Keresés



Utolsó kommentek

Legtöbb komment ebben az évben



Szavazás


Gasztro

Slágerlisták

Magyarok a világban

Video Premiere


Jelenleg

olvasóm online

Legnépszerűbbek ebben az évben

NetworkedBlogs

Melegen ajánlom

Szavazás


Hasznos

Zene

Fashion & Design

Photos

Nagyatádi oldalak

Arcok

Arc nélkül

Filmes blogok

Gay blogs


"Vizsla" címke archívuma

09-08-20

Bodottá

Lulu ma úgy kifáradt, hogy még arra sem volt ideje és energiája, hogy bepiszkítson a lakásba, pedig kétszer is itthon maradt cirka 3-3 órára.

Reggel voltunk a pataknál, ahol az ünnepre való tekintettel közel 20 kutya jött össze egy időben, így a kisasszony azt sem tudta kihez szaladjon. Találkoztunk egy tesóval is, akit szintén Lulunak hívtak, de ő török származásnak örvendhet és fekete-fehér színe volt, olyan amilyet én is szerettem volna eredetileg, amíg meg nem láttam az én kis gyönyörűmet.

Aztán amikor hazajöttünk, körülbelül délig aludt, utána pedig kivittük a Lupára, ahol közel másfél, de az is lehet, hogy 2 órát bohóckodott, és megint csak lefőtt, így nekünk lett egy kis időnk elugrani a Kohinoor étterembe megebédelni. Egyébként a hely nagyon gáz, de főleg koszos, amit ellensúlyoz a kedves felszolgálólány, és a szenzációs kaja. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki el tud tekinteni a lekajált abrosztól.

Este aztán egy rövid séta után megint csak itthon hagytuk a szépséget, és elmentünk megnézni a Jégkorszak 3-at, ami egyáltalán nem rossz, sőt. Ahhoz képest, hogy mindketten megfogadtuk, hogy semmilyen olyan filmet nem nézünk meg aminek a címe után 2-nél nagyobb szám szerepel, ergo folytatás, egész kellemes meglepetés volt, talán még jobb is mint a második rész volt. (Amit szintén véletlenül csíptem el az HBO-n, Édespofa nem is látta.)

Most pedig már a késő esti kakin van túl Luluka, amit a szomszéd házban élő Alfréddal együtt ejtett meg, láthatóan nagyon jólesően. Már fekszik is a helyén nagyon boldogan rágcsálva álomba saját magát, és Öribarit is!


Kategória: személyes, állat Címkék: Alfréd, Budapest, Eb, Étterem, Indiai, Kohinoor, Kutya, Lulu, Szomszéd, Vizsla
Írta gus 2009. aug. 20. 23:21 13 komment »

08-03-14

R(övid) Sz(öveges) Ü(zenet)

Üzenem a fickónak aki elé pár napja totális rózsaszín ködbe burkolózva kihajtottam bringával a Meridien előtti zebrán, hogy bocsi. Nem akartam meghalni, rá sem akartam a frászt hozni, csupán annyira belemerültem a Portishead új albumába, hogy valami teljesen más dimenzióban léteztem éppen.

Üzenem a bolt előtt minden nap egy vizslát sétáltató pasinak, hogy legközelebb ha meglát kirohanni az ajtón, ne ijedjen meg, csak a kutyát akarom megsimogatni, nem őt.

Üzenem az új Britney klip rendezőjének, hogy jó ötlet volt a csajt rajzfilmfiguraként ábrázolni, így nem kellett megint elborzadnom a külsején.

Üzenem mindenkinek aki járt Olaszországban 2007-ben, küldjön képeket Amby-nek a nagy képernyővédőhöz.

milánó

Üzenem Jakupcsek Gabinak, hogy még ha szerződésszegéssel jár, akkor is szálljon ki a új játékból, baromira be fog csődölni. Én bealudtam rajta a múltkor, annyira volt izgalmas az Igazság Ára.

Üzenem mindenkinek aki eddig nem értette miért nem mentem el szavazni, hogy vegyen egy e heti Magyar Narancsot és olvassa el benne az első cikket. Tökéletes!

Gáspár Beának meg üzenem, hogy ne vezessen műsort meleg szórakozóhelyen, ha kiakad azon, ha nők akarnak vele kikezdeni. Tökre üti egymást a két dolog.


Kategória: rszü Címkék: Amby, Bolt, Jakupcsek, Kutya, Milánó, Népszavazás, Olaszország, Portishead, Vizsla
Írta gus 2008. márc. 14. 11:17 9 komment »