtelen a kínos röhögcsélésen nem is tudsz mást reagálni. (A link egyes olvasóim számára botrányosnak ítélt képeket tartalmazhat, ezért csak óvatosan vele!)

Tegnap reggel bejön Krisz a munkahelyre, és elkezdi mesélni az álmát: "Képzeljétek! Gyereket szültem az éjszaka." Majd egy rövid hatásvadász szünet után: "Csak egy baj van, hogy egy kis pók volt, de azért aranyos!"